Mit is jelent ez pontosan?
Az elhunytakról csak jót lehet mondani, vagy inkább meg se szólaljon az ember?
És mi a helyzet akkor, ha valakinek egy olyan közeli hozzátartozója hal meg, aki pokollá tette az életét, aki sajnálatos módon nem viselkedett helyesen, aki esetleg bántalmazta a családját, erőszakos volt, és sok embernek okozott fájdalmat?
Mi van, ha az okozott sok keserűség és sérelem egyszer csak kibuggyan valakiből?
Pontosan ez történt Texasban, a napokban (persze bizonyára nem csak ott és nem csak most), ahol egy hölgy az édesapja halála után nagy nyilvánosság előtt, őszintén beszélt a január 30-án elhunyt édesapjával kapcsolatos érzéseiről, és nem éppen dicsérő szavakkal illette az elhunytat.
Kíváncsiak voltunk, vajon mit mondanak a vallások tanítói, miután elolvasták az említett cikket és a kérdésünket.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Halottról vagy jót, vagy semmit? Igaz ez a mondás, akkor is, ha valaki úgy érzi, hogy az elhunyt sok szenvedést okozott más embereknek?
Válaszom itt olvasható:
Bármely élőlény tisztelete – így legfőképpen a szülő tisztelete, – a zsidó vallásjog és zsidó filozófia egyik princípiuma.
A Tóra (azaz az Jóisten) már évezredekkel ezelőtt beszél a termőföld védelméről, gyümölcshozó fák védelméről, az állatvédelemről.
A Talmud szerint az embernek 3 teremtője van: az édesapja és az édesanyja a fizikai részeket, míg az Örökkévaló a tiszta lelket adja a gyermeknek. Azaz, aki bármely embertársára rosszat mond, az egyben Istenre is rosszat mond.
A Tóra tucatnyi törvényt ír elő az emberi viselkedésről és a morálról, és ennek az elvnek legmagasztosabb része a szülőkkel való viselkedés körülírása.
Maga a 10 parancsolat, amit az Örökkévaló maga mondott, a világ füle hallatára, azonos szintre emeli az Istennel kialakítandó viszonyt, az emberek egymás közötti kapcsolatával, közöttük a szülői tisztelettel, aminek betartásáért – egyedi módon – hosszú életet ígér a Tóra.
„Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű legyél…” (2Móz 20:12).
Majd a törvények könyvében kis változtatással megismétli a parancsolatot:
„Mindenki félje (félve tisztelje) anyját és apját…” (3Móz 19:3).
Tisztelet és félelem… A két legfontosabb szó a szülőkkel való kapcsolatról.
Hogy jobban megértsük mit is jelent ez a zsidó vallásjogban, nézzük meg az egyik legfontosabb zsidó törvénykönyv néhány (kivonatolt) passzusát! Véleményem szerint ezek a paragrafusok elég egyértelműen beszélnek a feltett kérdésről.
1)
Miben nyilvánuljon a tőlük való félelem?
Ne álljon szülei helyére, sem az imánál megszokott helyére; ne üljön szülei helyére, ahol otthonában megtámaszkodva ülni szokott.
Ne cáfolja meg szavait, ne mondjon ítéletet a színe előtt, még azt se mondja: az atyám szavait elfogadhatónak látom.
Meddig kell mennie ennek a félelemnek?
Ha a fiú tetszetős ruhába öltözötten ül a közösség élén, és jő az atyja és az anyja, leszakítják a ruháját, fejbe verik, szembe köpik, még se szégyenítse meg őket, ne sértse, ne bántsa őket, ne legyen dühös velük szemben, hanem hallgasson és féljen a királyok Királyától, a Szenttől, – dicsértessék! – aki ezt így rendelte.
Ám a rajta esett kár miatt törvény elé idézheti őket.
2)
Miben áll a megtisztelésük?
Etesse, itassa, ruházza, takarja, vezesse be és ki őket és mindezt jó szívvel adja, barátságos arccal tegye. Mert ha egész nap a legjobb, legkövérebb falatokkal etetné is, de barátságtalan arcot mutat neki, büntetést szenvedne emiatt.
3)
Ha gonosz vagy bűnös ember is az atyja vagy az anyja, akkor is tisztelje őt és féljen tőle.
Vannak, akik azt mondják, hogy nem tartozik tisztelni gonosztevő atyját mindaddig, míg az bűnbánattal meg nem tér, de neki fájdalmat okozni, őt megbántani akkor is tilos.
Helyesebb az első vélemény szerint, azaz szigorúbban venni.
4)
Ha látja, hogy az atyja megszegi a Tóra szavait, akkor se mondja neki: „megszegted a Tóra szavait!”, hanem mondja neki: „apám, ugye így meg így áll a Tórában?” Mintha csak kérdezne tőle és nem intené. Az apja megérti majd magától és nem szégyenkezik.
5)
Ha az édesanyja azt mondta neki: „ezt vagy azt tedd meg!” és a gyermek megtette, ezután jött az édesapja és megkérdezte: „ki mondotta neked, hogy ezt tedd?!”
És a gyermek érzi, hogy ha megmondaná, hogy az anyja mondta, akkor az atyja megharagudna az anyjára, akkor NE mondja meg neki, hogy az anyja tétette vele, még akkor se, ha az atyja emiatt ő rá fog haragudni.
6)
Köteles felállani az atyja előtt és az anyja előtt.
7)
Haláluk után is köteles tisztelni őket. Ha a gyászévben, szóban vagy írásban megemlíti őket, mondja vagy írja ezt: „rám jöjjön mindaz a baj, amelyek őrá jönne”. A gyászév letelte után azt mondja vagy írja: „legyen áldássá (áldott) az emléke!”
A rabbi többi válasza itt olvasható.
A többi lelkész válasza a fentebbi kérdésre itt olvasható.
