Ugye milyen szép kép??Ez egy hüpe, a zsidó esküvői baldahin. Ez alatt zajlik az egész esküvői szertartás.
A „hüpe” egy jiddis szó, héberül: „chuppa”-nak mondják, a szó eredete: betakarás.
(Érdekesség, hogy a mai héber nyelv a „chuppa” szót használja a vadászrepülőgépek pilótafülkéjének ablakára is, ami körbeveszi a pilótát.)
Napjainkban – általában – a hüpe négy lábból és egy baldahinból áll, ám a régi időkben sokkal szigorúbban vették a Tóra szavait, és a hüpe az valós sátor volt, aminek ablakkal ellátott vászon oldalai, teteje és ajtaja volt, sőt még szőnyeg is volt benne, hogy mindenben hasonlatos legyen az otthonhoz, amit a hüpe szimbolizál, hiszen a zsidó esküvő folyamán ez a furcsa építmény szimbolizálja az együttélést, a közös házat és azt családi otthont, ahová a vőlegény nemsokára bevezeti a menyasszonyt.
Már a Szentírás (Zsoltárok könyve 19:6) beszél erről a szokásról: „És ő olyan, mint egy vőlegény, aki éppen az az esküvői baldahin alól jön ki, ő örvend mint egy hős, mint aki lefutja az utat” – וְהוּא כְּחָתָן יֹצֵא מֵחֻפָּתוֹ יָשִׂישׂ כְּגִבּוֹר לָרוּץ אֹרַח׃
A ma használt klasszikus hüpe forma, azaz 4 rúdra, a sarkainál felkötött imasál (tálit) vagy bársony szokása, a középkorban alakult ki. (Mint az itt látható, 1748-ban készült képen.)
Az esküvői szertartás (mint általában a zsidó szertartások) rendkívül teátrális, minden kis részletnek, minden másodpercnek szerepe van. Az egész szertartás azt mutatja meg, hogyan kellene kinéznie egy ideális párkapcsolatnak. Hosszasan sorolhatnánk a zsidó esküvő szimbolikáit, ám arról egy másik fejezet fog szólni.
A sok szép szokás közül az egyik – nekem tetsző -, hogy a hüpét a család azon közeli barátai vagy rokonai közül tartják, akik ezeddig még nem találták meg életük párját.
A hüpe tartása egy jó „ómen” (héberül: szegulá) a pár-találásra, hiszen a hüpe-rúd-tartó fiúk (modernebb helyeken lányok is) aktívan veszek részt egy vallási parancsolat (héberül: micvá) végrehajtásában, amiképpen az is, hogy aki részt vesz a szertartáson (pl áldást mond), be kell lépnie a hüpe alá, kvázi az ifjú pár otthonába.
Nézzük meg hogy jutunk el a zsidó esküvőig, és néhány alapfogalmat a zsidó hagyományból!
1)
Házasságközvetítés, – héberül: Siduh.
Ez az ősi „intézmény” arról szól, hogy az első randevút olyasvalaki szervezi meg, aki ismeri mindkét félt. Ezen első találkozó alatt – remélhetőleg – kialakul egy kezdetleges bizalom (vagy nem). És utána folytatódik a következő randevúval (vagy nem).
A házasságközvetítő volt a korabeli Tinder vagy JMP. 🙂
A házasságközvetítő személye (sádhen) ismert figurája volt a korabeli zsidó életnek. Gondoljunk csak a Hegedűs a háztetőn című film Jenté-jére.
2)
Eljegyzés – héberül: éruszin.
Az eljegyzés egy kétoldali elköteleződés, amit sokszor írásbeli szerződéssel (tenáim) szentesítenek (és tányértöréssel).
3)
Megszentelés – héberül: kidusin.
Ez az a szertartás, amikor a vőlegény – két tanú jelenlétében – ráhúz vagy ráejt (ortodox hagyomány szerint nem is érhet hozzá!) a választottja jobb mutatóujjára egy gyűrűt. (Vagy átad bármilyen dolgot, aminek az értéke egyértelmű, akár pénzt is).
A vőlegény kijelenti, hogy „ezen gyűrűvel legyél nekem szentelve Mózes és Izrael törvényei szerint.”
A lány ezt (reméljük) elfogadja.
A két tanúnak végig kell kísérnie az egész szertartást és alá kell írnia a házasságlevelet (ketubá) is.
A „megszentelés” azt szimbolizálja, hogy a vőlegény és a menyasszony attól a pillanattól fogva összetartoznak, és attól a pillanattól kezdve a menyasszony mindenki számára „tiltottá” válik (még a jövendőbeli férje számára is, egészen az esküvőig).
A régi időkben akár egy év is eltelhetett a kidusin és az esküvő között, napjainkban már a kidusin után néhány másodperccel zajlik le az esküvő, és mindkettő szertartást a hüpe alatt bonyolítják le.
Ennek oka nagyon egyszerű: a „megszentelt lány” jogi státuszának nehézsége, miszerint már van neki kvázi férje, ám még nem érhetnek egymáshoz, éppen ezért a rabbik úgy döntöttek, hogy egy összevont „hüpe-vekidusin” szertartással elvégzik mindkét micvát és nem kell hosszú hónapokig ebben ez ex-lex állapotban járniuk és kelniük.
Érdekesség, hogy ezen ősi zsidó szertartásból származik a „sima” esküvői karikagyűrű hagyománya. Hiszen, mint feljebb is írtam, a vőlegény által átadott tárgynak egyértelmű értékűnek kell lennie, és egy köves gyűrűről – ott helyben – nem lehet megállapítani vajon gyémánt-e vagy cirkónium a benne található kő. Ezért a menyasszonyt (a másik szerződő felet) könnyű lenne átverni.
4)
Esküvő – héberül: niszuin.
Amikor a férj a fentebbi két tanú jelenlétében – átadja a feleségének az arameus nyelven megírt házasságlevelet (ketubá), amiben fel vannak sorolva a feleség jogai és a férj kötelezettségei. és a feleség szabad akaratból át is veszi ezt az okiratot. Bár a ketuba arameus nyelven íródott, mégis el szokták mondani az adott ország nyelvén, sőt van amikor kétnyelvű a szöveg. A két tanú mellett a vőlegény is aláírja a házasságlevelet, ezzel is mutatja, hogy tudja mit vállalt.
Az esküvő szerves része, hogy az ifjú párra elmondott hét áldás után a szimbolikus ház, a hüpe alól átvonulnak – a két tanú kíséretében – egy bezárható szobába (héberül: héder jihud), és ott – (elvileg) életükben először – csak kettesben tartózkodnak egy légtérben, és egymáshoz is érhetnek.
Ebben a szobában általában étel is van, mert az ifjú pár valószínűleg nagyon éhes az esküvő után. Ennek oka prózai: a zsidó hagyomány szerint mindketten böjtölnek azon a napon, ami a legszentebb nappá vált számukra, és ezen a napon minden múltbéli vétkük megbocsáttatik.
Az európai (askenáz) hagyomány szerint a hüpét szabad ég alá kell állítani, mert a Tóra az ég csillagaihoz hasonlítja a zsidó emberek leszármazottjait, és a szabad ég erre emlékezetet bennünket (és a Jóistent).
A spanyol (szfárádi) és kelet zsidók akár a szabad téren akár teremben, zsinagógában felállítják a hüpét. A magyar neológia szintén engedélyezte a zsinagógai esküvőt.
Az esküvői szertartás egyik kedvenc része a pohártörés, mondván, amíg Izrael háza nem teljes, azaz nincs Szentélyünk, addig a mi boldogságos pillanatainkban is legyen valami csorba.
A pohártörés előtt a vőlegény ezt a zsoltár-mondatot mondja: „Ha elfeledlek Jeruzsálem, feledjen el a jobbom engem!”
Mázl tov! – Legyen sok sok boldogsága az ifjú párnak!
Itt olvashatja a “miért?” sorozat többi részét.
