Lehetséges, hogy valaki lecseréli a hazáját? Van olyan eset, ami indokolttá teheti a kivándorlást? Vajon azért születünk egy adott országba, mert ott van dolgunk? Mi a magasabbrendű és mi a legfontosabb feladatunk? Az anyagi világ határozza meg az elégedettségünket, vagy esetleg más?

Ezen a héten egy, a 20-35 éves korosztály kivándorlási kedvét is firtató, a Budapest Bridge és a Kutatólabor által készített felmérésben megjelent adat kapcsán kérdeztük a világvallások képviselőit. A felmérésben szereplő 48 %-os kivándorlási kedvről szóló adat talán túlzónak tűnhet, mégis a – közvetlenül, vagy közvetve nagyon sokakat érintő – kivándorlási trendről és a „hazacseréről” egyre többet esik szó nemcsak a médiában, de a baráti beszélgetéseken, és természetesen a nagypolitikában is.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Mi a véleménye arról, ha valaki új hazát keres magának?
A válaszom itt olvasható:

Radnóti Zoltán:
A zsidó hagyománynak három tanítását szeretném ideidézni.
Első kettő Jeremiás prófétától származik, aki maga is száműzetésbe kényszerült
„Építsetek házakat és lakjatok bennük, ültessetek kerteket és egyétek gyümölcsét, és keressétek azon város békéjét ahová számkivetettelek benneteket, és imádkozzatok érte az Örökkévalóhoz, mert az ő békéjében lesz számotokra is béke“ (29/ 7)
„Állíts magadnak útjelzőket, helyezz el magadnak oszlopokat, fordítsd szívedet az országútra, az útra, amelyen mentél…” (31/20)

Az üzenet egyértelmű: bárhol is él az ember, nem feledheti szem elől, hogy minden az Örökkévaló döntése szerint van, éppen ezért meg kell tennie mindent azért az országért, ahol éppen tartózkodik. 
Másrészt életben kell tartania saját hitét, történelmét és hagyományait.
Ám nem lehet mindent – passzív módon – az Örökkévalóra fogni, hiszen az ember megkapta a szabad választás jogát, ami azt jelenti: aktívan tennie kell a saját boldogulásáért.
A hagyomány kötelezi a zsidó embert, hogy tegyen a vallás leghangsúlyosabb alapelvéért, az Istenszolgálatért, és azért a célért, hogy tudjon vallásos életet élni, azaz pl. szombatot tartani, kósert enni és gyermekeit zsidó szellemiségben nevelni. 
Ehhez az életnek – többek között – szociális, gazdasági és erkölcsi hátteret kell biztosítani, aminek megteremtése az ember alapvető feladata közé tartozik.
Erről az elvről szól az első zsoltár:
„Boldog a férfi, aki nem járt gonoszok tanácsán, sem vétkesek útján nem állt, sem csúfolók ülésében nem ült; hanem az Örökkévaló tanában telik kedve és az ő tanáról elmélkedik nappal és éjjel.”
Majmonidesz, a híres törvény-kodifikátor (JH II/6.1) leírja, hogy az embernek – bármennyire is szereti az országát – el kell költöznie onnan, ha nem tud érintkezni igazságos emberekkel és ha nem tudja biztosítani a zsidó hitének megélését.
Összefoglalva: az ember életének motivációja: az alapvető erkölcsi és vallási értékek megőrzése, és ezek hátterének biztosítása – ám mindez, tisztelve és támogatva a befogadó ország minden értékét.
A rabbi többi válasza itt olvasható.
A többi lelkész válasza a fentebbi kérdésre itt olvasható.