A cikk eredetije, a szlovákiai Új Szó című, magyar nyelvű napilap Vasárnap számában (2020/2), a “vasárnaplélek” mellékletében található rovatom negyedik írása.
Azt tudom magamról, hogy aránylag könnyen kifejezem magam. Általában nem okoz gondot, hogy az engem is foglalkoztató kérdésről kifejtsem a véleményemet, ahogy – remélem – az is igaz rólam, hogy mindig igyekszem azt a lehető legalaposabban leírni. Ám most mégis komoly gondban vagyok, mert mindenféle vélemény keveredik bennem, és nem tudom eldönteni, hogy éppen melyik az, amelyik felülkerekedik.
Amikor megkerestek, hogy a pedofília témájában írjak, megijedtem, és elgondolkodtam, vállaljam-e egyáltalán. Egyrészt azért, mert tulajdonképpen fogalmam sem volt arról, hogy valójában mi is a pedofília, természetesen olvastam róla, ám vajmi keveset tudok róla; lelki hátteréről, a milyenségéről, a tevőlegességéről. Másrészt pedig keveredtek a gondolatok, milyen minőségemben kellene írnom: rabbiként, két lánygyermek apjaként, egy magát konzervatív-liberális gondolkodónak tekintő emberként?
Az evidenciákon kívül még most sem tudom a helyes választ, ezért inkább azt írom le, mit is tettem, miután megkaptam ezt a kérdést. Remélem, ez az olvasó számára is jelenthet valamilyen tanulságot, de kérem, most ne a rabbit lássák bennem, mert nem fogok tórai, talmudi gondolatokat idézni, hanem a saját elmélkedésemet fogom megmutatni!
A kérdés elolvasása után nekiálltam, és utánanéztem a fellelhető információknak, így megtudtam azt, hogy jelenleg a pedofília büntetőjogi, pszichiátriai és laikus megközelítése körül komoly zavar mutatkozik. A laikusok – mint jómagam is – elsőre undort éreznek. A lelki öncenzúra miatt még a vizuális képzelőerőnk is cserben hagy. (Hál’ Istenek.) Megjelenik a vélekedés, mely szerint a pedofilokat rendkívül szigorúan meg kell büntetni (kasztrálni, átnevelő táborba küldeni, kivégezni stb.).
Ám a tudomány, az igazságszolgáltatás nem mindig a laikusok gondolatmenete mentén halad, hiszen minden ellenkező híreszteléssel szemben a pedofília nem jogi, hanem orvosi kategória, szexuális deviancia. Ugyanakkor a kérdés visszhangzik: ki mit tekint pedofíliának? Mert azok az embertársaink, akik elmennek például Thaiföldre, ahol abban lelik örömüket (?), hogy kortalan arcú prostituáltakkal létesítenek szexuális kapcsolatot, nem igazán tekinthetők (pontosabban csak a töredékük tekinthető) orvosi értelemben vett pedofilnak.
Továbbolvasva találkoztam azzal a véleménnyel, hogy vannak orvosok, akik szerint a pedofília veleszületett, azaz az érintettek agyában vélhetően a méhen belüli fejlődés során történik valami, ami ebbe az irányba tereli őket. Más szakemberek sokkal inkább társadalmi problémaként kezelik, amelynek oka a gyermekével nem törődő szülő, az érzelemszegény családi háttér, valamint az, hogy az ilyen miliőben felnőtt gyermekben nem alakul ki sem szociális érzékenység, sem felelősségtudat. És még tucatnyi szakvélemény olvasható.
Kevesen tudják, ám a magyar büntetőjogban sem szerepel a pedofília mint bűncselekmény. Az ilyen jellegű tetteket másképpen minősítik, de még a legenyhébb eset is börtönben letöltendő szabadságvesztéssel jár. Ennek megfelelően a magyar büntetés-végrehajtási intézményekben a pedofil bűnelkövető már „csak” egy elítélt lesz, akire ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint a többiekre. Egészen addig, amíg a rabtársak meg nem tudják, miért került börtönbe, mert akkor a sorsa odabent is megpecsételődött: a börtöntársadalom legaljára kerül. Pontosan tudom, hogy a laikus közvélemény ezt akár helyesli is, de a gondolkodó ember azt mondatja velem, nem biztos, hogy ez a helyes eljárás.
És ekkor jön a legrosszabb! Amikor a laikusok szerepét a politikusok veszik át, hogy még jobban szeressék őket, és rájuk szavazzanak. Olvasható volt a hír, hogy Lengyelországban egy törvénymódosítás értelmében pedofil bűntettekért csakis letöltendő szabadságvesztés szabható ki, az ilyen bűncselekmény nem évülhet el, és a jövőben öttől harminc évig terjedő, rendkívüli esetekben akár életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtható. Ez az ellentmondás nem hagy nyugodni! Vagy elfogadjuk, hogy beteg emberekről van szó, akik pszichiátriai kezelésre szorulnak, vagy kiszolgáltatjuk őket a közharagnak és a közgyűlöletnek. „A többi néma csend.”
Ám a pedofíliával kapcsolatban meg kell említenünk egy másik szituációt, és a büntetőjog minden lehetséges eszközével fel kell lépni ellene! Ez pedig, amikor valaki visszaél egy kiskorú kiszolgáltatott helyzetével, bizalmával. Mit tehetünk? A legelső, hogy beszélni kell róla! Rá kell mutatni, hogy a kiskorúak milyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek. Utána ezeket az embereket és ezeket a gaztetteket el kell ítélni. A kettő nem megy egymás nélkül. Mert ezek az emberek nem betegek, hanem aljasok. Ők olyan bűnt követnek el, amelyet nem lehet következmények nélkül hagyni.
Tisztában vagyok vele, hogy nehéz dolgot kérek magamtól, magunktól, de gondolkozzunk! Ha ezt megtesszük, akkor tudunk beszélni és beszélgetni is. És ha ez is megvan, akkor képesek leszünk a józan döntésekre, ami egy békésebb világ előszobája. Megéri.
A sok önmagamnak feltett kérdés után már látom, hogy ezt a cikket azért írtam meg, hogy önmagamtól is kérjek és elvárjak. Nem sokat, csupán annyit, hogy mielőtt bármit is mondunk, gondoljuk át, nézzünk utána a témának!
(Az új szó napilapban megjelent írásaimat ide kattintva olvashatod!)
