Újév előtt… Az egyik legszebb történet a megtérésről – Konrád György tollából…

Általában nem akarok innen huzamosabban elmenni.
Szeretném olykor fölkeresni családomat, hozzájuk látogatóba mennem azonban szinte lehetetlen, bármennyire is türelmesek, jöttöm is, távozásom is magyarázatra szorulna.
Volt munkatársaim, barátaim pedig előbb-utóbb olyan kérdésekkel hozakodnának elő, melyekre nem tudnék elfogadhatóan válaszolni.
Legalábbis röviden nem tudnék, hosszan pedig nem akarnék.

Példálózhatnék talán egy csaló rabbi történetével, aki – bár tisztelet övezte hívei között – egyre nyomorultabban énekelt a frigyszekrény előtt.
Nem akarta többé a Megnevezhetetlen szigorával fenyegetni a vétkeseket, jóságával vigasztalni a jámborokat. Elszökött templomából, álruhába öltözött, és vándorútra ment. Betért egy öregasszonyhoz, aki széljárta viskójában elhagyatva haldokolt.
– “Mivégre éltem, ha mióta eszem tudom, csak a baj látogatott”, kérdezte az öregasszony.
– “Hogy elviseld”, felelte az álruhás rabbi, és megbékítette a haldoklót.

Mikor kendőt terített arcára, elhatározta, hogy ezután némának tetteti magát. Útján harmadnap fiatal koldusnővel találkozott, hátán cipelte halott csecsemőjét. A rabbi segített sírt ásni; kendervászonba csavarva beletették a csepp hullát a gödörbe, befödték, kenyeret ettek, s a koldusnő szavára a rabbi csak mutogatással válaszolt.
– “Szegénykének semmi sem jutott, se öröm, se fájdalom. Mondd, érdemes volt megszületnie?”
Az álruhás rabbi kezét forgatta homloka előtt, de mert az asszony makacskodott, rábólintotta: “igen.”

S nyomban elhatározta, hogy ezután nem csupán némának, de süketnek is tetteti magát.
Egy sziklaodúban rejtőzött el az emberek elől, nem talált rá más, csak egy menyét. Sebes volt a lába, a rabbi gyógyfüvet kötözött rá, az meg ízletes magokat gyűjtött neki.
A remete imádkozott, az apró állat pedig mozgatta az orrát, megkedvelték egymást.
Egy délután kondorkeselyű csapott le a magasból, és társa szeme láttára elragadta a barlang szájában sütkérező menyétet.
A rabbi ekkor azt gondolta: jobb lenne ezután a szemét is behunyva tartania.
De mivel így – süketen, némán és vakon – már csak a halálra várakozhatott volna, annak siettetését pedig nem tartotta helyénvalónak, fölkerekedett, visszatért híveinek gyülekezetébe, és újból elmondta nekik: mi a jó, mi a rossz, a Megnevezhetetlen törvénye szerint, életükben.
Tette, amit korábban is tett, szégyenében megizmosodva.