A kinyújtott kéz — egy váratlan levél és egy válasz

Kaptunk egy levelet, egy igen elgondolkodtató és sok-sok problémát felhozó levelet. Ezt a levelet egy magyar ember írta a zsidó közösségnek, pontosabban a Mazsihisz rabbiságának címezve.

Tisztelt MAZSIHISZ!

Teljes szívből szeretnék bocsánatot kérni Önöktől, a rabbiktól és az egész zsidó közösségtől.
Sokáig valltam olyan eszméket amiket már nagyon szégyellek és úgy érzem muszáj erről egy rabbival, főrabbival megbeszélnem, mégha ez személyesen nem is megoldható. Csakis ebben az esetben nyugszik meg a lelkem, így lehetek tiszta szívű apa, így élhetek csak tiszta szívű  EMBERKÉNT!
Kérem, ha van rám egy kis idejük segítsenek azzal, hogy tovább olvassák levelem és válaszolnak rá!
Évekig gondolkoztam náci szimpatizánsként, igazából ennek az okát sem tudom megmondani, hogy miért! Nem jártam semmilyen gyűlésre, felvonulásra, nem ártottam közvetlen senkinek de most már úgy érzem, hogy ennek ellenére sokat ártottam közvetve a zsidó közösségnek, a zsidó kultúrának és a családomnak, magamnak is.

Pár hete gondolkodóba estem a miérteken! Miért is vallom én ezeket a bűnös eszméket?Végül egy hete, zenehallgatás közben meghallottam egy dalt és ugyan nem tudtam kik az előadók, nagyon megfogott. Ez a dal Motty Steinmetz – Tseno Ureno című videóklippje volt, amit legalább 20-szor megnéztem egymás után. Minnél többször néztem annál nagyobb fájdalom ült a szívemre, tudtam, hogy véget ért valami és elkezdődik az a korszak ami igazán én lehetek. Tiszta lappal szeretném folytatni az életet!
Őszintén sajnálok mindent, mégha kis ember is vagyok ehhez! Megváltoztatni nem tudok az Önök történelmében semmit de reménykedem abban, hogy a jövőjükhöz hozzájárulhatok valami jóval, bármivel!
Sajnos egyedül nehezen és lassan közlekedek a romló ( retinitis pigmentosa ) látásom miatt de bátorságot veszek és egyedül elmegyek az egyik budapesti zsinagógához Hajdúszoboszlóról, reménykedve abban, hogy egy kis lelki nyugalomra találok, mégha be nem is juthatok!
Bízom benne, hogy levelem elolvassák és eljut a megfelelő helyekre és szívekbe! Továbbá minden vágyam az lenne ha megismerkedhetnék magyar ortodox zsidókkal és néha zavarhatnám őket egy kis beszélgetéssel, okítanának a zsidó kultúrával kapcsolatban.
Engedjék meg, hogy tiszteletből az Önök “nyelvén” köszönhessek el és kellemes Shabbatot kívánjak a következő szombatra!
Shalom!
Tisztelettel

Olvassuk a levelet…

A levélíró, hogy nagyon szeretne a zsidó közösség valamelyik tagjával, egy rabbival beszélni, hogy jelen lehessen egy oktatáson, hogy jobban megismerhesse a zsidó kultúrát.
Először azt gondoltam, hogy ez a levél egy trolltól jön, aki semmi mást nem szeretne, mint egy kicsit megtréfálni a zsidó közösséget, mert manapság sajnos ez a hozzáállás dívik a közbeszédben.

Ám a levélíró rám írt még egyszer.
Ekkor kezdtem elhinni, hogy ez egy valódi embertől érkezett valódi levél, amiben egy ember valóban segítséget és támaszt kér.
Elhittem, mert rabbiként/emberként az a dolgom, hogy minden ilyen esetben ott legyek az ember mellett, akinek bizony a segítségemre, igazából nem is az én segítségemre, hanem az Örökkévaló segítségére van szüksége.

Hogy lehet egy ilyen emberen segíteni?
Elsősorban azzal tudok, amihez értek, ami a dolgom, azaz tanítást adok.

Éppen akkor, amikor ezeket a sorokat írom, amikor elolvastam a levelet, Mózes II. könyvének a Mispátim szakaszát (2Mózes 21:1–24:18). fogjuk olvasni a zsinagógákban.
Egy olyan fejezetet, ami nagyon sokrétű, aminek nagyon sok üzenete van, ezek egyike éppen illhet ehhez a levélhez.

A “mispátim” szó jelentése: törvény, jog.
A Tóra eme fejezetei részben büntető, részben polgári és persze erkölcsi törvények gyűjteménye. Szükség volt rájuk, hiszen a zsidók már eljöttek Egyiptomból, ahol a rabszolgaság mellett a helyi törvényeknek kellett megfelelniük. Ám most már új világ van. Új helyzet, új környezet és a szabadság szokatlan, új élménye.
Mindemellett ott van a zsidó nép kezében a világ alaptörvénye: a Tízparancsolat.
Csodás szavak, ám az emberek egymás közötti viszonyait részleteiben is rendezni kell. Szükség van törvényekre és az erkölcsi normák felállítására.
Mit is jelenten ez?
Így olvassuk a hetiszakaszban:
„Hazug dologtól maradj távol; ártatlant és igazat meg ne ölj, mert én nem adok igazat a gonosznak” (M II. 23:7).

Értelmezzük ezt a mondatot!
Nem szól ez másról, mint a két nagy erő: az igazság és a hazugság találkozásáról.
Ez minden emberben ott lakik, velünk együtt élnek.
A zsidó hagyomány egyik visszatérő félelme, hogy a rossz ösztön (héberül: jécer hárá) eluralkodik az emberekben, így a világban.

Mit tehetünk?
Tanítást szeretnék adni! A zsidó hagyomány szerint az héber nyelvet maga Isten alkotta meg a teremtés 6. napjának végefelé. Ezért minden szava és betűje különleges erővel bír.
Az „igazság” héberül: EMET. Héberül leírva אמת.
Három betűből áll: – a héber ábécé első (alef), középső (mem) és utolsó (táv) betűje.
A létező legnagyobb távolság.
A hazugság héberül: “SEKER”. héberűl leírva – שקר –
Három betűből áll, ám ezek a betűk közvetlenül egymás mellett találhatóak (kuf, rés, sin).
Ez jellemző a két tulajdonságra is.
A “hazugság” sokszor nagyon közel van a lelkünkhöz, míg az “igazság” sokszor nagyon távol.
A hazugságért elég a kezünket kinyújtani, míg az igazságért sokszor küzdeni kell.  Nehezebb, fáradalmasabb és elgondolkozást igényel.

Azaz a levélírónak is, ahogy minden embernek tudnia kell, küzdeni kell… Már maga a megszületés is kűzdelem. A legnagyobb.
Ám ez a küzdelem megéri, hiszen az igazság megtalálása az maga az igazi segítség, az igazi megoldás mindenre, ami vonza a következő igazságot.

Van egy másik tanításom, egy igaz mese, ami a megtérésről szól.
Szól a levélíróhoz, vagy akár önmagamhoz is.

Két esztendeje engem ért a megtiszteltetés, hogy a zsidó új év alkalmából rendezett fogadáson szólhattam. Akkor így fogalmaztam:

„Mindenkinek vannak pillanatai, amit visszacsinálna, ha tudná. Azt mondja, ha újra kezdhetném, ha lenne még egy esélyem, és a múltbéli hibáimat bárcsak kijavíthatnám…
Mindenkinek vannak álmai, amit nappal is álmodik.
Van egy jó hírem: Van esély! A zsidó ember naponta háromszor imádkozik.
Egészen az újév beköszöntéig, még az utolsó pillanatban is elmondja a főimában:
“Báréh álénu ez hásáná házot”, azaz “áldd meg nekünk ezt az évet!”
Miért mondjuk, hiszen alig néhány perc van még az évből. Miért kérem, hogy legyen áldott az a néhány perc?
A válasz egyszerű: Mert Isten segítsége egy pillanat alatt érkezhet.
Egy jó hír megváltoztathat mindent és lehet egy év áldott. Egy pillanat alatt tudok olyat tenni, ami az elmúlt egész évet áldottá teszi. És nem lehet azt mondani, hogy nem tudok változni! Még az év utolsó pillanatában is tudok! Az ember ezért különleges teremtmény, mert egy pillanat alatt meg tud változni.”

Majd a sófár hangjairól beszéltem…

“Az első hang a tekiá, ami nem törik meg – ami célt mutat, amit követni kell!
Ami nekünk azt mondja, egyenes út vezet az őseinktől egészen  máig, ez az út, ami nagyon nehéz volt, de mégis erre büszkének kell lennünk.

A második hang a sevárim, ami egy törött dallam.
Azt mondja ez a hang: időnként eltévesztem az utat és ezt felismerem.
Ezt hívják “tesuvá”-nak, “megtérés”-nek. Ettől vagyunk emberek. Ne szégyelljük a tévedésünk, tanuljunk belőle! Tudnunk kell, hogy a zsidóságban a tudás és a származás nem elég! A zsidóságért valami több kell… egy megfoghatatlan érzés..  a “zsidó” lélek, amelyben evidencia ez összetartozás érzése.
Ez volt és ma is az egyedüli esély a túlélésre.

A harmadik hang a “teruá”, ami egyfajta zokogás.
Nem az év első napján jövünk rá arra, hogy mit rejt magában az idő, hanem csak az év folyamán.
Ezt semmi nem magyarázza el jobban, mint a héber “sáná”, azaz “év” szó, amely a “változni” igéből ered, és amely egyben azt is jelenti, hogy “ismételni, áttekinteni”. Visszanézünk, ismétlünk, változunk. Mosolygunk és sírunk. Ha Isten ítélete előtt fogunk állni hétfőn és kedden, akkor el kell tudnunk számolni az elmúlt évünkkel. Át kell ismételnük, hogy kik voltunk. Mosolyogva és sírva. Viszont az ember megteremtésének öröm-napja egyben a végtelen változás lehetőségéről, és annak megünnepléséről is szól. Nemcsak az enyémről, vagy a Tiedről, hanem az egész mindenség folyamatos változásáról.”

Arról a változásról, ami a levélírót is foglalkoztatja, mint minden embert.
Tudnunk kell változni, tudnunk kell azt is, hogy ha valaki a kezét nyújtja felénk, azt fogadjuk el, nincs is fontosabb egy megtért ember kinyújtott kezénél és szavainál, bocsáss meg nekem, rosszat tettem, többet nem teszek ilyet.

Én most ezennel elfogadom ezt a kinyújtott kezet.
A magam, az őseim, minden zsidó ember és minden ember nevében.
És együtt mondjuk: ámen.
Sálom – Béke…

“Én nem a győztest énekelem,
nem a nép-gépet, a vak hőst,
kinek minden lépése halál,
tekintetétől ájul a szó,
kéznyomása szolgaság,
hanem azt, aki lesz, akárki,
ki először mondja ki azt a szót,
ki először el meri mondani,
kiáltani, bátor, bátor,
azt a varázsszót, százezerek
várta lélekzetadó szent
embermegváltó, visszaadó,
nemzetmegmentő, kapunyitó,
szabadító drága szót,
hogy elég! hogy elég! elég volt!
hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen,
a szegény hős pihenjen,
szegény nép reméljen.
Szóljanak a harangok,
szóljon allelujja!”
(Babits, Húsvét előtt- részlet)

Megosztás

1 thought on “A kinyújtott kéz — egy váratlan levél és egy válasz

  1. Minden szempontból megérintő írás!
    Elolvasva minden sorát, úgy gondolom nincs ember aki ne így érezne!
    Köszönöm!

    Shalom !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük