Kedves Barátaim,
Viharfelhőt és némaságot érzek az utóbbi napokban.
„Nagy”-politika és „hitközségi”-politika. – Senki sem mer megszólalni.
Szoborháború, amikor a bálványok egymásnak ugranak…
Most olvastam egy betérési beszédet a neten… Egy mondat megragadta a figyelmemet:
„Mivel nem fogadom el, hogy valakit a származása miatt gyűlöljenek, azt se fogadhatom el, hogy ezért szeressenek.”
Már hetek óta csak állok és csöndben nézem, hogy megy el a világ mellettem.
Pozíciók és életutak repkednek az éterben. Apokaliptikus álmok.
A héten két írást is publikáltam, amelyekről élő szóban nagyon nehéz lenne beszélni. Ezért írtam le.
Próbáltam kihátrálni, de már nem lehetett. Túl sok pofont kaptam, és elkezdtem félni, hogy a földön végzem. –
„Hát akkor nincs más hátra, mint előre…” szokták ilyenkor mondani.
Úgy igyekeztem állást foglalni az ügyekben, hogy próbáltam azokhoz a forrásokhoz visszafordulni, amik a zsidóság történelmében mindig is megmutatták az irányt.
Mert nincs más utunk…
Minap egy barátom mondta nekem, hogy mi fiatalok, furcsa rabbik vagyunk.
Talán rabbiként az elsők vagyunk a magyar zsidó történelemeben, akik nem otthonról hozzuk a jiddiskájtot, hanem mi magunk találtuk meg és tanultuk meg.
Majd ez a barát ezt mondta, hogy mi éppen ezért másképpen is állunk hozzá sok-sok kérdéshez, mint azok, akik ebben szocializálódtak.
Fájdalmára megszakadt egy lánc velünk, ezért a honi zsidóság már sohasem lesz a „régi”.
Igen…
Ezt hozta a 20. századi történelem.
Akiknek a szülei a vészkorszak alatt vagy után születtek, általában ebben a cipőben járunk.
És én szeretem ezt a cipőt.
17-18 évesen (1989 :)) elkezdtem olvasni arról, hogy Ábrahámtól Mózesen keresztül egészen a prófétákig azt hirdették, hogy egy zsidó ember csak EGY felé fordulhat, afelé, aki a világot teremtette. Ez a mi múltunk és jövőnk is.
Aztán természetesen rájöttem, hogy az cél megkeresése egyre nehezebb az egyre modernebb világban.
Megtanultam, hogy rabbik és rebbék százai – ezrei keresték az utat és az utakat.
Vissza és előre, ami számukra egyet jelentett.
Filozófusokká váltak a szentéletű mesterek. Akár Bál Sém Tov, akár a Breslovi reb Nachman.
Mindenki megpróbált utat mutatni nekünk.
Nem lehet elmesélni néhány sorban azt a keresést és azt a tanulási folyamatot, ami oly sok reményt adott népünknek. Sokszor csak azt észleltük, hogy az ő hangjuk is elért hozzánk.
Minden hang a MI fülünkben visszhangzott. — Tiédben és az enyémben.
És amikor én megpróbálom elmesélni nektek, hogy valóban mi is a mi zsidóságunk és a lelkünk, hogy milyen módon kapcsolódik a lélek az érzelmekhez és a Teremtőjéhez, akkor sokszor – önző módon – saját utamról is mesélek.
Korral járó egoizmus?
Vagy a milliónyi hang visszhangzik az ember istentől eredő lelkében?
Nem tudom.
Csak mesélek az imáról, a szavak erejéről.
Mesélek, hogy ezáltal talán egynek tudjuk érezzük magunkat az Örökkévalóval.
Mesélek arról, ha ezt jól csináljuk, akkor egy furcsa állapotba kerülhetünk: végtelen örömet okoznak a szavak. — Mint egy szerelmes vallomás…
Hiszen nem csak a saját történelmünkkel azonosulunk, hanem magával a Teremtővel.
Szavainkkal gyűjtjük össze a szikrákat, amik már végérvényesen a miéink maradnak.
Aztán rájöttem, hogy észrevenni a fizikai világban a Jelenlétet (Sehiná), az ember egyik legfontosabb feladata.
Végtelen nehéz út.
A legnagyobb részét egyedül kell végigjárni, mint reb Náhmán ajánlotta, hogy a végén saját
erőből megtaláljad azt, amit nagyon keresel, de nem tudtad pontosan definiálni, csak a lelkedben érezted az igényt.
Sétálsz, mosolyogsz, élsz…
És nem mondhatod, hogy kérem, ez milyen messze van tőlem!
Szóval… ha zsidóságról beszélünk, ez a felfedezés vár ránk.
Meg kell érintened, és akkor ő is megérint. ez ilyen egyszerű.
És a közösség ebben mindig partner.
Itt vagyunk.
Amit érted / magunkért tehetünk, az csupán annyi, hogy adunk neked egy-két embert, akik lámpással a kezükben mennek előtted és mutatják neked az utat.
Legalábbis egy ideig… Utána egyedül mész.
Ám ahhoz, hogy az úton el ne tévedj, tanulni kell.
Akár rajzfilmekből, akár fóliánsokból. Hidd el nekem, mindenből lehet…
Tudom, sokan mániákusnak tartanak. De ez még a legkedvesebb jelző, amit az elmúlt hónapokban kaptam…
Elkezdtünk építkezni, hiszem, hogy ez a természetes állapot.
És mint rabbi, próbálom beleálmodni a lelkedbe, hogy ha zsidó vagy, akkor ne egy antiszemita szembesítsen vele, hanem a saját lelkiismereted!
Lehet, hogy nem vagyok sokak szerint autentikus.
Ezt azok mondják, akik vitába szállnak, hogy az út, amin járok, az a rossz út.
Nem érdekel. – Nem hozzájuk mérem magam.
Az idő majd eldönti.
Tudom, a történelem során egy mérték volt a zsidó ember számára, ami viszont ezerféleképpen jelent meg.
A kérdés mindig rendkívül egyszerű volt: a szabad választással felruházott zsidó ember melyik úton is indul el.
Hisz-e önmagában, és a saját lelki erejében, hogy végig tud-e menni rajta, vagy sem?
És most arra kérlek, ezt a mondatot írjad át E/2-be!
Hiszel-e önmagadban, a saját lelki erődben, hogy végig tudsz menni rajta, vagy sem?
Pontosan tudjuk, ha ez könnyű út volna, akkor már a zsidóság rég eltűnt volna.
Ez egy nehéz út.
Lemondásokkal, áldozatokkal, sőt néha könnyekkel.
De a megérkezés öröme, a felfedezés csodája ezért kárpótol.
Mikor elérkezel ahhoz a bizonyos célhoz és leülsz megpihenni, akkor tudnod kell, hogy az Örökkévaló mindenkit arra a helyre vezérel, amelyet az ő kötelessége tökéletesíteni.
És azon kell elgondolkodnod, mi is a te munkád ott, ahol éppen vagy?
Mi és Ti…
Együtt megyünk, akár ezt láttuk otthon, akár eltagadták tőlünk és magunk találtuk meg, vagy akár teljesen más világból érkeztünk, és ezt az utat saját magunk választottuk.
Megtaláljuk a mi szikránkat, ami csakis a miénk…
Talán nem illik ide, vagy mégis?
Nem tudom… Nagyon közhelyes, de ahányszor megnézem, mindig megkönnyezem…
De az első rákos betegségéből felgyógyult Steve Jobs híres stanford-i beszéde utolsó sora…
„Stay Hungry. Stay Foolish.” – „Maradj éhes és maradj bolond!”
Vannak elvek, amivel sohasem lehet jól-lakni. Mert soha sincs vége.
Ilyen a zsidóság is.
És vannak elvek, amikhez kell ragaszkodni, még ha sokszor bolondságnak tűnik.
Ilyen a zsidóság is.
De mi szeretjük. Így szeretjük. — 3500 éve.
Ez az a forrás, ami a zsidóság történelmében mindig is megmutatta az irányt.
Nincs más utunk…
És nem félek sem a viharfelhőtől, sem a némaságtól, amit az utóbbi napokban érzek!
Mert hiszem, hogy az értéktelenség tobzódásában az érték „ÉN” és „TE” vagy, és nem a papírcetlik, amiket a legkisebb szél is elrepít…
Ha szeretlek, akkor én Téged szeretlek, és nem azt, amit tudattalanul ott csörgedezik az artériáidban, Téged, aki azt lángra tudod lobbantani!
Ezt nagyon eltalaltad, Rabbi Zoli!!! Koszonet Neked ezert a szep, lelket-melengeto irasert:-)
A XX. században a legegyedibb módon tragikus dolgok történtek a zsidósággal. Aki ezt nem hajlandó tudomásul venni, az olyan is.
Zoli rabbi pontosan ezt az elszakadt generációs, vallási, zsidóság-láncot veszi fel és illeszti újra a magyarországi zsidóság életében.
2 Kiegészítéssel, megjegyzéssel „élnék”:
1) Az otthonról hozott jidiskájt és az otthonról hozott náriskájt nem mindenki estében különböztethető meg plasztikusan, sőt néha még az ok-okozati összefüggés sem világos a kívülálló számára (a jelenlegi rabbikart alapul véve, a rabbinusi életpályák egyik motiváló tényezőjéről, a Magyar Néphadseregről már nem is ejtvén szót, pedig hát van olyan, hogy valaki az oroszlánoktól való félelméből lett rabbi).
2) abban az értelemben, Zoli, ahogyan Te használod a „modern” jelzőt, a zsidó kultúrtörténet minden egyes nemzedéke modernebb volt az előzőnél, s kevésbé modern az azt követőnél, még ha ez nem is mindig látszott (nagyon nehéz olyan korokban, melyek nem ismerik sem a történelmi folyamat fogalmát, sem a fejlődés koncepcióját, a világ fönnálltát megkülönböztetni egyfajta naiv statikusságtól). Ha mindent úgy csinálnál, mint egy tetszőleges példaképp (apropó, azon azért még mindig tudok csodálkozni, hogy milyen kevés példaképed, ebben az írásodban szám szerint nulla, ami azért valljuk be, nem egy túlzóan magas szám, szóval kevés példaképed származik a neológiából), akkor rosszul tennéd, amit csinálsz. A sajátságaid szerint kell végigjárnod a bibliai דרך אמת-et.
Reb Karl, Elvileg igazad van, de a műfaji határok gúzsba kötötték a kezemet. 20 flekkbe 40 példaképet írtam volna le… 🙂
Egyébként mind a neológ, mint a konzervatív vallási cikkek nagy többségben hozzák a talmudi stb forrásokat. (lásd: http://www.schechter.edu/Responsa.aspx)
Ennek a cikknek a műfaja valahol 3 között lebeg, és éppen ezért kezeltem lazábban és szubjektívebben a kötöttségeket. (hehe, van ilyen kifejezés? – szubjektív, szubjektívebb és legszubjektívebb)
A „Modernség” a létező legöregebb fogalmak egyike, ami időnként lázadás a konvenciók ellen, időnként indok a reformokra, sőt időnként indok a visszarendezésre.
Ezért bánjunk vele mindketten óvatosan…
Hasonlóan, mint a példaképekkel, ami mindenkinek van. De olyat még keveset láttam, hogy az én példaképem: Isten, aki mindenkit magában foglal. Sőt olyat sem, aki azt mondaná: „Az én példaképem: Ábrahám, Izsák, Jákob, József, Mózes, Dávid, Salamon, Rámbám, Rási, Hátám szófer, Vilnai Gáon, Mendelsohn és Lőw Lipot, stb.”
Elvileg nekem mindig gyakorlatban van igazam.
Ha már etimologizálgatunk, a reformatio kifejezés eredetileg, tehát Lutherék nyelvezetében, épp azt a koncepciót jelentette, hogy vissza akarnak térni a romlatlan, eredeti kereszténységhez, visszaformálják, visszaalakítják a kereszténységet, nem az újítás igénye vezette őket, hanem épp ellenkezőleg a restauráció vágya. Mivel nem voltak olyan történettudományi módszereik, melyek segítségével ez elérhető lett volna (hiányzottak nem csak a vonatkozó források, összehasonlító vallás- és felekezettörténeti tanulmányok, de maga a fejlődés mint fogalom is), ezért a korabeli askenáz közösségeket vették alapul, azt képzelvén, hogy azok őrzik az időszámításuk kezdete környéki állapotokat, s ehhez képest vezették be a páli újításokat (ma azt mondanánk, reformokat). Ezért működik a kelenföldi református vagy evangélikus gyülekezet a Te kilédhez nagyon is hasonlóan (autonómok). Amúgy volt a kezemben az utóbbiak évkönyve, vagy jubileumi kötete, már nem emlékszem pontosan. Az is olvasható volt benne, hogy a Károli kialakításakor és az egyik felújításakor, a kilét befogadták, és a tanácsteremben zajlottak a tfilák. Ez a vallásközi szolidaritáson túl azért is szép, mert ebben a teremben ülésezik a reformátorok által, épp zsidó mintára létrehozott presbitérium, azaz összeért helytörténetileg az, ami kultúr- és vallástörténetileg, ha nem is tartozik össze, de érintkezik, érintkezett.
Ezt talán azért is említem ennyire részletesen, mert „a múltunk összefonódik a jövőnkkel” elvének megfelelően a fejlődési, kibontakozási irány a helyi közösségek önrendelkezése és önfejlesztése. Mivel ezek párhuzamos történetek (az általad megidézett Szim Salomban ugyanúgy folyik, mint nálatok, a Dózsában, vagy a Dor Chadas-ban stb.), ezért egymást színesítő kép(let)et föst elénk.
A gyerekeimnek már azt a vonalat fogom tanítani, amelyben héberül imádkoznak, ivritül tudnak és kiállnak Izrael állam mellett (hacsak éppen akkor már nem ott élünk). Érdekes kérdés a külsőség is. Hamár tradíció, akkor: http://www.ancient-hebrew.org/files/33_clothing5.jpg
De semmi különös, ez a korabeli viselet volt, ahogy a mai kornak is megvan a maga viselete. Ing, blúz, nadrág, szoknya, fejkendő, kipa…kinek mi. Csak a XVIII. századi lengyel nemesi ruhát ne…
skajah!
Nagyon szép és fontos gondolatok. Remélem, ebben a küzdelemben nem maradsz egyedül, lesznek segítőid, akik ezt az utat felvállalják. A fiatal zsidóságnak és az egész társadalomnak hozzád hasonló rabbikra van szüksége.
Aki nem ért egyet a bloggazdával, a véleménye nem jelenhet meg? Szerinted Zoli ez lenne a demokrácia?
Mindegy, leírom újra: itt nem fasiszta támadásról van szó. A vádlott maga az áldozat. Egy tisztességes jó ügyvédet aljas módon megrágalmaztak és amikor ezt szóvá meri tenni, még ő lenne a bűnös…? Egy rabbi mindent megtehet? Csak neki lehet igaza?
EO rengeteget tett a zsidóságért, csak egyeseknek az útjában volt. És ezért nemtelen eszközökkel felnyomták és bemocskolták.
Ő nem csalta meg a feleségét, nem diktátorkodott, viszont rengeteg idős és rászoruló zsidón segített. Köszönet és rehabilitáció illetné!
good
Ez a dal jutott eszembe…
And the time is now, so keep on trying
Here and now, there’s no denying
What we could achieve,
if we would only believe
One more mitzvah is all that we need…
Nekem meg az a pillanat szikra az eletemben….
On Giants Shoulders – Avraham Fried
When I was young, I heard a tale
Of a giant standing tall
And his son, oh, so small
They shared a dream to see the king
They hungered for the day
And hurried on their way
As they neared, the two despaired
A wall rose to the skies
Above the giants eyes
Wait my son, said he
Climb upon me
And after you arise
You will be my eyes
Chorus:
And we will do it brothers
After us there’ll be no others
You and I will do
What giants wanted to
So stand and take the credit
We will be the ones to end it
Though we’re small
We’re standing tall
Like soldiers
Riding high ’cause we’re on our fathers shoulders
Holy and pure, our fathers were
Giant righteous men
We are small compared to them
But our deeds, upon their deeds
Together they will bring
Moshiach our king
Moshiach, Moshiach our king
Chorus:
It’s up to us
To hammer home that final blow
Our fathers started long ago
Compelling us to follow
Az en utam…volt egy pillanat az eletemben mikor szikrabol lang lett
Visszajelzés: Még tegnap kezdődött | végtelen sikítás