Az elnök szédere és az elnök csöndje

A fénykép már bő egy hete lépten-nyomon visszaköszön. Ott ül Gyöngyösi „listázó” Márton.
Vele szemben a zsidó „elnök” Heisler.
Mindannyian tudjuk, hogy Gyöngyösi Márton nem angyal.
Sőt…
Nagyon nem.
Ahogy Bíró László sem volt az. Akkor a Mazsihisz elsőként deklarálta a nyilatkozatát, bár ezt sokan szeretnék elfeledni.
Ha kicsit szélesebbre tárjuk az ollót, azt is realizáljuk, hogy a Jobbik frakció tagjainak 24 esztendős múltja sem olyan szeplőtlen.

Az elmúlt 2 hétben rengeteg interjú, vélemény, cikk, hozzászólás, reakció látott napvilágot, ezért most – kicsit lehiggadva – szeretnék írni pár, rendszerezett mondatot az „ügyről” – zsidó (rabbi) szemszögből.

Hiszem és vallom, hogy egy lelkész NEM írhatja le, hogy „nincs megbánás a világban!”.
A megtérés (tesuvá) – a zsidó vallás talán legfontosabb szava.
Ám ez a megbocsátás időnként sokkal nehezebb, mint azt az első pillanatban elgondolnánk.
Én nem Gyöngyösit védem, sem Csurkát, sem Vonát, pláne nem a kisdobos Novákot, vagy a nagypályás Budaházyt, csak hiszek az emberben lévő isteni szikrában, amit köznyelvben léleknek nevezünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Fontos kérdések a szombat esti széderrel kapcsolatban (Hagyomány XXVII)

Nagyon fontos kérdés érkezett a Budapesti Rabbisághoz.
„Tisztelt Rabbiság!
Az előttünk álló esztendőkben több alkalommal valamelyik széder este szombat estére fog esni.
Közösségünkben 70-120 fős közösségi szédereket szoktunk tartani, ahol fontos szerepet szánunk a gyermekeknek. Ha az ételek melegítésének elkezdésével megvárjuk a szombat kimenetelét, akkor lehetetlenség, hogy a széder gyermek- illetve család-„kompatibilis” hiszen ilyen mennyiségű leves felmelegítése legalább 1 órát vesz igénybe, így a „sulchán áruch”, a széder esti vacsora este 10 óra után kezdődne el, ami – valljuk be – szinte lehetetlenné teszi egy klasszikus közösségi széder megtartását.

Hogyan melegíthetjük meg az ételt, legfőképpen a levest, hogy mihamarább tudjuk a vacsorát szervírozni, és a családok, a gyermekekkel együtt tudják megülni a széder estét?
Mellékeljük a következő évek szombat estére eső szédereinek időpontjait:
2021: március 28. szombat este 18:52
2022: április 16. szombat este 20:23
2025: április 13 szombat este 20:18″
Mivel a kérdés közérdekű, ezért a válaszomat nyilvánosan teszem meg. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egy pészáhi mese, amit pénteken fogok elmondani a zsinagógában – (Hagyomány XXI.)

ajánlom gyl és wm régi barátaimnak.
mert ők nagyon hisznek a mesékben…
hol volt, hol nem volt…
265px-1850ukr_pesahvolt egy család. picit hagyományőrzők. a férj pszichiáter.
minden évben tartottak széder estét.
igaz rövidkét.
egyik évben a férj pészáh előtt néhány nappal telefonon hazaszól:
„ebből a hókusz-pókuszból nem kérek többet!
idegesít.

a kislányunk megkérdezi ezt a buta 4 kérdést.
nekem meg kell válaszolnom.
butaság.” Egy kattintás ide a folytatáshoz….