A MAZSIHISZ televíziós megszólalásai az a holokauszt emlékév kapcsán

A Mazsihisz egyelőre nem vesz részt a holokauszt-emlékév korAz elmúlt napokban sok-sok szó esik a MAZSIHISZ álláspontjáról.
Emlékeztetőül nézzünk meg néhány televíziós megszólalást!
(A listát folyamatosan bővítjük!)
Megjelenés ideje: 2014. január 20.
Szakály Sándor kijelentése az utolsó csepp volt a pohárban, itt már nem elég a bocsánatkérés, emberi gesztusnak ugyan nemes, de egy olyan folyamat állomása ez, ami nem elszigetelt jelenség – ezt Toronyi Zsuzsanna mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Megjelenés ideje: 2014. február 3.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) nyitottan várja a kormány javaslatait a józsefvárosi Sorsok Háza emlékhely és a német megszállás emlékművével kapcsolatban. Erről Heisler András, a szervezet elnöke beszélt az ATV Szabad szemmel című műsorában vasárnap este.

Megjelenés ideje: 2014. február 10.
A Szabad Szemmel vendége Heisler András elnök, Mazsihisz.

Megjelenés ideje: 2014. február 10.
Külön emlékezik a Mazsihisz
A Start Plusz vendége Radnóti Zoltán rabbi.

Megjelenés ideje: 2014. február 10.
A magyar zsidó szervezetek nem vesznek részt az állami Holokauszt-megemlékezéseken, ha a kormány nem változtat korábbi döntésein. Ennek ellenére Darvas István rabbi szerint még van esély megegyezésre.

Megjelenés ideje: 2014. február 11.
Bojkottra vagy párbeszédre törekszik a Mazsihisz? A Magyarország élőben vendége volt Heisler András elnök.

———————————————–
A MAZSIHISZ 2014. február 10-én kelt levele,
amelyet Orbán Viktornak címzett
———————————————–

Külső vélemények:
Megjelenés ideje: 2014. január 22.
Nem bojkottálják a holokauszt-emlékévet, de nem támogatják a Szabadság téri emlékmű felállítását sem.
Nem bojkottálják a holokauszt-emlékévet, de nem támogatják a Szabadság téri emlékmű felállítását sem. Vendégünk volt Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija.
A video itt látható (sajnos youtube linket nem találtam hozzá)
Schmidt Mária a Hír TV Magyarország Élőben című műsorában

Megjelenés ideje: 2014. január 22.
Szakály Sándor már 2013 márciusában egy Horthyról szóló rendezvényen is azt mondta, hogy a Kamenyec-Podolszkba történt első deportálás idegenrendészeti eljárás volt – ezt Gellért Ádám mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.


Megjelenés ideje: 2014. január 27.
A Szabad Szemmel vendége Ungváry Krisztián történész.

Megjelenés ideje: 2014. február 3.
Az ATV Start vendége Krausz Tamás történész.

Megjelenés ideje: 2014. február 11.
Hírvita
A műsor vendége Balogh Ákos Gergely és Révész Sándor.
A beszélgetés itt látható:
Megjelenés ideje: 2014 február 12.
A Mazsihisz elnökének legutóbbi –többek által bírált – levele, amelyet Orbán Viktornak küldött György Péter esztéta szerint történelmi tett, mert nem a bojkottról, hanem a párbeszédről szól.

A TÉT első része
Heller Ágnes, Ungvári Tamás, Lengyel László:
A video itt található

Megosztás

2 thoughts on “A MAZSIHISZ televíziós megszólalásai az a holokauszt emlékév kapcsán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük