11+1 zsidó származású színész

Hollywood-Sign-600x250A zsidó ismeretterjesztés egyik furcsa területéről írtam nem oly rég, a hollywood-i zsidó színésznőkről.
Ez csak egy érdekes kitekintés volt az idén nagyon sikeres
10+1 tény sorozatnak,
amiben írtam komolyabb és vidámabb cikkeket.
Hiánypótlóakat és közismeretieket. Most ismét 
Hollywood-dal foglalkozunk, és megnézzük néhány zsidó színész életét! Ismerjük meg őket!
(Apropó, Hollywood… Ne feledjük el, hogy ezt a csodavárost is egy Magyarországról elszármazott zsidó alapította, amiképpen korábban már megírtuk.)
1) Adam Sandler
unnamed (1)1966-ban született Brooklyban, amerikai zsidó családban.
Végzettségét tekintve bölcsész. 2003-ban nősült meg, felesége Jackie, aki érdekességképpen szinte mindig feltűnik pár percre a filmjeiben, persze a gyerekeivel együtt.
Életéről viszonylag keveset tudunk, elzártan próbál élni a média elől. Szereti kihangsúlyozni a filmjeiben zsidó identitását, és annak fontosságát.
Leghíresebb filmjei az Apafej, – Nagyfiúk, – Az 50 első randi, – Kellékfeleség, – Ne szórakozz Zohannal!
adrian2) Adrian Brody
New Yorkban született 1973-ban. Sylvia Plachy fotóriporter  és Elliott Brody történész és festő fiaként.
Brody apja lengyel zsidó származású, míg édesanyja katolikus családban nőtt fel Magyarországon, ám magyar arisztokrata apa lányaként és cseh zsidó anyai felmenőkkel rendelkezik.
Sikereit Roman Polanski: A Zongorista c. filmjének köszönheti, ugyanis 2003-ban Oscar-díjjal jutalmazták, érdekesség, hogy egyike a legfiatalabb Oscar-díjazottaknak, hiszen 29 évesen kapta azt. Sok-sok jelentős filmjéből talán az újraforgatott „King-Kong” főszerepét lehetne kiemelni illetve az Antal Nimród által rendezett „Ragadozók„-at.
3) Sean Penn
seanSean Penn igazi művészcsaládban nőtt fel, 1960-ban született Santa Monica-ában. Apja Leo Penn, aki főleg sorozatokat rendez Hollywoodban, de feltűnt már forgatókönyvíróként és színészként is. Édesanyja Eileen Ryan színésznő, aki olyan filmekben játszott, mint a híres Benny és Joon.
De többet között fiával is már nyolc közös filmben is szerepelt.
Apai nagyszülei zsidó bevándorlók voltak Litvániából és Oroszországból, míg anyai ágról katolikus/ír/olasz származású. Kétszeres Oscar-díjas, amit a Titokzatos folyó és a Milk című filmek alakításért kapott.
Viszont a legtöbben mégis a Nevem Sam című filmje után ismerhetjük. Politikai aktivista. Felesége a Forrest Gump-ból jól ismert Robin Wright Penn.
The Variety Studio At Holt Renfrew - Day 2 - 2010 Toronto International Film Festival4) David Schwimmer
1966-ban született New Yorkban, ügyvéd szülők gyermekeként. Érdekesség, hogy édesanyja volt Elizabeth Taylor válóperes ügyvédje.
A színészettel akkor került kapcsolatba amikor 10 évesen a Jóságos Tündérkeresztanya zsidó változatát játszotta az iskolai színpadon. Karrierjének csúcspontja minden bizonnyal a világhírű Jóbarátok c. sorozat, amivel egy életre belopta magát a szívekbe mindenki Ross-jaként.
A sorozat 10 évig volt a képernyőn, rekordokat döntve. A sorozat befejezése óta viszonylag ritkán halljuk a nevét, de a hangját adta a Madagaszkár című animációs filmekhez (a cikkünkben szereplő Ben Stillerrel és Sasha Baron Cohen-nal együtt), illetve szerepelt az „Elit alakulat” című HBO filmsorozatban
5) Ben Stiller
ben stiller1965-ben New Yorkban látta meg a napvilágot. Apja a híres komikus, Jerry Stiller, kinek zsidó szülei Lengyelországból és Galíciából vándoroltak az Államokba. Anyja Anne Meara aki ír katolikus háttérrel jött, ám férje miatt betért a zsidó vallásba.
Szinte minden adatbázison fontosnak tartja, hogy feltüntessék, hogy ő ünnepli a karácsonyt és a hanukát is, és persze büszkén vállalja, hogy volt bár micvája.
Önmagát, félig zsidó-félig kereszténynek vallja. Manapság Adam Sandler mellett az egyik legnagyobb amerikai komikusként tartják számon, ám mindemellett rendez, forgatókönyveket ír és szinkronszínész.
Leghíresebb szerepei az „Apádra ütök” trilógia, „Zoolander a trendkívüli„, aminek irója, rendezője és producere is volt egyben, valamint a Magyarországon is nagyon sikeres „Ég velünk”, ahol rabbit alakít.
Nemrégen láthattuk a mozikban a Walter Mitty titkos élete című produkcióban.
jesse-eisenberg-lex-luthor-superman.jpg6) Jessie Eisenberg
1983-ban született New Yorkban, Amy és Berry Eisenberg gyermekeként.
Édesanyja bohócként, édesapja tanárként dolgozott. A család ukrajnai és lengyel felmenőkkel rendelkezik. Jessie folyékonyan beszél lengyelül, és gyakorta haza látogat Lengyelországba. Karrierje hamar beindult, ám sokan csak 2010 egyik legjobban várt mozija „A közösségi háló” című film után ismerték meg a nevét, ahol Mark Zuckerberget, a Facebook megalapítóját alakította.
7) Christoph Waltz
christoph1956-ban született Bécsben, Johannes Waltz és Elisabeth Urbancic gyermekeként. Zsidó családban nőtt fel. Nagyszülei színészek voltak, Waltz maga is színjátszást tanult a bécsi Max Reinhardt Szemináriumban, valamint a New yorki „Lee Strasberg Theatre and Film Institute”-ban. Televíziós színész lett, szerepelt a Rex felügyelőben és a Derrickben is.
A világsikert „csak” 54 évesen, Tarantino „Becstelen Brigantyk” egyik főszerepe hozta meg neki, amiért Oscar-díjat és Golden Globe-ot nyert.
2012-ben egy újabb Tarantino mozi segített neki haza vinni a második Oscart a Django elszabadul alakításért.
Tarantino személyes kedvenc színésze azóta. Folyékonyan beszél angolul, franciául és németül. Ezenkívül héberül is tud. Fia Izraelben rabbi(!).
8) Sacha Baron Cohen
1971-ben Londonban született egy középosztálybeli zsidó családba.
sacha_baron_cohen_911338058Édesapja Gerald Baron Cohen wales-i származású, édesanyja Daniella Wieser izraeli születésű, de családja Iránból származik.
A „Baron” (jelentése:báró) nem nemesi rang, hanem egy héber szóból származtatott angol átírás. Cambridge-ben tanult történelmet, majd egy évig Izraelben élt és dolgozott a Rosh HaNikra kibucban.
Modellként kezdte a karrierjét, majd a színészet felé kacsingatott, ott is inkább a komédia műfajával foglalkozott.
A hírnevet a műveletlen és faragatlan „Ali G” szerepe hozta el neki. Majd ezeket követte a mérhetetlenül provokatív, az amerikai kultúra kigúnyolásával játszó, vallási, rasszista filmjei, amik mérhetetlen sikereket aratnak szerte a világban.
A leghíresebbek: „Borat„, a homoszexuális „Brüno„, vagy a legújabb „A diktátor” című filmjei.
Sacha a Madagaszkár című animációs film „I Like To Move It” betétdalának előadója, és Julian, a maki-király eredeti szinkronhangja. 2010. március 15-én feleségül vette a zsidó hitre áttért ausztrál színésznőt, Isla Fischert, akitől két gyermeke született.
eli roth9) Eli Roth
1972-ben született Massachusetts-ben.
Apja Dr. Sheldon Roth, pszichiáter, pszichoanalitikus és professzor a Harvard Egyetemen, anyja Cora Roth festő.
Több mint ötven rövidfilmet készített testvéreivel Adammal és Gabe-bel. A New yorki Egyetemen szerzett diplomát.
Nagyszülei Ausztriából, Magyarországról, Oroszországból és Lengyelországból emigráltak.
Eli Rothot szigorúan zsidó nevelésben részesítették. Folyékonyan beszél franciául, oroszul és olaszul.
Színészkén és producerként is dolgozott. Tarantinóval már négyszer dolgozott együtt, köztük a „Becstelen Brigantyk”-ban ahol ő játsza a “Bear Jew” szerepét.
10) Paul Michael Glaser
glaeserPaul Manfred Glaser-ként született 1943-ban, Amerikában.
Szülei építészek voltak, akik zsidó bevándorlóként érkeztek az Új világba. Glasert mindenki Starsky-ként ismerhette meg a ‘70-es években futó nagy sikerű Starsky és Hutch-ból.
Napjainkban West Londonban színpadra viszi Tevje alakját a „Hegedűs a háztetőn„-ből. Glaser természetesen rengeteg mozifilmben szerepelt. Legelső komolyabb szerepét 28 évesen kapta, amikor 1971-ben, a tanítót, Perchik-et alakította a híres „Hegedűs a háztetőn” musical-ben.
Magánélete sajnos tragikus.
Gyermekénél és feleségénél HIV-et diagnosztizáltak, a gyermek 1988-ban, négyévesen tragikusan meghalt. Majd őt követte felesége is. Glaser a mai napig nem tudta feldolgozni ezt a traumát, akkor 10 évre abbahagyta a filmes szereplést, és rendezőként dolgozott.
11) Frank Oz
frank oz1944-ben született Angliában. Frances és Isidore Oznowicz fiaként, akik mindketten bábosok voltak.
A szülők a nácik támadásai elől Hollandiából menekültek Angliába.
Édesapja lengyel zsidó származású volt, még édesanyja katolikus neveltetést kapott.
Öt évesen Oklahomába költözött a családjával. Már tinédzserként egy gyermekkorházban dolgozott bábosként.
Ő a megálmodója és megalkotója a nagy hírű Muppet Show-nak és az ő nevéhez fűződik Miss Röfi, Breki, Topi Maci, vagy Gonzó karakterének kitalálása, akik a Szezám utca lakói.
+1 Woody Allen
És végére hagytam a ZSIDÓ SZÍNÉSZT
1935-ben született Flatbushban, Brooklynban. Eredeti neve: Allen Stewart Konigsberg.
Héber iskolában tanult hét éven keresztül, majd átiratkozott a Midwood High állami iskolába.
A beceneve „Vörös” volt, mert vörös volt a haja. Hogy pénzt szerezzen, elkezdett poénokat írni David O. Alber ügynöknek, aki ezeket eladta egy újságnak.
16 évesen elkezdett írni szövegeket előadóművészeknek, és ekkor használta először a Woody Allen nevet.
Számára az igazi áttörést az 1977 -es „Annie Hall” című filmje jelentette, amelyért George Lucas és Steven Spielberg elől elvitte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat.
A történet egy neurotikus, bizonytalan komédiaszerzőről szól, Alvy Singerről, aki őrülten beleszeret egy énekesnőnek készülő lányba, Annie Hall-ba. (érdekesség, hogy őt akkori felesége: Diane Keaton alakította, aki ezért a szerepért szintén Oscar-díjat kapott.)
A saját maga által írt filmjeiben gyakran visszatérő témák: szerelem, emberi kapcsolatok, szex, az élet értelme, halál, depresszió, zsidóellenesség, amerikai értelmiségi réteg, művészek.
Filmszerepei, filmjei és könyvei szinte megszámlálhatatlanok.
Híres mondásai közül szinte mindenki ismer egyet kettőt… woody-allen-2

Megosztás

11 thoughts on “11+1 zsidó származású színész

Hozzászólás a(z) Szikszai Márk bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük