Emlékeztető összefoglalás a MAZSIHISZ elnökválasztás elé

zoltai bandi2015. május 10. - ismét MAZSIHISZ elnökválasztás... Már kezdett hiányozni... Mint korábban többször is leírtam, - meglátásom szerint a közelmúltban - honi neológ zsidóságban két fő irányzat csap össze: 1) Heisler András köré csoportosuló alapvető szemléleti változást már addikt módon erőltető csoport. 2) Zoltai Gusztáv köré csoportosuló, az eddig bevált utat konzerváló csoport. És így lesz ez most is... Ismét választás lesz... És már a komolyabb magyar "celebek" beszálltak a kampányba. Heisler mellett: Konrád György, Réthelyi Miklós, Angyal László, Bitó László, Fahidi Éva, Forgács Péter, Geiger Steven, Harsányi László, Hegedűs D. Géza, Heller Ágnes, Kornis Mihály, Komoróczy Géza, Kovács M. Mária, Lakner Judit, Mihály György, Pécsi Vera, Sándor Pál, Sugár Ágnes, Székhelyi József, Szűts Miklós, Ungvári Tamás, Vásárhelyi Mária, Vince Mátyás, Schweitzer Judit, Vojnich Erzsébet, Závada Pál (A közös közlemény itt)... Heisler ellen: Schwezoff Dávid, aki irodalmi tehetségének és blogjának 100%-át erre a célra áldozza fel, Sessler György, Bandi László, Feldmájer Péter... Nos, lehet választani az ajánlók közül, kivel töltenénk el egy délutánt egy kávé és egy sütemény mellett... De ez a cikk azért készült el, hogy egy picit megnézzük a kronológiát, vajon mi előzi meg a mostani választást? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

BZSH választás 2015 @ merre tovább??? — vissza a jövőbe!?

11070662_863697470339177_2759256516874981373_n2015. március 26-án lezajlott egy/a közgyűlés. Nem voltak kamerák, sem újságírók hada... Semmi felhajtás... Oda a Schwezoff, oda a médiafigyelem... :) Pedig a tét többszörösen is nagy volt. Kukucskáljunk be a nagy ajtó mögött zajló pici nyüzsgésbe! A hitközség ügyvezető igazgatójának kérdése mindig izgalmas ügy, hiszen kell keresni a 70 tagú közgyűlésben egy - éppen munkanélküli, - (nagy) vezetői gyakorlattal bíró - közgazdászt, pénzügyest - aki nem ijed meg egy milliárdos költségvetésű cég adminisztrációjának - egyszemélyi (!) vezetésétől. Ez nem könnyű. Sőt... A Zoltai Gusztáv után jövő Schwezoff korszak mutatta a rendszer csődjét. A kontraszelekció és a szakemberhiány miatt szinte bárki bekerülhet egy vezető pozícióba, csak 30-35 szavazat kell hozzá, az meg egy ügyes és alapos embernek könnyen összegyűjthető, pláne ha nincs ellenfele. Hogy idén nem ez történt, az csak a szerencse műve. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Így néz ki, amikor valaki – butuska módon – meg akarja hamisítani a MAZSIHISZ felmérését.

foreveraloneAz elmúlt mintegy fél esztendőben rengeteg kérdés és megkeresés érkezett a MAZSIHISZ vezetéséhez. Egy része kritikával figyeli a MAZSIHISZ munkáját (bojkott, stb), mások reménykedve (nyitás a civilek felé, stb). Éppen ezért a MAZSIHISZ vezetése - szakértők segítségével - elkészített egy teljesen anonym - google alapú - kérdőívet, amiben a legfontosabb kérdésekre próbált választ kapni - a közössége tagjaitól. Természetesen a MAZSIHISZ vezetése is tudta, hogy a kérdőív nem reprezentatív, ám mindenképpen ad valamilyen támpontot a további munkához (az elemzés itt látható). Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Heisler: “Jöttem, láttam, győztem!” – átrendeződés az 1%-os piacon.

mazsihisz_hirdetesMár napok óta figyelem, mit is "hozott" az 1%-os felajánlások terén a Heisler-féle "emlékezetpolitikai" és az "ÉRTÉKEKET TÁMOGATUNK" kampány, ami nem is igazán kampány volt, hanem politikai állásfoglalás, illetve a sokakat megdöbbentő és meghökkentő, ám annál feltűnőbb EMIH-es "kérdezd a rabbit" kampány... image1 Ezt az elemzést minden esztendőben megcsináltam. 2012-ben és 2013-ban is. - lehet olvasni és emlékezni. ÉSSSS VÉGRE!!! Idén is megjelentek az adatok!!!! És a feltett költői kérdésemre a válasz egyértelműbb, mint gondolnánk... 2014 tavaszán, az adózók így döntöttek... Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Remény a MAZSIHISZ jövőjével kapcsolatban – az új igazgató és a kihívások

Heisler-AndrásÉs április 25-én kiírták a pályázatot... Végre! - Tegnap, május 6-án, le is zárták... Ezért - én is - csak most írom le ezt a pár gondolatot, amit az ügyről gondolok. Kiírták a pályázatot a pozícióra, ami közvetett vagy közvetlen módon a MAZSIHISZ minden alkalmazottjáról dönt. Az ügyvezető igazgatóra. Aki tárgyal és szerződést köt, aki aláír és ellenjegyez... vagy nem ír alá... Aki munkáltat és kifizet, aki esetleg felvesz embereket, vagy ne adj' Isten, elbocsát. Nagy munka és nagy kihívás. És csak egy éves szerződés... Ki mer belefogni? - Esetleg otthagyni egy biztos munkát emiatt... Hogy kit keres a hitközség?? Íme a BZSH és a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatói posztjának (kb. 50 helyre elküldött) nyilvános pályázata. (Kattints a nevekre...) Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A BZSH előljáróságról való lemondásom valós oka – azaz remegve Isten előtt…

Kedves Olvasók! 471szexiA MAZSIHISZ honlapján megjelent egy cikk, ami elég furcsa (hamis) módon állítja be a lemondásom okait... sőt magát a tényt is az igénytelen hatásvadász a "vs" azaz "versus", jelzi, aminek jelentése: "ellen". Kikérem magamnak, hogy Lágymányos esetleg Csepel ellen lenne... Aki ezt leírta (névtelen hős), az a belső megosztás harcosa, a honi zsidóság ellensége. Remélem senki sem olyan naiv, hogy azt gondolja, hogy a csepeli projekt miatt mondok le. Heisler - a hozzászólásában - pontosan leírta az egyik olvasatot. Akkor én most leírom a másikat. Ám mindenek előtt: 1) Véleményem szerint a BTK-ba ütközik, hogy egy "valóban" nekem címzett és pénteken délután 16:42-kor elküldött magánlevelet szombat este - a beleegyezésem nélkül - lehozni az Interneten, amiben ráadásul személyes dolgok is találhatóak. 2) Etikátlan dolog nem megadni az esetleges viszontválasz lehetőségét. ---------------- Ám akkor most nézzük meg a lemondás valós okát! Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Heisler András: A BZSH jövője

Heisler András: A BZSH jövője (Heisler András a Bét Sálom közösség küldötte a BZSH és a MAZSIHISZ közgyűlésében) HeislerJelen sorok írója a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) december 20-i elnökválasztó közgyűlésén felvázolta hogyan látja a BZSH helyzetét és milyennek szeretné látni jövőjét. Többek biztatására, jelen publicisztikában adja közre gondolatait – az Új Életen keresztül (talán) célzottan a szélesebb zsidó közélet felé. A leírtak bizonyára nem hibátlanok, de mindenképpen a segítő szándék szülöttjei. Elsősorban gondolatébresztőnek készült - a budapesti és vidéki zsidóság valódi közösséggé szervezésének reményében. Ezért akiben gondolatot ébreszt, induljon ki abból, amiből a cikk írója: a budapesti zsidóságnak lépést kell tartania az őt körülvevő gyorsan változó világgal. A szerző a cikket vitaindítónak szánja, ezért írásában található sarkos megfogalmazások szándékosak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A 2012-es BZSH választás után elmondott péntek esti, zsinagógai beszédem kivonatolt és írott változata

Andrisnak és Jocónak ajánlva! "Vájigás" hetiszakasz alephA zsidóság egyik legnagyobb kérdése, hogy ha az Isten jó, akkor hogy lehet a világban rossz... Rabbi Akiva szerint, "amit Isten csinál, a jóért csinálja" - azaz előbb vagy utóbb meglátjuk, hogy mi is volt a Teremtő szándéka, és ebből egyszer még jó lesz nekünk. Rabbi "gamzu" Nachum szerint, "minden dolog, ahol és amikor történik - az már akkor és ott jó, csak mi nem mindig értjük meg." Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Érzések egy MAZSIHISZ közgyűlés után és egy BZSH elnök-választás előtt…

orokjaradek_mazsihisz_emihEgyszer volt, hol nem volt... 20 hónap telt el azóta, hogy a hitközség - orbitális hazugságon rajtakapott jogásza - egy soha érvényben nem lévő választási szabályzatra hivatkozva, lehúzatta a különböző pozícióra jelöltek listájáról, a hitközség addigi vezetését kritizáló Heisler Andrást, Vári Györgyöt és Vajda Károlyt. Ma már mindenki számára kiderült, hogy ez is csak egy csalás volt, - ám az ezzel csalással hatalmat szerzett vezetők (az egyikük ráadásul jogász, azaz pontosan tudta, mi zajlik ott...), még egy bocsánatkérést sem dobtak a meghurcoltak felé, nemhogy bizalmi szavazást rendeltek volna el saját személyük irányába. Ez nekem fáj... nagyon fáj... Egy kattintás ide a folytatáshoz....