A blogom többször foglalkozott a zsidó vallásba való betérés kérdésével. A betérés „divatos” téma manapság. Sokan írták le tapasztalataikat kérdéseiket és válaszaikat.
Sőt, külön sorozat olvasható „betéréstörténetekkel„. Most picit visszatérek a vallásjoghoz és ebben a cikkben csakis gyakorlati kérdésekkel szeretnék foglalkozni, vagyis leginkább egyel, a lelki intencióval, héberül „káváná”-val.
A betérés (héberül: gijur) maga egy rendkívül fontos jogi cselekmény, hiszen ezen vallási szertartás után az „igaz betért” (gér cedek) csatlakozik Izrael népéhez és Izrael vallásához.
Ez egyrészt egy teljesen személyes ügy, ám mégis, egész világra kiható ereje van, hiszen a judaizmus végső célja, hogy az egész világ felismerje az Örökkévaló jelenlétét és hatalmát.
„A világ minden népe, amikor majd át fognak térni a zsidó hitre és magukra veszik a Tóra minden törvényét (micvákat), … akkor minden tekintetben olyanná válnak, mint Izrael gyermekei, … és rögtön beléphetnek az Örökkévaló közösségébe” (RÁMBÁM: Iszuré biá 12/17)
A rabbik három alapelvet rögzítették le, hogy a betérés, valóban betérés legyen:
1) A micvák magára vétele. (héberül: kábálát micvot)
2) A betérés tevőleges része .(héberül: máászé hágijur) Azaz a körülmetélés (héberül: brit mila) és a rituális fürdő (héberül: mikvá).
3) A betérés 3 tagú (kóser) vallási bíróság (héberül: bét din) előtt történjen. Ezek a rabbi vizsgálják meg a betérni szándékozó ember lelki hátterét, motivációját, tudását, elhivatottságát, stb.
Ha ezen három közül bármi is hiányzik, a betérés – nem betérés.
Maga a betérés ténye és lehetősége már a Tórában le van írva (M. IV. 15/15) és az alapján a Talmudban ki van fejtve (Kritot 9a).
Most ezzel a részével nem is szeretnék foglalkozni, hanem fogadjuk el tényként, hogy a zsidó vallásba be lehet térni, hanem inkább azt szeretném megvizsgálni, ami a betérés alapja: azaz a betérni szándékozó milyen viszonyba kerül a micvákkal?
A Talmud, a Jebámot traktátus 47b lapon (illetve előtte és utána is) írja le a betérés menetét, ahol is nagy hangsúlyt helyez arra, hogy ennek az aktusnak egy önálló döntés végeredményének kell lennie. Semmi kényszer nem vezetheti az ember akaratát.
Érdekesség, hogy a Talmudban leírt sorrend eltér a jelenkori gyakorlattól, mivel az ókori törvényhozók csak a micvák teljes és szabad akaratból történő felvétele után engedélyezték a körülmetélést (brit mila) és a rituális fürdőt.
Természetesen ennek a folyamatnak könyvtárnyi irodalma van (és ez nem túlzás).
Szeretnék ideidézni a Talmud egymást követő három klasszikus betérési történet, közül egyet, amelyek a szigorú Sámmáj és a szelíd Hillél vitáját és filozófiáját mutatják be az áttérés kapcsán. (Sábbát 31)
1)
„Egy, a zsidóságba betérni szándékozó ember azt mondta Sámmájnak, hogy ő csak azzal a feltétellel tér át a zsidó vallásba, ha Sámmáj megtanítja neki az egész Tórát, ameddig ő féllábon tud állni. Sámmáj botjával kergette őt el eme szemtelenség hallatán.
Ekkor az ember Hillélhez fordult kérésével. Hillél nem botránkozott meg, hanem rögtön betérítette (sic!), és elkezdte tanítani: Azt mondta neki: „a zsidóság lényege, hogy ami számodra gyűlöletes, azt ne tedd barátoddal sem. Ez a Tóra – egyetlen mondatba sűrítve, a többi már csak ennek a részletezése. Most pedig eredj haza, és tanuld meg ezeket.”
Majd ezzel a mondattal fejezi be a történetet prozelita:
„Szelíd Hillél, legyen sok áldás a fejeden, mivel engem behoztál az isteni jelenlét (sehiná) szárnyai alá!”
A történet elég határozottan mutatja egyrészt a hilléli és a sámmáji betérés lépéseinek sorrendiségét (kijelentés, betérés, megtanulás), másrészt, hogy milyen szerepe van a rabbi szubjektív döntésének, és megérzésének, hogy vajon a betérni igyekvő mennyire akarja vagy tudja magára venni a micvákat.
A legfontosabb, hogy az ember önmagával tisztába legyen, hogy tényleg akarja-e és képes-e zsidóként élni, zsidóként gondolkodni és zsidóként dönteni.
Ennek eldöntése – önmagunknak feltett kérdések és önmagunknak adott őszinte válaszok után egyértelmű lesz.
Segítségképpen összegyűjtöttem néhány rabbinikus gondolatot a betérésről, amit okulásképpen azoknak szánok, akik fel szeretnék venni a zsidó vallást. Vajon felismerik-e magukat a rabbik által leírt gondolatokban?
1)
„Egy ember, aki otthagyja atyját, szülőhelyét, népét, és az ő kinyújtott kezüket, és megérti saját szívének vágyát, és eljön, hogy csatlakozzék eme néphez, és megismeri és megtudja, hogy a vallásuk az igaz és az igazságos vallás… és megy az Örökkévaló után, és rálel az szentség útjára, és belép az isteni jelenlét (sehiná) szárnyai alá, és beporozódik áldott emlékű Mózes mesterünk lába porával, aki minden prófétának atyja volt, és örömét leli a parancsolataiban” (RÁMBÁM válasza Ovádjá hágér-nek)
Azaz a micvák magára vétele egy komoly lelki utazás, aminek a végén valaki új életcélokat kap. Szinte újból újszülötté válik. Ezért is mondják, hogy minden betért, Ábrahám ősatya gyermeke, azaz ben Ávráhám Ávinú.
2)
„A betérés alapüzenete, hogy valaki elhagyja a népét és Istenét, és odatalál az „isteni jelenlét szárnyai alá”, és magára veszi Izrael vallását, hogy a közösség tagjává válhasson. Ez a betérés”. (Slomo Zalman Lipsitz (1765-1839) – SUT Hemdat Slomo JD 29/23)
Az talmudi történetben is emlegetett isteni jelenlét (sehiná) felismerése, egyik alapelve a zsidó hitnek, hiszen ebből következik a parancsolatokat adó Isten létének elismerése és az általa adott micvák megtartása.
RÁMBÁM ezt így írja le:
„Elmondják neki (a betérni akarónak) a vallás alapelveit, ami az Isten egyedülállósága és a bálványimádás tilalma, majd a témáról hosszan kell beszélgetni” (RÁMBÁM: Iszuré biá 14/2)
Mivel a fentebbi 2 dolog a zsidó hit alapja, ezért kell alaposan megismerni, hogy hogyan a betérni vágyó legyen még jobb zsidó, és hogyan tudja maga mögött hagyni a korábbi élete hitvilágát. Ezt a célt hosszabb beszélgetések és precíz tanulás, meditáció után lehet elérni, persze egy arra méltó és képzett lelki vezetővel.
3)
Itt, ezen a ponton ismét ki kell hangsúlyozni, hogy a micvák magára vétele, a zsidó nép Tórájának elfogadása a betérés leglényegesebb pontja.
A mikva és a circumcisio csak a befejezése azon útnak, amelyen egy nem zsidó ember zsidóvá válik. Az zsidóságba való áttérés – és ezt nem győzzük elégszer kimondani: – vallási kérdés.
Éppen ezért, ha valaki „csak” a zsidó néphez akar csatlakozni, az nem elégséges a betéréshez!
Azaz, ha „csak” valaki „ám Jiszráél”-hez, a zsidó néphez akar csatlakozni, annak tucatnyi útja van, ám a vallási betérés nem tartozik ezek közé, ám ha valaki betér a zsidó vallásba, az ezzel a szertartással egyben a zsidó néphez is csatlakozik.
Sőt!
Véleményem szerint lehetetlen betérni anélkül, hogy valaki nem érezné sajátjának a zsidó népi identitást. Ne feledjük a bibliai Rut híres mondatát:
„néped a népem, Istened az Istenem” (Rut 1/16)
Rut története – a klasszikus betérés archetípusa.
4) Szádjá Gáon, egyik legfontosabb műve, az „Emunot vedéot” egyértelműen fogalmaz: „A mi népünk, Izrael népe, nem (lehet) nép, csakis a saját Tórája által”.
Ez az 1100 esztendeje leírt alapelv, miszerint a néppé válás, illetve a népnek megmaradás alapja csakis a Tóra lehet, egy tórai gondololatból ered:
„…Figyelj és halljad Izrael! E napon lettél az Örökkévaló, a te Istened népévé, Hallgass tehát az Örökkévaló, a te Istened szavára és tedd meg parancsolatait és törvényeit…” (M V. 27/9-10)
Láthattuk, a betérés legfontosabb pontja az, amikor az ember dönt, hogy Izrael közösségéhez akar-e csatlakozni, amit – ha a vallás parancsolatait követjük, akkor a Tóra parancsolatainak magára vételével és ennek Bét Din előtti kinyilatkoztatásával tesz meg.
Ez az Örökkévaló fel és elismerése. A zsidó identitás ezzel a kijelentéssel kezdődik el és a mikvében való lemerüléssel (kvázi újjászületés) fejeződik be.
