Ritkán esik egybe húsvét és pészah, az idén ez így történik. Ezért ültettünk egy asztalhoz két „bloggert”, akik a mai világ legújabb eszközeit is használva szolgálják egyházukat. Vajon hogyan élik meg ők az ünnepüket, mit gondolnak keresztények és zsidók viszonyáról? Kiss Ulrich jezsuita pappal és Radnóti Zoltán rabbival beszélgettünk.

Kiss Ulrich: Amikor a kereszténység kivált a zsidóságból, kialakultak az ünnepi ciklusok. A húsvét az egyik legnagyobb ünnepünk. Isten népet alkotott magának, amelyet megszabadított a földi rabságtól. Jézus Krisztus minden rabságtól, így a halál rabságától is megszabadított minket. Az evangéliumokból is tudható, hogy a zsidóságnak csak egy kis része hitt a feltámadásban. Azonban sok mindent átvettünk a zsidóságtól. Amikor Fröhlich rabbinál részt vettünk hittanosaimmal egy szombati istentiszteleten sok évvel ezelőtt, meglepődtem, hogy mennyi közös jelképünk van, az ünnepi felolvasások, a bor, a gyertya stb. A keresztények minden vasárnap ugyanazt a húsvéti eseményt ünneplik, csak ilyenkor, húsvétkor kiemelten emlékezünk meg Jézus haláláról és feltámadásáról. A húsvét üzenete számomra a halál és szenvedés átérzése, hogy jobban értékelni tudjuk a feltámadást, a szabadságot. Mindez nem változik, hiszen a bibliai történetek sem változnak. Húsvétkor részletesen megünnepeljük a szenvedéstörténetet is. Nagyobb jelentősége lehet a következő években a nagycsütörtöki lábmosás szertartásának, ugyanis Ferenc pápa beteg, AIDS-es fiatalok lábát is megmosta, népszerűbbé téve ezt a mozzanatot. Ugyanakkor a protestánsoknak nagypéntek a legfőbb ünnepük. Én ökumenikus vagyok, úgyhogy szerintem ez a munkamegosztás pont jó. A húsvét a papság ünnepe is, ilyenkor áldják meg a krizmát, azt az olajat, amit például kereszteléskor használnak.
Radnóti Zoltán: Én az idei pészahra egy önálló kampányt készítettem a blogomon. A lényege, hogy merjük felvállalni a zsidóságunkat. Ezt nehezebb, mint a kereszténységet. Kriptojudaizmusnak is hívom ezt a folyamatot. Identitás- és szabadságünnep is ez. Szerintem az érdemel szabadságot, aki nem csak a lakásban vállalja fel származását. Különbség a zsidó és a keresztény vallás között, hogy nálunk csak tettek által lehet üdvözülni, a hit nem elég. A szabaddá válás első lépése: ismerd meg a vallásodat, kezdd el gyakorolni! Az én utam egy új, modernebb, színesebb arcot próbál adni a zsidóságnak.
– Van visszajelzése, hogy az online kampánya mennyire sikeres?
R. Z.: Igen. A nyilvános Facebook-oldalamon egy képemet 4-5 ezren néznek meg, nem zsidók is, akik elgondolkoznak és kapnak egy arcot, egy nevet a hit és a gondolatok mellé. Az iskolákban a zsidósággal kapcsolatos tanítandó tényekről írtam meg a véleményemet, amelyre kormányszintről is jött visszajelzés.
– És mit reagáltak?
R. Z.: A lényeg, hogy látták és talán fontolóra vették.
– Önök jól ismertek arról, hogy használják a modern kommunikációs eszközöket.
R. Z.: Változik a világ: ma már csak néhány hagyományos levelet küldök postán ünnepek alkalmával, viszont hetente több száz e-mailt írok és kapok.
K. U.: Postára én is már csak a francia nyugdíjamért megyek. Novíciusként havi 150 levelet küldtem szét, ma naponta több száz e-mailt kapok. De ami a lényeg, én is úgy gondolom, hogy élni kell az új lehetőségekkel, ezért kell röviden kifejezni magunkat. Egy nyugat-európai ki sem bírná az ortodox testvéreink három-négy órás liturgiáit. A vatikáni rádióban három és fél perces műsorokat kellett gyártanom, ott megtanultam, hogy ennyi idő alatt el kell tudni mondani a lényeget. A többi az „ördögé” – szoktam mondani.
– Mit szólnak Ferenc pápa és a zsidóság baráti viszonyához?
K. U.: Már II. János Pál pápa idejében is jó volt a viszony. Ő kezdte a római rabbival való barátkozást, sőt neki Lengyelország megszállása alatt, a II. világháborúban is voltak zsidó barátai. És ő nevezte idősebb testvérnek a zsidókat, ami egy baráti gesztus volt. Örülök, hogy ez folytatódik. Én egy svájci ökumenikus konferencián találkoztam először hivatalosan rabbival 1971-ben, ő Teichmann Jakab, a zürichi magyar rabbi volt, akivel a későbbiekben is jóban maradtam. Aztán megismerkedtem Fröhlich Róberttel és a hittanosaimat vittem a Dohány utcai zsinagógába szombati szertartásokra.
R. Z.: Evidencia szerintem, amit Ferenc pápa tesz és valóban II. János Pál útjának a folytatása. Egy vallásos ember nem gyűlölheti a zsidókat. Az Újszövetség nem áll meg az Ószövetség nélkül. Amelyik keresztény ember a zsidóság ellen fordul, az a saját hite ellen fordul. A pápa gesztusa – ha én ilyet mondhatok – egy érző, intelligens ember megnyilvánulása volt. A Facebookon a zsidó ismerőseim a pápa megválasztása után szinte rögtön kitették azt a híres kisfilmet, amikor Ferenc még érsekként a Buenos Aires-i közösségben hanukagyertyát gyújtott, kipával a fején.
– Ferenc pápa jellemvonásai közül különösen egyszerűségét emelik ki.
K. U.: Írtam a blogomban is arról, hogy a pápát mindenki magasztalja szerénységéért, azt is tudjuk, hogy egykor sokat tett Buenos Aires szegényeiért. Akkor miért nem követjük a példáját? – kérdezem én. Miért nem tanulunk ebből? Mert rabjai vagyunk egyénenként és nemzetenként is a GDP-őrületnek.
– Az egyházaknak fontos szerepük lehet a világban zajló konfliktusok csillapításában. A pápa ki is nyilvánította, hogy kész tenni ezért.
K. U.: Ez mindnyájunk közös felelőssége, nem hárulhat kizárólag a pápára. Az emberiség fele az egyik ábrahámi vallás híve, azaz muszlim, zsidó vagy keresztény, és nagyjából minden hatodik ember keresztény. Szoktam mondani tréfálkozva, hogy mindenkinek öt-hat embert kellene megtérítenie, és máris itt lenne a világbéke. Mindez a vírusmarketinghez hasonlítható, hiszen az eszmék sem ismernek határokat. A szögesdrótok idejében sem ismertek.
– A pápa cselekedeteit látva és önöket hallgatva nyoma sincs a gyűlöletnek, ami pedig hazánkban igencsak érződik, Milyen szerepük lehet önöknek a szétszabdaltság leküzdésében?
K. U.: Nem a zsidóság és a kereszténység között van az ellentét, hanem a politikai táborok mentén, amit a média továbbgerjeszt. Olyan ez, mint a labanc–kuruc szembenállás. Illyés Gyula mondta: aki Magyarországon kicsit józan, az labancnak számít. Amikor az ország három részre szakadt a török háborúk idején, volt, aki a Habsburgok oldalán állt, voltak, akik teljes önállóságban éltek, mint az Erdélyi Fejedelemség, és voltak, akik kényszeredetten éltek megszállás alatt. De ennek akkor sem volt köze a vallásokhoz.
R. Z.: A szembenállásban nincs felelősségünk, a békítésben igen. Szembenállás a politikusok között van, akiknek a kampányfőnök mondja meg, hogy mit szajkózzanak a sikeres kampányok reményében.
K. U.: A politikai indulatokat szítják és kihasználják a történelmileg kialakult ellentéteket.
R. Z.: Például összesen két-három embert kellett letiltanom a Facebook-oldalamról, mert „holokamuzott”, azaz tagadta a holokausztot. Szentessy-Luzsénszky Alfonz 1911-ben készített egy Talmud magyarul című kiadványt. Az eredeti 4200 oldalból kivette a neki tetsző részeket, mintha én a Nemzeti dal „Rabok legyünk vagy szabadok?” sorából csak az első két szót írnám le, és azt állítanám, hogy Petőfi azt mondta: „Rabok legyünk!” A mai antiszemiták az ő szövegét szinte „copy, paste”-tel használják. De szerintem az ilyen szövegekre nem vevők széles körben az emberek.
K. U.: Magam is így vélem.
– Mi a céljuk a blogjukkal: a fiatalok felé való nyitás, az egyházuk megfiatalítása?
K. U.: Mindenkit meg kell szólítani, csak tudni kell a módját. A blogomat egyetemi tanárként indítottam, a mostani egyik legnagyobb blogger erről írta a diplomamunkáját, és megkértem, hogy tanítson meg engem. A rendben én voltam az első, aki ilyenre vállalkozott. Istentiszteleteken megnézem, kik ülnek a padokban, s úgy beszélek hozzájuk, ahogyan igénylik. A fiatalság divat, a modern kor szüleménye, a ’60-as években, a haldokló Európa teremtette meg a fiatalságkultuszt. Az újdonság pozitív értelmet kapott, a fiatalok pedig az újítás hívei, ezért értékelődtek fel. Nem jár ma kevesebb fiatal templomba, csak mára a nagyvárosi értelmiség vallása lett a kereszténység. Ám a kozmopolita, több milliós városokban nem lehet csupán plébániákban gondolkodni. Szabad pap- és rabbiválasztás van.
R. Z.: A zsidóságnál más a fiatalság kérdése. Sokan a holokauszt áldozatai lettek az 1930–45 között születettek közül. A szüleim generációja nem nevelte zsidónak gyermekeit, mert féltek és féltettek minket is. Sokan elhallgatták a származásukat is. Nálunk gyerekkoromban húsvét volt és karácsony. Az én generációm és az utánam jövők kezdenek visszatalálni a zsidó gyökerekhez. Nekem fontos, hogy ebben segítsem őket, ezért van a blogom és a Facebook-oldalam is. Nálunk, a zsinagógában vannak különböző tanfolyamok, játszótér és még gyermekcsap is. Itt mindig van élet. És folyamatosan gyarapodunk: a közösségünk öt hölgy tagja fog szülni nemsokára.
– Mindketten éltek, tanultak külföldön. A mai fiatalok kivándorlása soha nem látott mértékű.
R. Z.: 19 évesen mentem ki Izraelbe, a tudásvágy hajtott, a saját gyökereim megtalálása. Addig az asszimiláns zsidó gyerekek szokásos életét éltem, de úgy jöttem vissza, hogy rabbi akarok lenni. Ma már más elmenni, mint akkor, 1990-ben volt. Igaz, mindig hasznos új emberekkel találkozni, új kutatásokat megismerni. Egy nyugat-európai rabbi folyóirat-gyűjteménye, tudástára ég és föld a magyarokéhoz képest.
K. U.: Számomra a külföld fogalma értelmezhetetlen ma. London, Párizs, Berlin, Róma, nincs különbség. Egy, a mi Hofinkhoz hasonló, francia humorista egyszer kifakadt: „A csuda vigye el, hatmilliárd külföldi van.” Ma már persze még több. Bárhol is élünk, meg kell szokni a globális nagyvárosokat, hogy más vallású, más származású emberek vesznek körül.
R. Z.: Magyarország megmaradt hajdani, híres vidéki zsidósága ma külföldön él, így például a szatmáriak, a mádiak vagy a keresztúri zsidók is elmenekültek. Tehát a zsidó vallás honi vidéki szellemi elitje lényegében megszűnt. Az urbánus zsidóság maradt, de az más. Ők azt mondják: tanulok öt óra jogot és fél óra vallást. Szemben azzal, hogy régen éjjel-nappal tanulták a Talmudot. Egykor a bóherek (rabbinövendékek) azzal szórakoztak, hogy tűvel átszúrták a Talmud lapjait és tudták, hogy tíz lap múlva milyen betűn fog átmenni, ugyanis szinte kívülről tudták a Szent Könyvet.
– Hogyan telik az ünnepi hétvégéjük?
K. U.: Most nem akarok blogolni, a húsvétban szeretnék elmerülni. Pécs mellett, a 90 éves Péter atyának segítek, az ottani családias szertartásokon veszek majd részt.
R. Z.: A pészah nyolcnapos ünnep. Múlt hét végén azon fáradoztunk, hogy a lakásból kitakarítsunk minden erjedőt, kovászost, hogy a kovásztalan kenyér ünnepét méltó módon tudjuk megtartani. Majd tartottam két széder estét, 180 embernek, amin újból megéltük a szolgaságból való kiszabadulás csodáját és a néppé, majd nemzetté válás folyamatát. Most vasárnap este köszönt majd ránk pészah hetedik napja. Az ünnepnapon teljes lelkünkkel az ünnepre koncentrálunk. Nem nézünk tévét, nem internetezünk, nem vásárolunk, nem is érünk pénzhez. Próbálunk eggyé válni a saját történelmünkkel és önmagunkkal.
KISS ULRICH jezsuita pap, Berlinben született 1945-ben. Diplomázott Belgiumban és Rómában is, dolgozott a L’Oréal marketingigazgatójaként is. A Jézus Társaságának tagja, a Jezsuita Roma Szakkollégium rektora, több hazai felsőoktatási intézmény, például a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Zsigmond Király Főiskola előadója. Média és kommunikáció témákban jártas menedzser, közgazdász, társadalomkutató, a Hír Tv Civil kaszinó című műsorának gyakori vendége és vezetői szemináriumokat tart Management by Jesus címen. (A portrék Kállai Márton felvételei)