Az én budapesti családom és (így édesanyám) számára 1945. január 19-e,
Magyarországon, erdőkben, tyúkólakban és befalazott szobákban bujkáló zsidó emberek számára 1945. április 4-e,
a kelet európai zsidóság számára 1945. május 9-e…
az életet jelentette.
A katonák, akik kinyitották a gettó kapuit, akik feltépték Auschwitz szögesdrót kerítését, akik felszabadították Berlint, és majdan az Elbánál megölelték az amerikai katonákat – vörös csillagot viseltek.
Ez a nap a szabadságról szólt, az antifasizmusról.
Mindannyian pontosan ismerjük a történelmet…
Sztálint, Mao-Ce-Tung-ot, és minden diktátort, akik egy eszme nevében emberek millióit kínozták meg és/vagy ölték meg.
Ismerjük borzalmas és embertelen tetteiket és azok következményeit.
Ám a kiskatona, vörös csillaggal – aki meghozta a szabadságot – ő szovjet volt.
Még akkor is, ha ezt a szegény katonát a mögötte álló diktátor minden lelkiismeret-furdalás nélkül megölette (és meg is ölte) volna, saját világhódító tervei érdekében.
Én április 4-én ezekre a katonákra emlékezem. A sok tíz millióra.
Persze azokra is, akik a nyugati fronton, – Normandiától az Elbáig – harcoltak a náci Németország és náci csatlósai ellen.
Az áldozatok emléke legyen áldott!
(A legfelső kép illusztráció, a legalsó kép történetét a feljebb belinkelt blogban lehet olvasni)
Emlekuk legyen aldott
A gettót felszabadító katonára emlékezve egy idősebb barátom mesélte: „soha nem felejtem el az első orosz kiskatonát, akit megláttam egyedül, gyermekfejjel. Én nem is tudtam haragudni soha az oroszokra! ”
Szép és bátor ez az írásod (is) Zolirabbi! 🙂
Én gyerekként a budapesti gattóban éltem meg a felszabadulást. Nagyapám merészkedett le elsőként az utcára, a boldogságtól sírva érkezett haza egy vekni kenyérrel,amit egy szovjet katona adott neki és aki levágta a sárga csillagot a kabátjáról. Számomra ez volt a felszabadulás és nem engedem átnevezni.
Bár a származása miatt nem üldözték a családomat, nekünk is felszabadulás volt.