Talmud olvasás csukott szemmel V. – Miért pusztult el a jeruzsálemi Szentély?

Talmud olvasás csukott szemmel
Immáron két esztendeje tanulunk rendszeresen Talmudot a zsinagógánkban.
Olvassuk közösen a történeteket, és érezzük, hogy az üzenetek két évezred távolságából is frissen szólítanak meg bennünket. 
Valóban, a bölcsek szavai élénken és frissen élnek a világmindenségben. Nekünk és értünk.
Tanít a Talmud!
A beszélgetések után vettük a bátorságot és egy picit átírtuk ezeket a tanulságos részeket, szubjektíven keresve meg az üzeneteket. Szabad asszociáció…

Fogadjátok most szeretettel ezt a történetet, a Gittin traktátus 55b-56a lapját.

Mondja Rabbi Johánan, így tudjuk: “Boldog az az ember, aki mindig fél, ám aki megkeményíti a szívét, az nagy bajba kerül.” (Példabeszédek 28.14)

Kámcá és Bár Kámcá miatt pusztult el Jeruzsálem.
Egy kakas és egy tyúk miatt dúlták fel a Király-hegyet (Tur Malka).
Egy szekérrúd miatt rombolták le Betar városát.

I.
Kámcá és Bár Kámcá miatt pusztult el Jeruzsálem.
Volt egy ember aki szerette Kámcát és nem szerette Bár Kámcát. Egy alkalommal lakomát szervezett, és azt mondta a szolgájának: “Menjél és hívjad el Kámcát!”,
A szolga ment és elhívta Bár Kámcát.
Ő fogta magát, eljött és leült.
Jött a ház ura és látta, hogy ott ül Bár Kámcá.
Mondta neki (a ház ura): “Íme egy ember, akit én gyűlölök, mit keres ez itt?? Kelj fel és menj innen!”
Mondta neki (Bár Kámcá): “Kérlek, ne zavarj el! Kifizetem amit eszem és amit iszom.”
Mondta neki (a ház ura): “Nem!”
Mondta neki (Bár Kámcá): “Kifizetem a lakoma költségének az felét!”
Mondta neki (a ház ura): “Nem!”
Mondta neki (Bár Kámcá): “Kifizetem a teljes lakoma minden költségét!”
Mondta neki (a ház ura): “Nem!”

Megragadták a kezeinél fogva, fölrángatták az asztaltól és kidobták a lakomáról…
Mondta (Bár Kámcá): “Itt ültek a lakomán a rabbik és egyik sem szólalt meg, tehát egyetértettek vele. Akkor én meg feljelentem őket a helytartónál…!”

II.
Elment és így szólt a császárhoz: “Fellázadtak a zsidók!
Mondta neki (a császár): “Ki állítja ezt?”
Mondta (Bár Kámcá): “Küldj nekik egy áldozatot, amit áldozzanak föl (a Szentélyben, az uralkodó tiszteletére), meglátod, vajon föláldozzák-e?” 

Vett (a császár) egy 3 éves kost, és elküldte (Jeruzsálembe), hogy ott feláldozzák azt.
Amidőn (Bár Kámcá) vitte ezt az áldozati állatot Jeruzsálembe, a száján belül ejtett egy sebet. Vannak, akik azt mondják, hogy a szeme fehérjét sértette fel. (Azokon a helyeken, ami a zsidók számára áldozatra alkalmatlanná teszi az állatot, ám nekik (a rómaiaknak), ez nem számít testi hibának (azaz fel lehetne áldozni).)

A rabbik összeültek tanácskozni, és úgy döntöttek, hogy a “királyság békéje” érdekében mégis feláldozzák (a hibás állatot).
Ekkor ezt mondta nekik Zecharja ben Avkulasz rabbi: “Ám szóbeszéd lesz, hogy hibás állatot áldozunk fel az oltáron!!!”
Ekkor úgy döntöttek (a bölcsek), hogy öljék meg őt (Bár Kámcát), nehogy elmenjen és elmondja a császárnak (hogy nem áldozták fel az ő áldozatát).
Ekkor ezt mondta nekik rabbi Zecharja: “Ám szóbeszéd lesz, hogy aki egy áldozati állatban sebet ejt, azt meg kell ölni!!”

(A történet vége nincs leírva, de tudjuk, hogy végül nem áldozták fel az állatot és Bár Kámcát sem ölték meg. Az áldozat megtagadása természetesen eljutott a császárhoz, aki hadba vonult Izrael ellen.)

Így mondta rabbi Johánán: “Rabbi Zecharja ben Avkulasz szerénysége miatt rombolták le a Szentélyünket, gyújtották fel a Szent Termeket és száműztek bennünket az országunkból…”

———————————

אִם אֶשְׁכָּחֵךְ יְרוּשָׁלָםִ  תִּשְׁכַּח יְמִינִי
תִּדְבַּק לְשׁוֹנִי לְחִכִּי אִם לֹא אֶזְכְּרֵכִי
אִם לֹא אַעֲלֶה אֶת יְרוּשָׁלִַם עַל רֹאשׁ שִׂמְחָתִי

Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!
Tapadjon nyelvem ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad,
Ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére! (137. zsoltár)

Áv hónapban könnyebben emlékezünk…
valahogy jönnek a belső könnyek, hogy ne feledjen el a jobbunk, s ha nyelvünk az ínyünkhöz tapad, nincs aki elmondja Izrael védőbeszédét, az imákat – a világ gonoszai ellen.

A háborúnak általában oka és célja van: területszerzés, természeti kincsek vagy rabszolgák…
A Talmud – a “zsidó háborúban” nem nevez meg ilyen “magasztos” célokat, hanem vádol. Minket.
Nem Kámcát és Bár Kámcát. Nem a házigazdát és nem a szolgáját. És bármennyire is úgy fest a dolog nem is rabbi Zecharját, hanem az előttük és az utánuk következő nemzedékeket.
Mi a vád?
Kicsinyesség, rosszindulat, tétlenség és általában minden olyan bűn, amit ember fia (ben ádám) és így Izrael gyermekei (bné Jiszráél) is elkövetni képesek.
A népi pusztulást, egyéni bűnné alakítja.

Egy egész nép két évezredes gyászának lehet az oka: Kámcá, és Bár Kámcá stb, de lehetek én is, Te is vagy akár a szomszéd is (ha zsidó), mert nem a rómaiak döntötték le a falakat, hanem egy érzés, amit a zsidó filozófia így nevez: “szinát hinám” (a fordítása kb: hiábavaló gyűlölet), amely mindenkiben meglehet.

A történelem a zsidók számára nem véletlen, hanem racionálisan felépített ok-okozati láncolat.
Ha a zsidók hűségesek, akkor az Örökkévaló falakat rombol le (Jerikó).
Ha a zsidók eltérnek az útról, akkor az Örökkévaló akkor is falakat rombol le (Jeruzsálemi Szentély).
Mennyire hasonló…
A különbség  mértékegysége furcsa: egy “500 éves babilóniai fogság” vagy “2000 éves diaszpóra”.
Ez a történelemszemlélet hasznos. Hozzájárult ahhoz, hogy ne szívódjon fel a zsidóság ebben a „száműzetésnyi” különbségben, hiszen mindvégig megmarad a remény, hogy újra jutalomban lesz részük, mert ez így logikus.
Logikus????
A történelmi tapasztalat ezt mutatja.
Ahogy már olvastuk Rabbi Akiva reményeit, hogy Jeruzsálem utcáin újra öregek fognak üldögélni…
Ezt hordozza az a félig naiv vagy akár félig kesergő kijelentés is melyet Rabbi Simon bar Joháj mond: “Ha Izrael háláhá szerint megtartana két egymást követő szombatot, rögtön eljönne a megváltás!” (TB Sabat 118b)

Ám nézzük meg a történet üzenetét, mozgatórugóit!
Gyűlölet, makacsság, rosszindulat, lapulás, és ki tudja még milyen érzések dolgoznak még a szereplőkben.
Mindenkinek van az életében olyan helyzet, amikor érzi, hogy valami eluralkodik rajta, valami rossz, amit nem tud megmagyarázni, ami a vesztébe viszi.
Ma így mondják: “Elborul az agya…”, “Magánkívül van…” “Kikel magából…”
Amikor nem Te cselekszel, hanem a végtelen vakság…

A házigazda és Bár Kámcá ebben a „valamiben” szenved.
Mindketten a végsőkig gyűlölnek és a végsőkig makacsok.
Nem gondolnak a következményekre sem. Bár Kámcá viszonylag könnyen megúszta volna, megszégyenülés nélkül, ha az első mondatnál feláll és elmegy.
A zsidó nép pedig egy Szentéllyel beljebb lenne, ha a házigazda megengedte volna, hogy Bár Kámcá egyen egy jót…
Mindkettő belemerevedik a szerepébe.
Mi értelme?
A haragos csak a végleteket érzékeli?
Fehér-fekete?
Itt maradok – elmegyek?
Utálom-szeretem?
Talán mindig van egy szürke út is…
Maradj egy kicsit, aztán észrevétlenül távozz!
Utálom, de mégis milyen kedves, hogy felajánlotta kifizeti a vacsorát.
De nem! Nem és nem! Hajtogatja a házigazda…

És a többi szereplő?
A rabbik hallgatnak.
Félnek a házigazdától?
Vagy ők is belemerevedtek a passzivitásba?

Amikor ebből a deliriumból felébrednek és elkezdik keresni a lelkiismeretüket, ám ekkor már késő.
Bár Kámcá a besúgásból visszatérten, a alkalmatlanná tett feláldoznivalóval, antiszemita karikatúrába illően dörzsöli a tenyerét, “Na most megvagytok zsidók!” nevetéssel lökdösi a pusztulásba a még mindig tehetetlen rabbitanácsot.

Egyedül rabbi Zecharja nem akarja feláldozni ezt a furcsa állatot. És a világbéke?
Majd a rabbik Bár Kámcá halálát vetik fel mint optimális lehetőséget. OMG!
THE END!

Számomra csorbítja a történet értékét, hogy nem tudjuk, hogyan lesz vége. Csak az eredmények ismeretesek…
És egyszer csak, bummm…
Rabbi Zecharja lesz mindenért a hibás? A midrás Éhá szerint ez a rabbi ott a lakomán is nagyon szerény volt. Meg sem szólalt…
A házigazdának és Bár Kámcának a bűnei ennyire vitathatatlanok vagy vitathatóak?
Érdekes eljárás..

A kedvenc kérdésem: Ki a bűnös?
A névtelen házigazda? Bár Kámcá? Rabbi Zechárja? A császár? A szolga? A rabbik?  A tréfli állat?
Vagy Kámcá, aki az egész történetben elő se lép????

A hiba pedig hibákat generál. A gödör újabb gödröket ás annak a bizonyos rókának, akit rabbi Akiva látott a Szentek Szentjének a romjai között bóklászni.

אֵיכָה יָעִיב בְּאַפּוֹ אֲדֹנָי, אֶת-בַּת-צִיּוֹן–הִשְׁלִיךְ מִשָּׁמַיִם אֶרֶץ, תִּפְאֶרֶת יִשְׂרָאֵל; וְלֹא-זָכַר הֲדֹם-רַגְלָיו, בְּיוֹם אַפּוֹ.
Mint felhõzi be haragjával az Úr Ción leányát,
az égből a földre vetette Izraél pompáját
és nem emlékezett meg lábai zsámolyáról haragja napján!” 
(Jeremiás Siralmai 2, 1)