Egyik percről a másikra történt…
Tényleg a semmiből bukkant elő.
A 444.hu újságírója vett észre.
Mindösszesen alig 3 napig tartott.
– 2016. február 23., kedd 9:22:
Megjelent a cikk Magyari Péter tollából, miszerint másnap, szerdán „különleges” szobrot avatnak a Páva utcai holokauszt emlékmúzeum (sic!) szomszédságában.
A cikk címe magáért beszélt:
Zsidógyűlölő és svábfaló politikus előtt hajt fejet a Fidesz alelnöke
A MAZSIHISZ még aznap tiltakozott – lásd itt
– 2016. február 23-24. kedd este, szerda reggel:
Még kedd este a MAZSIHISZ vezetése elveti a többek által felvetett és támogatott performance-ellendemonstráció ötletét, mondván, hogy a szellem erejével kell ezt a csatát nyerni és nem sípokkal, kereplőkkel és tömeggel, mint a Hóman szobornál.
Ezen döntéssel párhuzamosan a MAZSIHISZ – péntek délutánra – rendhagyó történelemórát hirdet György Péter vezetésével.
– 2016. február 24. szerda 15:00:
Alig tucatnyi ellentüntető – kihasználva a szűk utca által nyújtott adottságokat, egyszerűen meghekkelte / megzavarta / megakadályozta a szobor felavatását, az avatók – felháborodva, megdöbbenve és értetlenül – menekülnek el a helyszínről.
– 2016. február 24. csütörtök:
Néma csend.
A szobor fejére fekete zacskó húzva.
A feje előtt tábla.
Az eredeti szöveg át/leragasztva.
Rendőr vigyázza, nehogy bántsák.
– 2016. február 25. péntek kora délután – Üllői út:
Futótűzként terjed a hír:
„A szobrot elkezdték elbontani!”
„A feliratot is eltakarják!”
Nemsokára megjött a teljes és képes hír:
„a szobor már nincs a helyén!”
Kedd reggeltől péntek délutánig három nap. – Sok minden történt.
Ám azért ne legyünk naivak…
Ha a „hatalom” akarná, akkor az a szobor ma is ott lenne, akár aranyból.
A tévedés beismerése, a hatalom részéről – természetesen – nem történt meg, sőt Gulyás Gergely, az el nem mondott beszédét is nyilvánosságra hozta, méghozzá Bayer Zsolt (sic!) honlapján.
Számomra a legmegdöbbentőbb, hogy miután mindenki számára közismert lett Donáth élet-története, a két avató politikus (Boros Péter és Gulyás Gergely) továbbra is kiállt a szobor és a politikus mellett.
Mindezt annak ellenére tették, hogy ekkor már – szerintem – presztízsveszteség nélkül kihátrálhattak volna pl. információhiányra / betegségre hivatkozva.
És az indoklásuk akár hihető is lehetett volna, hiszen
– a (lentebb látható) hivatalos meghívó elegánsan átugrik néhány történelmi esztendőt,
– még az általam is ismert és nagyra-becsült zsidóbarát (Wiesenthal díjas) soproni szobrászmester is gyanútlanul faragta ércbe az arcot…
– Egy 1988-as Beszélő szám még védelmébe vette Donáthot.
– 2016. február 25. péntek 16.30 – Páva utcai zsinagóga:
Jelen volt – többek között – Heisler András MAZSIHISZ elnök, Kiss Henrietta, MAZSIHISZ alelnöke, Darvas István rabbi és Breuer Péter, Gordon Gábor, az Életmenete Alapítvány elnöke és gyermekei, Dési János újságíró, Kovács M Mária professzor, Gerő Péter, a zuglói körzeti elnöke és még sokan.
Mindenki vidám volt és mosolygott.
Hallottuk a híreket.
Volt szobor, nincs szobor. Élt 2 napig.
Először Gádor György, körzeti elnök köszöntötte az egybegyűlteket, majd
Radnóti Zoltán rabbi szólt a MAZSIHISZ nevében, végül
György Péter tartotta meg az előadását.
György Péter csodálatos előadása másnap megjelent a Népszabadságban.
Az én beszédem itt olvasható:
Tisztelt Hallgatóság!
Ahol most állunk az egy múzeum, emlékszoba…
Ahol most állunk az valamikor egy 1200 fős zsinagóga volt, aminek telkét 1909-ben Braun Géza gyáros ajánlott fel.
Amit az első világháború után Baumhorn Lipót tervei alapján kezdtek építeni.
Amit 1924. januárjában szentelték fel.
Közadakozásból. Igen közadakozásból.
Mert a ferencvárosi zsidók itt akartak élni és itt akartak imádkozni.
Ám az épületet már a 20. születésnapján internáló táborként használták.
A holokauszt után egyre gyengül a ferencvárosi közösség.
Mígnem 1982-ben, – 58 éves korára – bezárták az épületet.
A többi néma csend…
Ez az épület elmeséli nekünk, hogy a vészkorszak tragédiája nem csak „maga” a tömeggyilkosság, és a dunában lévő ezernyi csont és holttest, vagy füstként az égbe szállt milliónyi lélek.
És nem csak az azt megelőző törvények, hanem az azt követő félelem is. Külön neve van a tudományosságban – Posztholokauszt Szindróma.
Hóman Bálint, Donáth György, Horthy Miklós, és még sorolhatnánka – mind-mind eme gyilkos és alattomos rendszer aktív fenntartói, haszonélvezői voltak.
Főállásban, fizetésért és lelkesen törvénykeztek, szavaztak, kisajátítottak és adták el külföldre a magyar zsidókat, mint munkaerőt.
Mi ma itt vagyunk.
Tudjátok és érezzétek, mibennünk élnek tovább
a templomra adakozók,
a templomépítők,
az imádkozók,
az internáltak,
a meggyilkoltak,
a menekülők,
a félők.
A mai tiltakozásunk, az az ő tiltakozásuk is.
Magyar rabbiként, – György Péter barátom – előtt 2 dolgot szeretnék elmondani:
1)
Ez nem zsidó belügy, ez összmagyar ügy!
Soha ne engedjünk példaképként emelni hamis, hazug vagy tömeggyilkosságokban akár passzívan is részt vevő embereket!
2)
A MAZSIHISZ rabbisága és vezetése kötelességének érzi, hogy olyan jövőképért küzdjön, ahol nem a bakancsok és a félelem lengi be a köztudatot, hanem az az élmény, hogy a zsidóság, egy olyan csodás dolog, ami csillogóvá teszi a lelkünket és széppé az auránkat!
Nem fogjuk hagyni, hogy aktuális haszonlesésre vágyakozó politikusok ellopják a mi „magyar – zsidó” történelmünket!
Hogy ellopják a gyermeki vagy apai mosolyunkat.
Nem hagyjuk!
Nem!
—–
Ezek a dokumentumok maradjanak meg örök mementóként.
Az eredeti felirat márványtáblával letakarva…
