Szeretnék mesélni nektek egy történetet….
Vagyis nem is én mesélem, hanem az élet.
A főszereplő Tamir Goodman.
Sok ember számára példaképpé vált ez a 32 esztendős fiatalember. A média felkapta, majd elengedte…
Ki is ő?
Már 7-8 éves gyermekként nagyon tehetséges kosárlabdázónak tartották.
A statisztikák mesélnek. A helyi Jesiva kosárlabda csapatában 35 pontos átlagot dobott, és 11. lett az egyetemi játékoslistán.
Ez lett az élete. Jövőjét – természetesen – profi játékosként képzelte el….
Ám egy napon a rabbija ezt mondta neki:
„Nem lehetsz egyszerre jó zsidó, igazi talmudista és profi kosárlabdázó!”
Azaz ne vesztegesse az időt kosárlabdázásra!
Sokan helyeselték a rabbi szavait.
És ő hallgatott ezekre a tanácsadókra és a rabbira. Mert ő a rabbi…
Abbahagyta a versenyszerű sportot és idejét a vallásos életének még teljesebbé tételére fordította. Tanult. Imádkozott.
Ám egy év múlva – egy másik rabbi, egy másik iskolában, – azt mondta neki:
„Ha tehetséges vagy, akkor neked kötelességed kosárlabdázni!
A Jóistentől megkaptad ezt lehetőséget, és éppen ezért neked meg kell tanulnod, hogy hogyan kamatoztathatod ezt a benned lévő erőt, úgy, hogy egyszerre szolgálod az Örökkévalót is!”
És ő újra kezdte….
Azóta sok ember számára Tamir játéka szolgál példaként, hogyan sportoljon versenyszerűen és mindeközben szolgálja az Örökkévalót.
Érdekek vagy lelkiismeret?
Ez számára nem lehetett kérdés…
Valószínűleg Tamir Goodman volt az egyetlen ember a világtörténelemben, aki visszautasított egy ösztöndíjat a Maryland-i egyetemen, mert kijelentette, hogy nem hajlandó szombaton pályára lépni..
És Tamir Goodman az első ember a kosárlabda történelmében, aki profi kosárlabdacsapatban játék közben is kipát és ciceszt visel.
Tamir Goodman attól a pillanattól kezdve az élhető és élvezhető zsidó vallásgyakorlás nagykövete lett…
Szerte Amerikában zsidó iskolákban és egyetemeken tartott előadásokat és a téma visszatérő:
Ha Isten valakit tehetséggel áldd meg, annak különleges oka van. Keresd meg és használjad!
Ennyi a történet első része.
Tamir boldog és ortodox zsidó családban él. Kosárlabdázik és tanul egyszerre.
Mint rabbi Tamir történetét több okból is inspirálónak találtam.
Lehetne hosszan beszélni a hit, a gyakorló zsidóság és a mindennapi élet kapcsolatáról, ám most mégis egy másik aspektusból szeretném megközelíteni a történetet.
Hogy mondhatta Tamir rabbija, hogy a tehetséges fiatalember ne versenyezzen többet???????
Hogy mondhatta neki, hogy valaki nem lehet „jó zsidó” és profi kosárlabdalabda játékos egyszerre?
Hogy engedhette meg a rabbi, hogy kidobja azt az ajándékot, amelyet az Örökkévalótól kapott?
Ezek a kérdések sokszor visszhangzanak manapság az ortodox és ultraortodox világban.
Az Örökkévaló rengeteg dolgot teremtett a mi világunkra.
Átadta az embernek.
Egy részét élvezzük, egy részét messzire elkerüljük.
Vallásos oldalról sokszor a legegyszerűbb valamire úgy tekinteni, hogy az bizony tilos, tiltja a Tóra, nem kóser, stb.
Akár ételre, viselkedésre, kapcsolatokra, életvezetésre, vagy bármire. Ezzel menekülhetünk el legkönnyebben a felelősség elől. „Ez tilos!” „Ezt tiltja a Tóra!” „Ezt nem engedi a zsidó hagyomány!”. És pont. Ezen érvek ellen nincs apelláta. A Tóra Isten szava.
Erre hivatkozva elengedni bármit is, esetleg elmenekülni olyantól, amit jónak és fontosnak gondolunk???
Ez a döntés nagyon nehéz döntés. Fájdalmas az ember lelkének. Szeretem és el kell dobnom, mert egy nálam hatalmasabb Erő és Lélek ezt mondta.
Én meg azt állítom, hogy aki szerint ez lenne a Tóra igazi útja, az téved!
A Tóra pont az ellenkezője ennek.
A Tóra nem a tiltások könyve!
A Tóra nem arról szól, hogy az emberi lelket kalodába zárja.
Éppen ellenkezőleg!!!
Isten szárnyakat adott, hogy önmagad és a világot megismerjed, és a Tóra használati utasítás ezekhez a szárnyakhoz.
Hadd mondjak egy példát, magából a Tórából, hogy megértsük a zsidó hagyomány üzenetét! 
Nézzük meg, az egyik alapvető törvényünket, a kóserságot!
Ismert tény, hogy a rovarok nem kóserek, azaz rituálisan tisztátalanok (támé)
„Veze láchem hatámé báserec hasoréc ál háárec.”
„és ez nektek a tisztátalan, mindabból,a „nyüzsgő”-ből, ami nyüzsög a földön.”
Azaz a bogarak, pókok, rákok, stb, tiltott étel a zsidóknak.
Ezeknek az állatoknak a gyűjtőneve héberül: „serec” – „nyüzsgő”.
Ezt a törvényt szinte mindenki ismeri, és szinte semmi sem olyan evidencia, mint rovarok (serec) fogyasztásának a tilalma.
Eltelik mintegy két évezred és a Talmud leírja, mi is volt a „felvételi vizsga” a zsidó legfelsőbb bíróságba, a „Szánhedrin”-be.
A vizsga tényleg egyszerű volt: be kellett bizonyítani minden rovarról (serec), hogy az kóser.
Azaz nem azt kellett bizonyítani, hogy egy megengedett dolog alkalmasint miért lehet „tilalmas”, hanem pont az ellenkezőjét, hogy egy tiltott dolog miért lehet megengedett!
Így hangzik a Talmud híres mondata: (Szanhedrin 17a):
„Ámár ráv Jehuda, ámár Ráv, éjn mosivin beszanhedrin elá mi sejodéá letáhér et haserec.”
„Azt mondta ráv Jehudá, Ráv nevében, csak az ülhet a Szánhedrinbe, aki meg tudja mondani, hogy a serec” miért rituálisan tiszta!”
Most álljunk meg egy pillanatra!
Nem oly rég írtam, hogy szinte nincs tilalmasabb és undorítóbb dolog, mint bogarakat és pókokat enni – és akkor most be kell bizonyítani, hogy ez a rovar RITUÁLISAN TISZTA!
Mit üzen nekünk ez a kérdés??
Az embernek van egy nagyon fontos feladata a világban: Örülni neki.
És örülni, annak, amit Isten benne megteremtett.
Áldásokat kell mondani az ételre és az italra, az illatokra és a magas hegyekre. Az okos emberekre, ünnepekre, és még a szomorú hírre is.
Mindenre. Mindenben meg kell látni a jót. Az Istent.
Ezek alapján kijelenthető, hogy csak az lehetett Izrael bírája, aki meglátta a jót azokban a gusztustalan és tréfli rovarokban is.
Annak érdekében, hogy mi is képesek legyünk ezt a szellemi szintet megugrani, hogy képesek legyünk meglátni a tiltottban is a jót (mit a Szánhedrin tagjai), meg kell tanulnunk minden dolgot úgy nézni, hogy amit Isten teremtett a világban az jó és az áldás.
Ez a Talmud egyik alapelve, amit Rabbi Akiva mondott ki.
Ezt persze könnyebb mondani, mint megtenni.
Sok dolog vonja el a figyelmünket ettől a gondolattól, tiszta, tisztátalan… Sőt magától a Jóistentől is.
Ilyenek vagyunk…
Ám ahelyett, hogy harcolnánk az ellen, akik mi önmagunk vagyunk (furcsa tehetség, szétszórtság, stb), azt kell meglátnunk és tudatosítani önnönmagunkban, hogy valamennyien Isten szolgálatában állunk. Minden tehetségünkkel.
És ha ez igaz olyan profán dolgokról, mint az internet vagy akár a kosárlabda, (amivel szintén tudjuk Istent szolgálni), akkor mennyire igaz a saját tehetségünkre, amit az Isten adott nekünk.
És EZ Isten parancsa… vagyis kérése… könyörög nekünk, hogy mi a teremtett emberek legyünk önmagunk.

Nagyon sok kérdést kell feltenni önmagunknak azzal kapcsolatban, hogy hogyan is látjuk magunkat és egymást!
– Vajon zavar-e minket barátaink sikere, ami nekünk nem adatott meg?
– Érezzük-e azt, hogy hiányosságaink vannak?
– Érezzük-e azt, hogy nem vagyunk elég képzettek az élet bizonyos területein?
Van egy rossz hírem! Ezek a kérdések nagyon nem segítenek rajtunk! Sőt ilyen kérdéseket feltenni nem is visz helyes útra az Örökkévaló felé.
Pont ellenkezőleg kell gondolkodni!
Magunkba kell nézni, és megkérdeznünk, hogy mit adott nekünk az Örökkévaló, ami egyedi és különleges!
Mit adott nekünk az Örökkévaló, amiben jók vagyunk?
Innen már csak egy lépés a megoldás!
Miután felfedeztük magunkban ezt a tehetséget vagy lehetőséget, akkor azt is tudatosítani kell még egyszer, hogy ezt a tehetséget az Örökkévaló valamilyen okkal adta nekünk.
Még akkor is, ha valaha valaki a tehetségét tisztátalan rovarnak (serec) nézi, picikének és lényegtelennek gondolja…
Mindig emlékeznünk kell, hogy egy igazi bölcs tudja, hogyan lehet akár még egy „serec”-et, is – egy rovart – kóserrá tenni.
Ez volt Tamir titka, ami nem is titok, hanem egy szívből és életből táplálkozó jó tanács mindenkinek.
Te megismételhetetlen és egyedi teremtménye vagy az Örökkévalónak!
Az Ő szikrája Benned él!
Keresd meg és tartsd életben!

Megosztás