Nagypapámról – egy családi legenda összeomlik és egy másik épül fel

Egyik legősibb zsidó hagyomány a nevek körforgása. Az elhunyt családtagok nevét adják az újszülötteknek, hogy a “egy név se vesszen el”.
Az én “Zoltán” nevemet anyai nagypapámtól, Biener Zoltántól “örököltem” meg.

Kát lánya volt neki: egy az első házasságából, akit sose láttam, és az én édesanyám, Vera.
Biener Zoltán és Biener Vera közös sorsa szomorú volt.
Aszimmetrikus.
Nagypapám tudta, hogy az ő felesége, Biener Margit, állapotos, ám a gyermekét sohasem foghatta kézbe. Nagypapámat – sáncásás közben – valahol Budapest mellett meggyilkolták a nácik.
Édesanyámnak pedig csak néhány fénykép maradt meg az édesapjáról, és a legenda a haláláról.

Erről az élményről hosszan írtam az egyik legelső blogbejegyzésemben
Ott ezt írtam:
“Majd a nagypapám jelentkezett azon “önkéntesek közé”, akik 1944 dermesztő telén – az esetleges élet reményében – elindultak a gettóból, hogy árkot ássanak a szovjet T-34-esek és T-43-asok feltartoztatására.
Sohasem tért vissza.
Nem tudjuk mi lett vele.
Senki sem tudja.
Nagymamám 5 hónapos terhes.
A gettóban.
Ennyi…”

Így mesélte az édesanyám, mert neki így mesélte az édesanyja. És én így tudtam meg. Sokszor képzeltem el a jelölelten sírt, a gödröt, a mittudoménmit, ahol az én nagypapám, akinek a nevét viselem örök álmát alussza. Ohh, mily’ eufemisztikus kifejezés…

Ám ma az egyik családfaépítő program értesített engem, hogy talált egy adategyezést az én családfám és egy másik adatbázis között.
A forrás: “Arolsen Archives Documents”…
Megvallom őszintén nem is tudtam mi ez a hely, és ezekből az értesítésekből jön hetente néhány, és sokszor már meg sem nézem, mert általában arról szól, hogy egy távoli rokon (pl. az üknagypapám testvérének második házasságából született gyermeke feleségének mi a leánykori neve) felkerült egy másik adatbázisba is.

Ezen azértesítésen is továbbmentem.
Aztán rámesteledett és mivel éppen befejeztem minden munkám (bár csak így lenne…), ezért ránéztem erre az Arolsen cuccra, és lemerevedtem.
Egyrészt ez az Arolseni Dokumentációs Központ a koncentrációs táborok adatbázisa, másrészt mert az adategyezés az én nagypapámról szólt.

Miszerint őt begyűjtötték…

És 1944 december 25-én elvitték Németországba.

Buchenwaldba.
Erről a transzportról a wikipédia is ír, miszerint a Gestapo 1913 magyar foglyot vitt el 1944 karácsonyán Buchenwaldba.
Ahol a nagyapám politikai és zsidó fogoly is lett egyben.
Ahonnan én megtudtam, hogy 179 centiméter (mint én).
És barna szeme van (mint nekem).

Aztán egy másik papírról kiderült, hogy december 8-án tartoztatták le (verhaftet).
Ám ugyanezen lap hátuljáról kiderül valami, vagyis nem derül ki semmi…
Pedig ott van a “bűvös” sor: “verstoben:”, azaz elhunyt.
És ez üresen lett hagyva.

Elkezdtem utána nézni….
Buchanwald 1945 április 11-én szabadult fel. 3,5 hónapot volt ott… És ott nem voltak gázkamrák, nem volt halálmenet.
És most csak még több kérdés született meg bennem…
Ez a 16 dokumentum felforgatta az életemet.

És most olyan hülyén érzem magam, hogy ezt ide írom le, ám vannak élmények, amiket le kell írni, ki kell adni.
Szóval ez a néhány papír nekem ilyen.

Most már tudom, hogy a nagypapám nem (ott és úgy) halt meg, ahogy eddig mindenki hitte.
Még a saját felesége és a gyermeke sem tudtak erről az útról…

75 esztendő telt el azóta.
És olyan biztos volt eddig minden.
A tények, a számok, a gyász.
És most néhány papírt sodort felém egy internetes program és hirtelen minden megváltozott…
És az lehet, hogy túlélte??????????

Megosztás
error

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük