Tisztelt Barátaim!
Ros Hásáná, a zsidó újév. A Ros Hásáná szó szerinti jelentése: „az év feje”. Ros Hásáná a gondolatok ünnepe, ami önmagunkról szól. A szellemről és a testről. A vétkekről és a megbánásról. Megbocsátásról és újrakezdésről.
És ez mind-mind a fejben dől el. – Ros Hásáná, az év feje.
Hagyományhoz ragaszkodó hittel reméljük, hogy a Fennvaló egy olyan évet ad nekünk, amiben csak szépséget és lelki békét találunk. Azért imádkozunk Ros Hásáná-kor, az ember teremtésének ünnepnapján, hogy a folytonos újrateremtés csodás láncában azok az – embernek átadott, ám – isteni tulajdonságok domináljanak, amik elősegítik a „tikun nesámá”-t a lelkünk minél magasabbra emelését.
Az elmúlt esztendőkben mindig próbáltam egy olyan gondolatsort leírni, amivel talán egy kis segítséget tudok adni az eljövendő évhez. – Idén három olyan fogalom köré építettem a levelemet, amik – szerintem – a 5774. zsinagógai esztendőben a közösségek/ünk fennmaradásának a zálogai. Az idei három út: ünneplés, törődés és elköteleződés.
1. Ünneplés
 
A „modern világban” újévkor ünnepelni szokás… Virsli, pezsgő, trombita, hol, mi a hagyomány.
Ám a zsidó Újév lényege nem az ünnep. Valami egészen más: a megtérés. A Talmud szerint ezen a napon – az égi bíróságon – három könyv nyílik meg. Az egyikbe az igazak íratnak be, hosszú és jó életre.  A másodikba azok, akik ennek épp az ellenkezői. Végül a harmadikba a “közepesek” kerülnek, akiket sem ide, se oda nem lehet besorolni.
Az ő sorsukról – mondja a Talmud – Jom Kippurig vár az égi bíróság, és a sorsukra pecsét majd csak akkor kerül. Ha Ő elfogadja megtérésüket, akkor ők is az első könyvbe lesznek beírva.
Mi így ünneplünk, a megtérés örömével. Az őszinteség végtelen örömmel tölt el, hiszen a legjobb barátommal és egyben a legnagyobb ellenségemmel békélek meg… Önmagammal.
Ehhez egyik oldalról kell a szándék, másik oldalról kell a norma, a közösség. Az ünnep az, hogy ezt a csodát önmagunknak építjük.
2. Törődés
Amikor elkezdtem a lányaimat felelősségre nevelni, vettem nekik egy-egy eperpalántát. Öntözniük kellett és a végén ők ehették meg a gyümölcsét.
Meg kellett tanulniuk, hogy a legszebb virág is elhervad, ha a gyökereitől elszakítják.
A zsidó nép a történelme folyamán megtanulta, hogy az az értékrend, amely elszakad alapjaitól, csak ideig-óráig tud fennmaradni. Ahogy telik az idő, csupán a töredékek életben tartására van remény. Egyénként egyedül esendőek vagyunk, éppen ezért kell foglalkoznunk egymással és a közösséggel, aminek tagjai vagyunk.
Tudatosítani kell, hogy társak vagyunk, hogy sokkal több közös élmény köt össze, mint amennyi harag elválaszt. És a rossz legyőzhető.
– Én vagyok a róka – mondta a róka.
– Gyere, játsszál velem – javasolta a kis herceg. – Olyan szomorú vagyok…
– Nem játszhatom veled – mondta a róka. – Nem vagyok megszelídítve.
– Ó, bocsánat! – mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: – Mit jelent az, hogy „megszelídíteni”?
 – Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek – mondta a róka. – Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.
– Kapcsolatokat teremteni?
– Úgy bizony – mondta a róka. – Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra…
– Kezdem érteni – mondta a kis herceg. – Van egy virág… az, azt hiszem, megszelídített engem…
– Lehet – mondta a róka. – Annyi minden megesik a Földön…
3. Elköteleződés
Megszelídíteni…
Különleges zsidó világba lépünk be, a „nagy ünnepeken”. Ilyenkor sokan vagyunk a zsinagógákban. Sokan érzik meg az ünnep jelentőségét, s éreznek valami meghatározhatatlant; valami erős vágyat olyan után, ami valamikor volt és ma nincs.
Ami ott lüktet az ereinkben, ami mosolyog a lehunyt szemünk mögötti világosságban, ami bekéredzkedik a gondolatainkba és az álmainkba. Ekkor igazán megértjük, mindenki fontos. Nagyon fontos nekünk. Megszelídít bennünket a saját történelmünk, a sorsközösségünk. Az, hogy közös felelősséggel kell dolgoznunk a közös jövőnkért.
Tudomásul kell venni, mi vagyunk a felelősek és senki mást nem okolhatunk azért, hogy sorsunk milyen irányt vesz.
A valóság és a lelkiállapot évről-évre változik, mint mi mindannyian. Ám a zsidóságunkat szeretni kell. Ez egy olyan csodálatos élmény, amiért érdemes tenni, hogy még többet tudjunk megélni belőle.
Sáná tová! – Szeretettel kívánok nyugodt és egészségben eltöltendő új évet. A Mindenható vigyázzon mindannyiunkra!
Budapest, 2013. szeptember 1. – 5773 elul 26.                                                         Tisztelettel:
Radnóti Zoltán

Megosztás