Kedvenc zsidó szoftvereim a telefonra

Szinte minden bár és bát micva beszédemben elmondom, hogy a gyermekek olvassanak zsidó könyveket, nézzenek zsidó vagy izraeli filmeket.
És ugyanezt mondom el a szülőknek, ők is olvassanak izraeli kortárs szépirodalmat és vegyenek a gyermekeiknek zsidó könyveket!

Ám az idő múlásával, az okostelefonok korában ki kell bővíteni a mantrámat: Milyen szoftverek legyenek mindenképpen a telefonodon!?

A képen az én mobilom “zsidó” foldere található.

Nézzük meg őket, mit is használ egy rabbi és melyik, mire is jó? Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A zsinagógai naptárunk tanító előszavai az elmúlt 3 esztendőben

Néhány esztendeje szokássá vált, hogy a Mazsihisz-Bzsh által kiadott zsinagógai naptárhoz (héberül: luáh) írunk egy rövid előszót, egy kis tanítást, amiben beszélünk a zsidó időről, a történelemről vagy akár magáról a naptárról. Az esztendő múltán ezeket a naptárokat már nem használjuk, így az előszó is elveszik.
Hogy ezek a gondolatok ne vesszenek el, ezért összegyűjtöttem az elmúlt évek előszavait, amelyeket részben Darvas István, részben én írtam.

Olvassátok szeretettel! Egy kattintás ide a folytatáshoz….