Vajon tudjuk, hogy mit jelent a megbocsátás igazából?
Van alapja a megbocsátok, de nem felejtek mondásunknak?
Mi számít igazi megbocsátásnak?
és legfőképp: tudjuk-e a gyakorlatban alkalmazni?
Ezen a héten egy szerencsétlenül végződött viccelődés miatt mozgásképtelenné vált lány története kapcsán kérdeztük a világvallások képviselőit, ezúttal a megbocsátásról.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Sokszor hallani: Megbocsátok, de nem felejtek. Ön szerint mi a valódi megbocsátás és hogyan kell gyakorolni?
A válaszom itt olvasható:
Radnóti Zoltán:
Megbocsátás és őszintesége, belénk van programozva, hiszen Isten, a saját 13 tulajdonságát adta át az embernek, amikor a lelkét belénk lehelte:
„irgalmas és kegyelmes Isten, türelmesen elnéző, nagy a kegyelemben és az igazságban. Megőrzi a kegyelmet ezredízig, megbocsátja a bűnt, elpártolást, vétket, de teljes fölmentést nem ad, megemlékszik az atyák bűneiről a fiakon és unokákon harmadíziglen és negyedíziglen is.” (2 Móz. 34, 6-7)
A zsidó filozófiában a “bűn” egy helyrehozható történés. Pontosan tudjuk: minden emberi lénynek van lelke és a lélek nem bűnös, hanem egy tiszta és isteni és örök alkotórész, amely megkülönböztet minket az állatoktól.
Amikor „megtérünk”, akkor önvizsgálatot tartunk (megbánás), megkeressük azokat a területeket, ahol hibáztunk, és „visszatérünk”. E folyamat során találjuk meg ismét azt a kapcsolatot a Mindenhatóval, amit esetleg elveszettnek gondoltunk.
A „bűntudat” negatív érzelem, ami azt mondatja velünk: „én rossz ember vagyok.”
A „megbánás” – ezzel szemben – egy pozitív visszaigazolás, ami azt tanítja, hogy tudom, hogy a lelkem tiszta maradt, csak éppen ott és akkor nem sikerült a képességeimhez mérten cselekednem.
A „megbánás” érzése egyértelműen pozitív jele annak, hogy újra kapcsolatba léptünk az isteni részünkkel, a lélekkel.
A lelkiismeretünk nem hagy minket nyugodni, amíg ki nem javítjuk a hibát. (lelkiismeret-furdalás)
Ha ezen gondolkodsz, akkor már nem lehetsz gonosz ember, hiszen akkor nem éreznél semmiféle megbánást!
És a megtérés első és legfontosabb lépése, mert ha valaki nem érez megbánást, valószínűleg tovább tévelyeg.
Mit tanácsolhatok?
Légy tisztában a helyzetekkel, amelyekben valószínű, hogy megbotlasz!
Tartsd magad biztonságos távolságban tőlük!
Tudd, semmi nem állhat a kitartás és az eltökéltség útjába, hiszen az isteni, tiszta lélek vezet téged!
Hadd fejezzem be ezt a kis gondolatsort a Talmud egyik híres mondatával:
“Az úton, amelyen az ember végig akar menni, vezetve lesz!” (Makot 10b)
A rabbi többi válasza itt olvasható.
A többi lelkész válasza a fentebbi kérdésre itt olvasható.
Értékelhetjük- e a „bűnt” egy súlyos tévedésnek? Mert tévedhetünk és tévedünk is, de végig gondolva a tévedésünket rájöhetünk az oda vezető körülményekre, okokra és lehetőleg azokat már többé ne kövessük el. Látva ezt a fajta törekvést, így a mások általi megbocsátás is könnyebb lesz. Gondolom.
Szerintem a megbocsájtás nem az elkövető számára fontos, ő csak bírkózzon saját lelkiismeretével, akár hetedíziglen. Hanem az áldozat az, aki megbocsájt, amit én inkább úgy fogalmaznék: elbocsájt. Elengedi a bünős felé irányuló bosszú gondolatát, mert ha nem teszi, az csak méregként rágja belsejét (az áldozatét) Tehát ha megbocsájt, ha nem tudatosan is, de azt önmagáért teszi, hogy „gyógyulhasson, teste, lelke szelleme, ne rossz gondolatok töltsék meg életét. De a felejtés is bűn, hiszen akkor újra és újra védtelenül viseli el majd az újabb megrázkódtatásokat.