2015. február 6. —- 5775. svát hónap 17. – Radnóti Zoltán

יְהוּדָה, אַתָּה יוֹדוּךָ אַחֶיךָ
Jehuda, neked hálálkodnak a testvéreid.
Izrael, a zsidó nép ősatyja, ezekkel a szavakkal áldja meg kedvenc fiát, Jehudát.

Az életrajz szavai szárazak, ám tükröződik benne a világtörténelem leghosszabb százada a XX. század.
1922-ben rabbi-unokaként Veszprémben megszületni – kivételes kegy volt.
Héber nevet kapott: Jehuda ben Smuel.
יְהוּדָה, אַתָּה יוֹדוּךָ אַחֶיךָ
Jehuda, neked hálálkodnak a testvéreid.
Édesanyja tanítónő volt, ám fia születése után 1 esztendővel elhunyt.
Jogász édesapja nem nősült újra, hanem apósával, Dr. Hoffer Ármin, veszprémi rabbival és hitvesével közösen nevelték a kisgyermeket.
Talmudtudós édesapját professzornak hívják a budapesti Országos Rabbiképző Intézetbe. Ekkor még nem tudta, hogy ez a meghívás az életet jelentette számára.
Ekkor került a fővárosba Schweitzer József.
Elsős elemista volt.
Nagyszülei a háború előtt elhunytak és édesapját 1944-ben Auschwitzba deportálták ahol meggyilkolták.
22 éves és árva.
Rá két vére – 24 évesen – Pécsre hívják rabbinak.
És elérkezett 1948. májusa.
A beiktatás pillanatában ott áll vele szemben mestere, a másik árvagyerek, a 34 éves Scheiber Sándor.
A 25 éves és a 34 éves árvák. A 20. század második felének legmeghatározóbb zsidó vezetői és rabbijai.
Ketten akkor már többet éltek át, mint sokan mi itt együtt.
És miről mesél neki ott a mestere?
1948-ban, 3 évvel a világégés után???
A beteljesülő álmokról.

Az áldás megérintette azt az embert, aki később Magyarország egyik legbölcsebb, legszeretetreméltóbb polgára lett.
Emberek ezreinek szív melegedett meg a láttán.
Slosá hálomot mitkájmim – idézte Bráhot traktátusát Scheiber Sándor – az évezredes hagyomány szerint három álom teljesedik be:
– hálom sel sáhárit – a gyermekkor álma,
– hálom sehálám lo hávero – az álom, amit szeretteink álmodnak rólunk,
– vehálom senesane – az álom, ami megismétlődik.

67 esztendeje kapta meg mestere áldását.
Az árvafiúból rabbi, szellemi vezér, vallási vezető, rektor és példakép lett. És mindemellett csodás férj, gondoskodó édesapa, rajongó nagypapa.
1)
hálom sel sáhárit. – a gyermekkor álma…
Az álmok…
amit ő elveszített, a gyermekkori álmokat önmaga, önmagából építette újjá.

Ő volt mindannyiunk számára a fölénk hajoló nagyszülő mosolya, az édesapa ápoló jobbja és a szülők távolról kísérő tekintete.
Mind-mind életre kelt szemeiben, érintésében és szívdobogásában.
Büszke volt a családjára, a tanítványaira. bár a kettő nagyon sokszor egybemosódott.

De hirtelen a kezed rajtam ég
S belémhasítsz mint régletűnt emlék
Szívemben a csönd
Két dobbanás között
Az a csönd az a csönd
A tiéd –
(Natan Altermann: találkozás mindörökre)

Miénk a csönd, ám miénk a hang, miénk a gyász és miénk az emlékezés is.
A kettő mindig együtt jár…
Apuka, nagypapa, társ, barát és mester lett, aki, vállalt feladatát, szavát, meggyőződését állta mindenkor és mindenütt.

Mózes – a zsidó honfoglalás előtt – így indította el Jehuda törzsét a történelembe:
וְזֹאת לִיהוּדָה, וַיֹּאמַר, שְׁמַע יְ-ה-וָ-ה קוֹל יְהוּדָה, וְאֶל-עַמּוֹ תְּבִיאֶנּוּ
Ezt pedig Jehudáról; és mondta: Hallgasd meg, Örökkévaló, Jehuda szavát és a népéhez vidd el őt…
Schweitzer József megvalósult gyermekkori álma – bennünk él tovább.

2) halom sehálám lo havero
Lehetetlen felsorolni a rajongókat.
Gyermekek és felnőttek. Miniszterek és államfők, papok és rabbik.
Benne testet öltött zsidó-magyar eszme.

Amikor a holokauszt tépázta vidéki Magyarországon Schweitzer József rabbi lett, mindenki álma az volt, hogy egy érző szívű, nagyon jó ember lépjen be az ajtókon,
aki megvigasztalja a gyászolókat,
aki reményt és célt ad a fiatal pároknak,
és aki az elégetett betűket összegyűjti és odaadja a 13 éves fiúknak, hogy abból a Tóra szent szavait összeolvassák.
Megtette. De még hogyan!
Amikor ezt a beszédet írtam – értettem meg igazándiból Jeremiás próféta híres mondatát, amit pedig minden nap elmondok:
וַתִּשָּׂאֵנִי רוּחַ וָאֶשְׁמַע אַחֲרַי קוֹל
Felemelt egy szél, egy szellem, és akkor meghallottam mögöttem egy hangot.

Másképpen lehetetlen elképzelni azt a szenvedélyt, ami Schweitzer Józsefet felemelte. Ahogyan rajongva szeretett tanítani, nemcsak órán, konferenciákon, hanem bármikor, az utcán, a folyosón, vagy amikor belénk karolt és sétáltunk az utcán.
Megtanultuk tőle, ha valaki nem így csinálja, akkor nem is érdemes.

וְזֹאת לִיהוּדָה, וַיֹּאמַר, שְׁמַע יְ-ה-וָ-ה קוֹל יְהוּדָה, וְאֶל-עַמּוֹ תְּבִיאֶנּוּ
Ezt pedig Jehudáról; és mondta: Hallgasd meg, Örökkévaló, Jehuda szavát és a népéhez vidd el őt…

Behunyjuk szemeinket… látjuk az önzetlen szeretet szempárját.
„ani ledodi vedodi li” – „én a kedvesemért vagyok, ő énérettem.”
Mondja a Szentírás a szerelemről
Egy gimnáziumi találkozás utána beteljesült szerelem…
Ági…
Erről a pillanatról nem is kell többet mesélni…
Hiszen, aki a Schweitzer házaspár aurájába bekerült, mindenki érezte a bizalmat adó melegséget.
Ez az egyik legszebb és legfontosabb üzenet Schweitzer Józseftől: álmodjunk egymásról minden nap szépeket és minden nap ez teljesüljön be…
Hiszen az álom, amit társaink álmodnak rólunk, beteljesedik.

3) hálom senesáné
A bölcsek szerint legtitkosabb álmaink, amik fel-feltűnnek hetente, havonta, vagy évente, azok beteljesülnek.

Judit és Matyi, Gábor és Petra, Peti, Andris és Marcell.
Mikor apu, a nagypapa reggelenként felkelt, a történelem ébredt vele.

Benne lüktetett népünk minden öröme és minden szenvedése.
Amikor sétált az utcán, megszólaltak szívében a múlt hangjai, és becsukott szemmel élte meg, napról-napra ismétlődve gyermekkora emlékeit, érezte illatait és hallotta hangjait, erőt merített a visszatérő álmaiból.

„Találkoztam az úton a Mesével,
Ő jött, én mentem, ennyi az egész.
Reám borult két nagy meseszemével:
’Honnan?’ kérdezte. És én: ’Hová mész?”
Egy álomperc, mely jön és elenyész.”

A közös életetek a mese volt – egy féltve őrző férfival.
Nektek le kell írni, el kell mondani, filmre kell venni, el kell énekelni, zenében megkomponálni!
És Ő olyan drága nekünk, hogy óvjuk meg!

Mert igaz, mert szép, mert valami, amiről érezzük, tudjuk, hogy áldott. Hogy Ő ajándék volt számunka, az egész világ számára.
És ez érzés… ad neked, és ad nekem, és ad mindenkinek.

Tapasztalni pedig csoda volt őt.
A boldogság, a hála, és az öröm, – ez mind-mind szeretetben elegyedve.
Óvatos, finom, bölcsen hallgató szó és csend volt az övé.
Előttünk van a szeme: szomorú, vagy nevet, ám mindig ragyog.
Mert ami szép, az mindig szép marad…
Az ismétlődő álom…
יְהוּדָה, אַתָּה יוֹדוּךָ אַחֶיךָ
Jehuda neked hálálkodnak a testvéreid.

Ma a héber dátum szerint svát 17-e van.
A 17-es szám számértéke: tov, azaz jó.
A teremtéstörténetben írja le a Szentíárs a híres mondatot:
vájár Hásem, ki tov,
és látta Isten, hogy jó.
Igen!
Jó és szép volt vele.
Minden pillanatban.
És most átadta minékünk az ő jóságát.

Itt ez a három álom velünk, amiről Scheiber Sándor 67 esztendeje mesélt Schweitzer Józsefnek. Emlékek, álmok, szerelem és rajongás.
Beteljesedett…

Mi is álmodjuk meg – napról – napra mesterünket kisgyermeki ragaszkodásunkkal…
És Ő is bennünk válik teljessé!

„De hirtelen a kezed rajtam ég
S belémhasítsz mint régletűnt emlék…”

A zsidó életfilozófia egyik alapelve, hogy gyászunkban ruhánkat betépjük, majd néhány perccel később egy Istendicsérő himnuszt mondunk, a Káddist, ezzel is megköszönjük őt, akit ennyire szerettünk és most elveszítettünk.
Megköszönjük a Jóistennek, hogy Schweitzer József közöttünk járt, és hogy mi a közelében lehettünk, megköszönjük, hogy ő élt.
Értetek és veletek.
dr. Schweitzer József – Jehuda ben Smuel most aluszik.

וְזֹאת לִיהוּדָה, וַיֹּאמַר, שְׁמַע יְ-ה-וָ-ה קוֹל יְהוּדָה, וְאֶל-עַמּוֹ תְּבִיאֶנּוּ
Ezt pedig Jehudáról; és mondta: Hallgasd meg, Örökkévaló, Jehuda szavát és a népéhez vidd el őt…
A népéhez vidd őt…
A többi néma csend…
Itt állunk és búcsúzunk.

Búcsúzunk a héber búcsúszóvak:
Leh besálom – Menj békével!
Menj szüleid és nagyszüleid közelébe, a szent találkozóra! —
Begán éden tehé menuhátó! – Az Igazak örök világában legyen nyugodalma!
Zéher cádik libráhá! – az igaz emlékéből fakadjon áldás mindannyiunk számára!

Ámen

Megosztás