Így haltak meg a vallások alapítói – “Isten tudja…” – a 24.hu honlap kérdése a lelkészekhez XLII.

Tudja ön, hogy a nagy vallások első tanítói miként lelték halálukat?
Mi most ennek jártunk utána, hátha tanulhatunk valamit Ádám, Buddha, Jézus, Krisna, Mohamed, vagy épp Mózes halálának történetéből.
Kérdésünk így hangzott:
Hogyan halt meg a vallásának alapítója/első prófétája? Milyen tanítást, jelentést hordoz a halálának története?
Válaszom itt olvasható:
A zsidóság legelső és legnagyobb prófétája Mózes volt, aki látta Istent szemtől szembe.
Nem volt Izraelnek még egy olyan prófétája, mint ő, és nem volt még egy olyan vezető, akinek életét – és halálát oly sokan elemezték volna, mint Mózesét. Maga a Szentírás így számol be a haláláról: Mózes felment Nébó hegyére, végignézett a Szentföldön, majd visszaadta lelkét a Teremtőnek, „az Örökkévaló akarata szerint”, szó szerint: az Isten szája által, ami alatt bölcseink „a halál csókját” értik.
Ez azt jelenti, hogy Isten fájdalommentes csókkal vette vissza a lelket Mózestől…

„És elhunyt ott Mózes, az Örökkévaló szolgája, Moáb földjén, az Isten akarata szerint. És eltemette őt a völgyben, Moáb földjén, Bét Peorral szemben. Senki sem tudja a mai napig, hol van a sírja. 120 éves volt Mózes, amikor meghalt. Nem homályosodott el a szeme és nem hagyta el az életereje…” (M.V. 34, 5-7)
A Tóra ezen mondataival kapcsolatba, van aki azt mondja, hogy ezt Józsué írta, mások szerint az „Örökkévaló diktálta és Mózes írta – könnyezve”.
Mózes pontosan tudta, hogy napjai végére ért. Ekkor már 120 éves és bár fizikai képességei teljes birtokában van – helyettese már ki van nevezve. Az isteni döntés már évtizedekkel korábban kimondatott, és Isten még Mózes miatt sem változtatja meg döntését.
Mózes, halála előtt, szívhez szóló beszédekben figyelmeztette a népet az Örökkévaló iránti szeretetre és a Tóra parancsolatainak megtartására. 
A fentebbi előzmények után, a vezető halála után nem zuhant depresszióba a zsidó nép, hiszen az nem meglepetésként következett be, maga Mózes készítette fel a népet a saját halálára. A Tóra leírja, hogy a zsidó nép megsiratta Mózest és 30 napos gyászt tartottak.
A Talmud bölcsei túllépnek a szűkszavú tórai leíráson és részletesen írják le a nem mindennapi halál folyamatát.
Az első kérdés: ki temette el Mózest?
– Az Örökkévaló – mondja az egyik Bölcs.
Második kérdés: miért nem tudja senki sírhelyét?
Hogy ne legyen zarándoklat színhelye; és a sírhely a későbbi korokban se legyen Mózeshez méltatlan. Ne akarják exhumálni, és bárhová átvinni a csontjait.
A Talmud bölcsei még egy dologra felhívják a figyelmünket: a rabbinikus irodalom kiemeli, hogy bár Mózes halála után megszűntek a napi csodák, és eljött az „isteni visszahúzódás” ideje.
Isten Mózes halála után is tesz csodákat, ám ezek többsége nem észlelhető a mi emberi szemünkkel. Éppen ezért napjainkban csak egy módon tudunk Mózes sírjához „ellátogatni”, ha sikerül megőrizni a hit és az odaadás alapelveit és a Tórát, amiben minden benne van.
A rabbi többi válasza itt olvasható.
A többi lelkész válasza a fentebbi kérdésre itt olvasható.
A nagy sikerre való tekintettel a sorozat külön – tematikus – honlapot kapott, ahol válaszadóra, témára és sok mindenre lehet rákeresni.
https://istentudja.24.hu/

Megosztás
error

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük