Nagypapámról – egy családi legenda összeomlik és egy másik épül fel

Egyik legősibb zsidó hagyomány a nevek körforgása. Az elhunyt családtagok nevét adják az újszülötteknek, hogy a „egy név se vesszen el”.
Az én „Zoltán” nevemet anyai nagypapámtól, Biener Zoltántól „örököltem” meg.

Kát lánya volt neki: egy az első házasságából, akit sose láttam, és az én édesanyám, Vera.
Biener Zoltán és Biener Vera közös sorsa szomorú volt.
Aszimmetrikus.
Nagypapám tudta, hogy az ő felesége, Biener Margit, állapotos, ám a gyermekét sohasem foghatta kézbe. Nagypapámat – sáncásás közben – valahol Budapest mellett meggyilkolták a nácik.
Édesanyámnak pedig csak néhány fénykép maradt meg az édesapjáról, és a legenda a haláláról.

Erről az élményről hosszan írtam az egyik legelső blogbejegyzésemben
Ott ezt írtam:
„Majd a nagypapám jelentkezett azon “önkéntesek közé”, akik 1944 dermesztő telén – az esetleges élet reményében – elindultak a gettóból, hogy árkot ássanak a szovjet T-34-esek és T-43-asok feltartoztatására.
Sohasem tért vissza.
Nem tudjuk mi lett vele.
Senki sem tudja.
Nagymamám 5 hónapos terhes.
A gettóban.
Ennyi…” Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A világ talán legfájdalmasabb imája, amit tényleg könnyekkel írtak…

A lentebb látható kézzel írt papír, egy különleges ima, ami 1944 tavaszán készült a Bergen-belseni lágerben és napjainkban a „gettóban harcolók emlékmúzeum„-ában látható

davidsabn_medium

Davids rabbi


2746-300-228-scale,cropvthc

Dasberg rabbi

Az ima szerzője valószínűleg Aharon Bernard Davids, mártírhalált halt rotterdami rabbi (1895-1945) volt, ám az is lehet, hogy ő „csak” lediktálta és Simon Dasberg, szintén mártírhalált halt gronigeni rabbi (1902-1945) jegyezte le.

A hollandiai közösség volt az egyik legelső eldeportált zsidó hitközség. Végállomásuk Bergen-Belsen volt, így az 1944-es pészáh már ott találta a holland zsidó közösség nagy részét. Egy kattintás ide a folytatáshoz….