Szijjártó Péter külügyminiszternek igaza volt

Eljött a pillanat, amikor országunk külügyminisztere – legalább szóban (telefonon) – reagált Joszi Amrani kritikus szavaira.

Idézet:
“A történelmi tényeket tiszteletben kell tartani.
Márpedig a történelmi tények úgy szólnak, hogy Horthy Miklós tevékenységéhez pozitív és ugyanakkor kiemelkedően negatív időszakok is tartoznak.”

Akkor kezdjük el együtt tisztelni a történelmi tényeket!
1. tény:
1920. március 1: Horthy hivatalosan hatalomra kerül. (1944. október 16-ig kormányzó)

2. tény:
1920. június 22: A 1920:XXV. törvény: “Az egyetemekre való beiratkozás szabályozása“, ismertebb nevén: Numerus Clausus benyújtása.

3. tény:
A Numerus Clausust további 21 zsidó törvény követte (1942-ig), amit a kormányzó aláírt / ellenjegyzett / támogatott, stb.

4. tény:
Horthy 295 és fél hónapos regnállása alatt valóban volt 3 és fél hónap, amíg nem írt alá zsidótörvényt, olyan törvényt, amely megfoszt bárkit is alapvető jogaitól.

Azaz…
Eddig úgy tűnik, hogy Szijjártó külügyminiszternek igaza volt, hiszen ha “úgy nézzük”, akkor ezt a 110 napot (1920. március 1-től június 22-ig) nevezhetnénk akár “pozitív időszaknak” is, hiszen Horthy ekkor még nem írt alá zsidótörvényt, olyan törvényt, amely megfoszt bárkit is alapvető jogaitól.

Ám itt jön az…

5. tény:
1919. november 16.:
Horthy, mint a Nemzeti Hadsereg fővezére fehér lovon lovagolt be a Kelenföldi pályaudvartól az Országházig.
Ettől a naptól kezdve (mintegy két esztendőn keresztül, 1921 augusztusig) az általa kinevezett Prónay Pál által vezetett Prónai-különítmény és más alakulatok (például Héjjas Iván egysége) szisztematikusan hajtottak végre pogromokat, lincseléseket és kivégzéseket zsidók kommunisták ellen.
Prónayt nemsokára – hűségéért és jeles munkájáért – Horthy alezredesnek nevezte ki.

Itt olvasható egy összefoglaló a pogromokról.
Itt olvasható egy összefoglaló a fehérterrorról.
(tények)

Azaz,
még mindig keressük azt az időszakot, amikor
Horthy Miklós tevékenységéhez pozitív… időszakok is tartoznak”

Ezen “tények” után, válaszként csak egy pozitív időszakot találtam Horthy Miklós életében:
– amikor több ezer kilóméterre volt Magyarországtól, és azoktól a családoktól, amelyek bármilyen vallású tagját (szám szerint kb. 1.000.000 főt, a lakosság 6,5%-át) megölték / meggyilkolták, abban a háborúban, amelybe szónoklataival, újságjaival, plakátjaival belevezette a revizionizmus vágyára “ráéheztetett” országot.
– amikor több ezer kilóméterre volt attól a Magyarországtól, amely nemzeti vagyona 40%-a, gyárainak 54%-a, a mezőgazdasági vagyon 20%-a, stb. stb. pusztult el abban abban a háborúban.
“A történelmi tényeket tiszteletben kell tartani!”

Igaza volt a külügyminiszternek…
Volt Horthy Miklósnak pozitív időszaka…  
1945-1957 között.