Egy rabbiné sírja a fészerben – (Életmesék IV.)

Egy asszony, aki összeköt két férfit.
(Gyermekeim dédnagyapja, Arjeh ben Srage emlékére)
Feleségem (és Verő Tamás rabbi) nagypapája, dr. Fuchs László Szilágysomlyón van eltemetve. Szokásuk, minden esztendőben elmenni a sírhoz.
Kever avot„-nak hívják ezt a zarándoklatot, aminek a legméltóbb időpontja – a Sulhán Áruh szerint is – a zsidó nagyünnepek, azaz ros hásáná és jom kipur előtt van.
Idén is elutaztak.
Elmentek a temetőbe.
Imádkoztak a nagypapa sírjánál és visszafelé menet a két „pajkos gyermek” bekukucskált egy szerszámos sufniba, amibe addig még soha sem néztek be… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Talmud olvasás csukott szemmel VII. – Mindenhonnan vissza lehet-e térni?

maxresdefault2Ennek a történetnek lehetne akár az is alcíme, hogy:
„A sírás fölszabadít avagy milyen hosszú az út egy prostituált ágyából a teljes megtérésig…”
Talmud olvasás csukott szemmel
Immáron két esztendeje tanulunk rendszeresen Talmudot a zsinagógánkban.
Olvassuk közösen a történeteket, és érezzük, hogy az üzenetek két évezred távolságából is frissen szólítanak meg bennünket.
Valóban, a bölcsek szavai élénken és frissen élnek a világmindenségben. Nekünk és értünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Történet a megtérésről – Konrád György tollából…

Általában nem akarok innen huzamosabban elmenni.
Szeretném olykor fölkeresni családomat, hozzájuk látogatóba mennem azonban szinte lehetetlen, bármennyire is türelmesek, jöttöm is, távozásom is magyarázatra szorulna.
Volt munkatársaim, barátaim pedig előbb-utóbb olyan kérdésekkel hozakodnának elő, melyekre nem tudnék elfogadhatóan válaszolni.
Legalábbis röviden nem tudnék, hosszan pedig nem akarnék. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Talmud olvasás csukott szemmel III. — Elsiratni vagy elnevetni? (Rabbi Akiva jövőképe)

Talmud olvasás csukott szemmel
Immáron két esztendeje tanulunk rendszeresen Talmudot a zsinagógánkban.
Olvassuk közösen a történeteket, és érezzük, hogy az üzenetek két évezred távolságából is frissen szólítanak meg bennünket. 
Valóban, a bölcsek szavai élénken és frissen élnek a világmindenségben. Nekünk és értünk.
Tanít a Talmud!
A beszélgetések után vettük a bátorságot és egy picit átírtuk ezeket a tanulságos részeket, szubjektíven keresve meg az üzeneteket. Szabad asszociáció…

Fogadjátok most szeretettel ezt a történetet, a Mákot traktátus 24a lapját. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Talmud olvasás csukott szemmel II. – hol a határ az igaz és a boszorkány között?

Talmud olvasás csukott szemmel
Immáron két esztendeje tanulunk rendszeresen Talmudot a zsinagógánkban.
Olvassuk közösen a történeteket, és érezzük, hogy az üzenetek két évezred távolságából is frissen szólítanak meg bennünket. 
Valóban, a bölcsek szavai élénken és frissen élnek a világmindenségben. Nekünk és értünk.
Tanít a Talmud!
A beszélgetések után vettük a bátorságot és egy picit átírtuk ezeket a tanulságos részeket, szubjektíven keresve meg az üzeneteket. Szabad asszociáció…

Fogadjátok most szeretettel ezt a történetet, a Gitin traktátus 45a lapját. Egy kattintás ide a folytatáshoz….