Talmud olvasás csukott szemmel
Immáron két esztendeje tanulunk rendszeresen Talmudot a zsinagógánkban.
Olvassuk közösen a történeteket, és érezzük, hogy az üzenetek két évezred távolságából is frissen szólítanak meg bennünket. 
Valóban, a bölcsek szavai élénken és frissen élnek a világmindenségben. Nekünk és értünk.
Tanít a Talmud!
A beszélgetések után vettük a bátorságot és egy picit átírtuk ezeket a tanulságos részeket, szubjektíven keresve meg az üzeneteket. Szabad asszociáció…
Fogadjátok most szeretettel ezt a történetet, a Mákot traktátus 24a lapját.
A történet:
1.
Rabban Gamliel, rabbi Eleazar ben Azarja, rabbi Jehosua és rabbi Akiva sétálnak az úton, amikor mintegy 120 kilométer távolságról római örömrivalgást hallanak. Hárman elkezdenek zokogni, míg rabbi Akiva nevet és vigad.
Kérdezték tőle: Miért nevetsz?
(Rabbi Akiva) mondta: és ti meg miért sírtok?
Mondták neki: Itt vannak ez a nép… Bálványok előtt borulnak le, füstölögtetnek nekik és mégis biztonságban és nyugalomban vannak. Nekünk pedig a házaink le vannak rombolva és az Örökkévaló lábnyomai (azaz a Szentély csarnokai) fel vannak égetve, és ne sírjunk?
(Rabbi Akiva) mondta nekik: Ezért nevetek én! Nézzétek meg, aki megszegi Isten akaratát, azzal így bánik…. És aki megcselekszi az Ő parancsolatait, azzal milyen jól fog bánni!
2.
Egy alkalommal ők négyen elmentek Jeruzsálembe, amikor elértek a Scopus-hegyre (har hacofim), és odatekintettek a Szentély helyére megtépték a ruháikat.
3.
Amikor elérkeznek a Szentély-hegyre, látják, hogy egy róka éppen kifut a Szentek Szentje egykor csodálatos épületének lerombolt kövei közül.
Elkezdtek sírni, és Rabbi Akiva ismét elkezdett nevetni.
Mondták neki: Miért nevetsz?
(Rabbi Akiva) mondta nekik: és ti meg miért sírtok?
Mondták neki: Ez az a hely, amiről azt írja a Tóra: „az idegen, aki odalép, haljon meg!” (Mózes IV. 1/51), és most rókák szaladgálnak! És mi ne sírjunk?
(Rabbi Akiva) mondta nekik: Ezért nevetek én!
Írva van: „És fogok magamnak állítani hiteles tanúkat: Uriját a papot (aki Miha próféta) és Zehárjá ben Jeverehjahut!” (Jesája 8,2)
És tudjátok mi köze van Urijának Zehárjához? Hiszen Urija az első Szentély korában élt, míg Zehárjá, a második Szentély korában!?
Azonban Zehárjá próféciáját és Urija próféciáját az Zsidó Biblia összeköti. Urijánál írva van: „a Szentély hegye erdővé fog válni” (Miha 3/12) és Zehárjánál pedig így találjuk „és még fognak ülni öreg bácsik és öreg nénik Jeruzsálem utcáján” (Zehárjá 8/4)
(Majd folytatja rabbi Akiva:) Amíg be nem teljesedett Urija próféciája, nagyon féltem, hogy soha nem fog bekövetkezni Zehárjá próféciája.
Ám most már biztosan tudom, hogy látván, hogy Urija próféciája beteljesült (azaz az erdőlakó rókák futkáróznak a Szentély helyén), akkor Zehárjá próféciájának is be kell teljesülnie!
Így mondták neki, szó szerint: Akiva megvigasztaltál! Akiva megvigasztaltál!
ÉS EZZEL A TÖRTÉNETTEL VÉGET ÉRT A TALMUD MÁKOT TRAKTÁTUSA.
Ám számunkra csak most kezdődik a gondolkodás!!
Négyen sétálnak.
Furcsa ez a négyes.
Három és egy.
Így szebb…
Mint a mesékben, három királyfi, három próbatétel és még ragozhatnánk…
A rabbik nem alkotnak egy négyes homogén csoportot egyik történetben sem.
Három síró és egy nevető.
Egy, aki nem hagyja magát.
Egy aki más! (nem úgy Más, ahogy Áher, hanem másképp más.)
Egy aki kivétel.
יוצא דופן- kilépő a megszokottból, átlagosból kitörő.
יוצא מן הכלל-a normálisból, szabályszerűből kilépő.
Rabbi Akiva tehát más, kilép, elhatárolja magát.
Vajon ott és akkor csak ez a 3 rabbi sír, vagy minden zsidó velük együtt?
Ez az átlagos, ez a normális? A megszokott?
Sír, mert nincs Szentély.
Sír, mert örül az ellenség.
Sír, mert vadállatok prédájává vált a Szentek Szentje.
Sír, mert azt akarják térjen át muszlimnak, kereszténynek, mert különben elveszik a házait, üzleteit.
Sír, mert sarokba szorítják és öregtől fiatalig mindenkit lemészárolnak.
Sír, mert soha nincs biztonságban és mindenhol fizetnie kell mindenért.
Sír, mert mindenhol őt kövezik meg minden bajért.
Sír, mert már egyetemekre sem járhat.
Sír, mert nem dolgozhat.
Sír, mert sárga csillagot varrnak a mellére.
Sír mert Káddis helyett bekapálják a mit sem sejtő parasztok az égből hullt hamvait a földre.
Sír mert nincs országa.
Sír mert az ellenség együgyű, tehetetlen haragjában csak fröcsögni tud: „Utálok minden zsidót!!!”
Milyen régóta sírunk… Az elmúlt évszázadokban már sírássá változott a legszebb zsidó ünnep a Jom Kipur is… Mit hoz a holnap…
Ám rabbi Akiva nem sír.
Mert ő más.
Soha nem értettem mi kell ahhoz, hogy valaki nevessen ott, ahol mindenki más sír.
Együgyűség? Közöny? Tudatlanság? Hit? Vagy béke?
Béke önmagaddal és Béke Istennel, akinek az egyik neve: Sálom, Béke?
Talán kell egy titkos pillanat, amikor helyére rakod önmagadban az „áldást és átkot”?
Rabbi Akiva soha nem áll be negyediknek.
Ő másképp lát.
A Párdeszben is másképp látott.
Igen, négyen mentek be a Párdeszbe….
Mindenki más a rövidebbet húzta, mindenki más sírt… Rabbi Akiva ott sem. Nem volt rá oka.
De térjünk vissza!
A történet kétszereplős. A „három rabbi” és rabbi Akiva.
A konfliktus mélyről fakad a „három rabbi” lelkében.
Ha a zsidó a kiválasztott nép, akinek a Tóra megőrzése és Isten szent nevének a hirdetése a rendelt feladata, akkor hogyan szenvedhet?
Miért szenvedünk?
Ha valakit szeret az Örökkévaló, akkor hogyan hagyhatja a könnyeket földre hullani?
Pedig a hármas szám a tökéletességet, az egészet jelképezi: időben (múlt, jelen, jövő), térben (ég – fent, föld – lent, föld alatt – még lejjebb).
Igen, ott a Kilátó-Hegyen és a Szentély romjai mellett tényleg az egész zsidóság sír….
A teljességgel szemben áll a Rabbi Akiva.
Ő nem fér bele az „egész zsidóság”-ba.
De nincs is szüksége rá, mert ő „más”.
Ő, aki kijött a Párdeszből, annak a pofonok is másképpen fájnak.
Talpra áll. Továbbmegy. Túlél.
És ott az a róka.
A róka, aki rabbi Akiva másik történetében a testvériséget hirdető, a halakat szárazföldre csábító ravasz állat. Kudarcra van ítélve. Akkor és ott a rabbi a világgá kiáltja, hogy a Tóra megtagadás nagyobb veszély, mint a túlélés.
És most ismét visszajött a róka. A róka, aki a rossz jel, aki föld alatti üregekben lakik, aki a sötétséggel áll szoros kapcsolatban.
És most már nem akárhol szaglászik – a Szentek Szentjének a kövei közt.
A térben való mozgása néhány négyzetméter területen felöleli az egész kozmoszt: Föld alól jön a föld felszínére, ahol a Szentek Szentjének helyére bukkan.
(Jákób nem véletlenül állítja fel ezen a helyen „A” követ, amikor rádöbben, hogy megtalálta a föld középpontját, a helyet, ahol az angyalok egy létrán járnak fel majd le….)
Rabbi Akiva nevet. Kényszeresen és őszintén.
Rabbi Akiva vigasztal. Sikerül neki.
Úgy látszik tényleg érdemes nevetni, amikor a helyzet kilátástalan.
A Makot traktátus végén van ez a történet.
Makot-ütések, csapások.
Lehetünk rosszak. Engedetlenek. Akár mi is felégethetjük Isten lábnyomait a lelkünkben. Megkapjuk érte a büntetéseket…
A legfőbb bűnünkre büntetésképpen egész nép sírását kaptuk.
A Talmud zokogva mesél a hiábavaló gyűlölködés fájdalmáról (szinát hinám). Elsírja, hogy emiatt lett a második Szentély lerombolva.
Milyen jó, hogy a „nemzsidóknak” nincs amit az Örökkévaló lerombolna. Legfeljebb az egész világot…
”Utálok minden zsidót!” – és ki tudja mikor lesz vége.
Mikor fognak „az öreg nénik és öreg bácsik Jeruzsálem utcáin BÉKÉben üldögélni?”
„De mikor lesz az már? De mikor lesz az már?

Megosztás