Interjú: D. Dezső, (1918)
Téma: Régi zsidó ünnepek, (2 vh előtti zsidó élet), budapesti zsidó negyed.
Interjút Készítette: Schlenker Ádám
Gyerekkorában a családja milyen formában őrizte meg a zsidó hagyományokat?
Arra emlékszem vissza, hogy én egy vidéki városban éltem és ott két hitközség volt, egy ortodox és egy neológ, mi az ortodox hitközséghez tartoztunk, és szigorúan betartottunk mindenféle vallási gyakorlatot. Nekünk egyébként egy komoly, nagy üzletünk volt, és minden zsidó ünnepkor az üzlet zárva volt, és mentünk a templomba. Hatan voltunk testvérek, négy fiú volt és két lány, és természetes volt, hogy mindnyájan, Ras Hasónekor, Jam Kipperkor az időnket a templomban töltöttünk és Jam Kipperkor böjtöltünk.
Szegény édesanyám volt az, aki a családot összetartotta, ő különösen vallásos volt, nagyon vallásos családból származott, és az egész családra rátette a bélyeget, hogy így mondjam, hogy mindenki minden zsidó ünnepet be kellett, hogy tartson. Jellemző volt az ő magatartására, -csak egyet emelnék ki-, hogy amikor 1940-ben a postás hozta a behívómat, mert katonaköteles voltam, azt hittem katona leszek, de én lettem az első munkaszolgálatos Magyarországon, és ő is ott volt az üzletben, és megkérdezte, hogy mit hozott a postás? Mondom, hogy megjött a behívóm, az első kérdése az volt, hogy hogyan lesz a koszttal? Az volt az első kérdése, mert felmérte, hogy a honvédségnél kóser kosztot nem kapok. Ezt csak jellemzően mondtam el az ő vallásosságával kapcsolatban.
A zsidó ünnepeket hogyan tartották meg?
Purimkor vittük a slachmóneszt az ismerősöknek, süteményeket csinált szegény anyám, volt kindli, az olyan töltött sütemény, meg mi, gyerekek is kaptunk. Vittünk a szegényeknek is, és akivel jóban volt a család annak is vittek, akkor is, ha gazdag volt, és ők is küldtek nekünk. Karneválra nem emlékszem, hogy lett volna. Nagy ivászat nem volt, akkor talán többet ittak, mint máskor, énekeltek, jó kedvük volt, de részegek nem voltak.
Pészach az nagy ünnep volt, a szédert azt otthon tartottuk, tehát nem volt közös széder volt, csak a templomban volt imádság este, és mindenki hazament és otthon tartotta a szédert.
Az első két nap az üzletünk zárva volt. A Pészachnak megvoltak a maga hagyományai, annak megfelelően tartottuk, természetesen hómecolás volt. Minden addig használt edényt, ami volt a háztartásunkban azt felvittük a padlásra, és ami a padláson volt, azt lehoztuk, és akkor azokat használtuk az ünnep alatt. Húsvétkor délután vagy délelőtt, mielőtt bejött a Pészach lehoztuk az edényeket, és amikor vége volt, akkor felvittük. Amikor kisgyerekek voltunk hét-nyolc-kilenc évesek, akkor versenyeztünk, hogy ki hány gombócot tud megenni, mert mindennap maceszgombóc leves volt, és volt olyan gyerek, aki az anyját szekálta, hogy reggel is adjon neki gombócot, hogy ő nyerjen.
Szukkeszkor a sátrat a nagy udvarunkon állítottuk fel, ott volt egy épített lugasunk, télen-nyáron megvolt, az oldalain nem kellett semmit csinálni, csak a tetőt javítottuk meg. Szukkeszkor ott volt az étkezés, aludni nem aludt senki sem a szukeben tudom, hogy erős ortodoxok ott is aludtak, de mi nem, csak minden étkezést ott bonyolítottunk le.
Az etrogot és a pálmaágat a hitközségtől kaptuk, úgy emlékszem, hogy vettük. A hitközség nagy tételben beszerezte és odaadta a bálboszoknak, a családfőknek.
Hanukakor az üzletünk nyitva volt, csak este volt egy kis ünnepség. Játszottunk a trenderlivel, minden este gyújtottunk gyertyát, fánk meg sütemények voltak.
Az édesanyja ünnepekkor milyen ételeket főzött?
Arra mondjuk, hogy pontosan milyen ételeket főzött, nem emlékszem, megmondom őszintén, normális, jó kosztunk volt, cimmeszt készített Ras Hasanokor, Szukeszkor volt túrós dekli, szóval rendkívül jó háztartást vezettek nálunk. Arra emlékszem, hogy Jam Kipperkor kellett a fejünk fölött csinálni a kapparát. Ezt minden fiú csinálta.
Otthon a szülőkkel csak magyarul vagy jiddisül is beszéltek?
Csak magyarul beszélgettünk, érdekes módon nálunk jiddisül nem beszélt senki. Édesapám az tudott németül meg én is tudtam egy németül, de jiddisül nem beszéltem. Arra mifelénk, mi dunántúliak voltunk, és arra a jiddis az nem volt divat.
Ünnepekkor vagy szombaton az iskolába járás az hogyan volt megoldva?
Ha hétköznap ünnep volt, akkor az üzletünk szigorúan zárva volt, és mentünk a templomba, tulajdonképpen ünnepkor az egész magatartásunkat a templom és a lakás határozta meg, iskola akkor nem működött.
Elmondom azt is, hogy elemit zsidó iskolába jártam ott, a kisvárosban, felsőbb iskola akkor a polgári volt, de az helyben nem működött. Na most, én egy évet nem is tudtam felsőbb iskolába iratkozni mert szombaton akkor tanítás volt, és járni kellett volna. De miután nagyon akartam felső iskolát, az édesapám elintézte az iskola igazgatójával, hogy el kell mennem, de se írni se felelni nem kellett aznap. Én voltam egyedül az iskolában, aki szombaton elegánsan felöltöztem, besétáltam, beültem a padba, egykor kiszálltam a padból, engem nem kérdeztek, én nem írtam semmit, csak ott voltam. Táskát se vittem az utcán, ami kellet az bevittem pénteken, de különösképpen nem volt semmire szükségem, mert szombaton se írni se felelni nem kellett.
Mennyi zsidó lakott a szülővárosának hitközségében?
A két hitközségben körülbelül száz család lehetett, megosztva ötven-ötven, hát nem pontosan, nem jegyeztem meg, de körülbelül egyforma létszám, tehát ötven család járt a neológokhoz, ötven pedig az ortodoxokhoz. Földművelő zsidók egy pár volt, nem sok, Sömjénben voltak. Házaló zsidók akkor már nem voltak. Az ünnepeket is külön tartotta meg a két hitközség.
Ha valaki kinyitotta az üzletét szombaton azt az ortodox hitközségből azonnal kizárták és megkérték, hogy iratkozzon át a neológ hitközségbe, de erre nem nagyon volt példa. Mindenkinek tagnak kellett lenni valamelyik hitközségnél, a hitközségi adót mindenkire kivetették jövedelem alapján szedték, és ha nem fizette, akkor azt az adóhivatal behajtotta. Mindenkinek kellett valamilyen egyháznak adót fizetnie, volt, akinek egészen keveset vagy semmit. Ezt onnan tudom, hogy szegény édesapám az adókivetési bizottság elnöke volt, sokszor nagyon mérgesen jött haza, mert mindig volt valami probléma.
Milyen volt viszony az ortodox és a neológ hitközség között?
Az emberek között a viszony megfelelő volt, a két hitközség között nem a legjobb viszony volt, mert az iskolával nem azt mondom, hogy összevesztek, de volt konfliktus. Az ortodoxok szigorú felügyelet tartottak az iskola felett, mivel az egész elemi iskolát ők tartották fent, a neológ gyerekek is járhattak, de beleszólása a neológ hitközségnek az iskola működésébe nem volt.
Mi délelőtt jártunk az iskolába természetesen, délután pedig a Talmud Tajrébe, hat éves kortól, később meg a héderbe. Az iskolában, az elemiben fiúk-lányok együtt voltak, de délután a lányok nem jártak Talmud Tajrébe.
A héder az külön volt, a melamed vezette, tanultunk Hummest, Mózes Öt Könyvét, Raseszt Rasi kommentárokat, a héderben pedig Talmudot tanultunk. Egy melamed volt, nem volt olyan sok gyerek, és vasárnap délelőtt kellet menni a rabbihoz, úgy hívták, ezt akkor, hogy hogy ’Ferherr’ ami azt jelentette, hogy kikérdezte azt, amit a héten tanultunk. A Talmud Tajre az jiddisül volt, aki nem tudott az a melamedtől tanult meg, mert otthon magyarul beszéltünk, de azért tudtunk jiddisül is.
A melamed egy tudós ember volt, nem volt szigorú, szerettünk, normális volt, én neki köszönhetem, hogy sokat tudok.
A héder után járt jesivába is?
Én tizenhat éves koromig tanultam héderben, Pápán volt a nagy jesíve, a jesivának vezetője, a rabbi ízent édesapámnak, hogy küldjön engemet be, mert jól tanultam, de ahhoz már nekem nem volt kedvem. És én jesivába nem mentem. A szüleim ebbe belenyugodtak, édesanyám szerette volna, ha mentem volna, de miután én megmondtam, hogy nem akarok menni, belenyugodott.
Milyen rituális intézmények voltak a szülővárosában? Volt mikve, maceszüzem? Hogyan működött a kóser vágás?
Minden megvolt, a mikve oda az asszonyok jártak, a vágás az kóser volt, amit kellet vágni azt elvittük. A templomudvarban volt a vágóhídféle, ott a sakter vágta le a baromfit. Mindenki tartott otthon baromfit meg libát, marhát nem emlékszem, hogy valaki tartott volna, és azt elvitték a sakterhoz és ő vágta le. A marhát azt külön vágóhídon vágták le, azt is a sakter vágta, de a mészárszék ketté volt választva, külön volt egy kóser és külön egy másik.
Maceszüzem az nem volt, Pészachkor úgy hozattuk a maceszt, aránylag egy kis, tízezer lakosú kisvárosról van szó, és külön üzem nem volt.
A kóser bort azt lehetett helyben kapni, a kocsmárost úgy hívták, hogy Steiner, aki a sör és bor nagykereskedő volt, az összes kocsmát a járásban ők látták el mindennel, és volt nekik természetesen kóser boruk is, és onnan vittük a bort.
Szombatonként sólet volt, pénteken elvitték egy pékhez, mindenki odavitte és szombat délben nem mi, hanem a cselédlány hozta haza.
Ez egy nem zsidó lány volt? Hogyan ajánlották be a házakhoz?
Római katolikus volt, ő csavarta a villanyt is szombaton, mert azt sem lehetett.
Őket úgy vették fel, hogy jártak zsidó házakhoz ajánlkozni, hogy kell-e cseléd, esetleg még az anyja járt, ez volt, hogy öröklődött.
Egy parasztlány volt nálunk is, ő fürdetett engem is, két éves korom óta mindig volt cselédlány. Szombaton ő gyújtotta fel meg le a villanyt, mert azt se lehetett nálunk leoltani akkor.
Jó viszony volt vele, jóval idősebb volt, mint én, ott volt végig náluk, és amikor bevonultam munkaszolgálatra akkor is még nálunk lakott. Minden zsidó szokást ismert és átvett, de mondjuk vasárnap elment a templomba. Mindent tudott, nálunk volt vagy harminc évig vagy meddig.
Milyen volt a viszony a kisváros többi, nem zsidó lakosával?
Jó volt a viszony velük egészen a harmincas évek végéig, amikor az antiszemitizmus felerősödött, de nekem szerencsém volt. Az iskolában két nehéz tantárgy volt, az egyik a kötelező nyelv, ami természetesen a német volt, a másik a matek. Németül én legalább olyan jól tudtam vagy még jobban, mint a tanár, a matek meg ment a kisujjamból, én súgtam, segítettem mindegyiknek, és a hasonló korú gyerekek, akik velem jártak az iskolában engem nagyon tiszteltek, és ez a barátság később, felnőttként is megmaradt és tudtak nekem segíteni, amikor kellett.
1945 után hogyan változott meg az élete? Vidéken vagy Budapesten élt tovább?
Háború után nálunk különleges helyzet volt. Engem 1940-ben bevonultattak, mert katonaköteles voltam, de nem katona lettem, hanem munkaszolgálatos. És a bevonulástól számított nyolc évre jöttem meg, egy percig sem voltam otthon, nyolc évig, mert másfél évig munkaszolgálatos voltam az ország különböző területein, akkor kikerültem a frontra, a Don partra, ott voltam tíz hónapot. És ’43 február ötödikén orosz fogságba estem, és ott voltam öt és fél évet. Na most amikor visszajöttem, akkor még volt egy kicsi hitközség, imaterem is volt, odajártunk de csak péntek este, szombaton volt istentisztelet, de én nem sokáig voltam otthon, egy olyan háromnegyed évet, és akkor elkerültem Szombathelyre.
Szombathelyen lehetett vallásos életet élni vagy volt ott hitközség?
Vallásos életet nem lehetett, de hitközségi jellegű élet volt, a templom felett volt egy kultúrterem, odajártunk beszélgetni meg kártyázni, lehet, hogy oda többet jártunk, mint magába a templomba. Utána én megnősültem és Fehérvárra kerültem. A feleségemmel a háború után Budapesten ismerkedtem meg.
Egyet hadd mondjak el, név nélkül: Én ’50-51-ben Szombathelyen dolgoztam, természetesen a szombatot nem tudtam megtartani, mert szombaton dolgozni kellett, de mondjuk Ras Hasonekor meg Jam Kipperkor kivettem szabadságot. Na most az igazgató, akinek mondtam, hogy szabadságra megyek, két napra, és úgy volt, hogy vagy én vagy ő veszek ki szabadságot. És amikor Ras Hasonet kivettem akkor megkérdezte, hogy ugye van még egy nap? Mert ő keresztény volt, de az utazóügynökök zömében zsidók voltak, és ezért tőlük tudta, hogy mikor, milyen zsidó ünnep van. Jam Kipper után bemegyek, és akkor a következőt mondta, hogy itt volt X elvtárs (nem akarom a nevet mondani, mert lehet, hogy még él), akiről mindenki tudta a kinézetéből, hogy zsidó, pont akkor lejött Budapestről Szombathelyre, és azt kérdezte, hogy a D. hol van?
Azt mondta az igazgató, hogy nem tudom, szabadságot vett ki.
Mire X elvtárs rávágta, hogy ’szabadságot, szabadságot… templomba ment’.
Az igazgató mondta nekem, hogy, meglepő volt, hogy pont egy zsidó kifogásolja ezt. Rá pár hónapra, találkoztam vele a minisztériumban, mert jártam rendszeresen fel, itt behívott, és azt kérdezte, hogy miért kell neked templomba járni a mai viszonyok mellett? Mondom neki, hogy én sokat nem járok templomba, de ünnepkor elmegyek, és azért egyet mondok neked, tudom, hogy Jam Kipperkor lent voltál, és azt mondtad, hogy kerestél engem, hogy hol vagyok, amire mondta az igazgató, hogy szabadságon. Mondtam neki, hogy tudod, hogy Jam Kipperkor kaddist is mondanak, és én ha nem mondtam volna a szüleim és a testvéreim után kaddist Jam Kipperkor akkor hazamennék tükörbe néznék és szemközt köpném magamat. Nem szólt semmit. Egyébként szombaton nem jártam később templomba, mert akkor dolgozni kellett, de később Székesfehérváron soha nem szólt senki, ha ünnepekkor kivettem szabadnapot.
kislexikon:
Cimmesz
Etrog – szukoti 4 növény egyike
Jam Kipper – jom kipur, az engesztelés napja
Jesiva – vallási tanintézmény
Jiddis – zsidó zsargon népnyelv
Hanuka – a jeruzsálemi templomszentelés ünnepe
Trenderli – pörgettyű hanukára
Hómecolás – pészáh előtti takaritás
Kaddis – gyászima
Kappara – jom kipur előtti bűnfeloldozó hagyomány
Kóser – rituálisan fogyasztható
Macesz – kovásztalan kenyér pészáhra
Melamed – tanitó
Mikve – rituális fürdő
Neológ – a vallásjogba újításokat bevezető zsidó mozgalom
Ortodox – a vallásjogba újításokat nem bevezető zsidó mozgalom
Pészach – kovásztalan kenyér és a szabadság ünnepe
Purim – sorsvetés ünnepe – Eszter könyve írja le purim történetét
Ras Hasone – zsidó újév
Sakter – rituális metsző
Slachmónesz – purimkor adandó ételajándék
Szuke – sátoros ünnepkor szabadban felállított  sátor
Szukesz – sátoros ünnep
Talmud Tojre – a Tóra befekezésének ünnepe
A fényképek nem a történet szereplőit ábrázolják.
A zsinagógaképek eredeti fotók a pápai zsinagógáról.
A sorozat többi része itt olvasható.
 

Megosztás