A mosogatógépnek is kell Sábeszt tartania? – (Hagyomány XXII.)

keep-calm-and-ask-the-rabbiA vallásjog (háláhá), a rabbinikus döntvények, a jogesetek elemzése mindig nehéz helyzet elé állítja azt a rabbit, akihez a kérdést intézik.
Van, aki a szigorúbb út felé küldi a kérdezőt, a másik inkább keres számára egy másik utat, hogy hogyan is tehetné a kérdező számára “könnyebbé” a vallást.
Vagy az is lehetséges, hogy egyszerűen másképpen látják ugyanazt a kérdéskört.
Sok rabbi tart attól az – egyébként szerintem jogos – félelemtől, miszerint, ha valaki csak a tilalmakon keresztül definiálja a zsidóságát, az ünnepeit és a hétköznapjait. Azaz, mert zsidó vagyok, ezért nekem tilos ez, és tilos az.
Ezt az élményt én is megtapasztaltam.
Fájt.
Éppen ezért, amikor a nekem feltett kérdésekre keresem a válaszokat – ahogyan már korábban is írtam – , akkor mindig az vezet, hogy a zsidóság, a sábát, stb. öröm legyen, természetesen a vallásjog szabályait tisztelve és figyelembe véve.
Ezért “nehéz szakma” a válaszoló rabbié, hiszen a kérdező pontosan azért ment a rabbihoz, mert két út közül nem tudja melyiket is válassza… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Megosztás
error

A zsidó gyász – purim ünnepe alatt – (Hagyomány XXI.)

Jews Mourning in a Synagogue 1906 by Sir William Rothenstein 1872-1945A zsidó hagyomány – hasonlóan az ünnepekhez – pontosan definiálja a gyásztörvényeket is.
A temetés előtti időszakot (aninut), a hétnapos gyászt (sivá), a harmincnaposat (slosim) és az egyéveset.
Általános elv, hogy egy tórai ünnep (szombat, ros hásáná, jom kipur, pészáh, sávuot, szukot) felfüggeszti a gyászt arra a napra, ám mi a teendő a posztbiblikus ünnepeken, azaz purimkor és hanukakor? Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Megosztás
error

"Mélységből a magasságba" – Gondolatok a legnagyobb zsidó gyászhónapban – "áv"-ban – (Hagyomány IV.)

9 av kotelMélységből a magasságba
Áv hónapban szomorúbb a zsidó lélek, bár tudjuk, hogy mind az egyén, ám minden nép életében vannak mélypontok, de ez nem vigasztal bennünket.
A zsidóság történelmének és sorsának (talán) legmélyebb pontja a Jeruzsálemi Szentély felégetése, majd a zsidó nép száműzetése a Szentföldről.
Ez a pillanat volt, amikor a zsidó népet két évezredre hazátlanná tették. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Megosztás
error

Szeretnéd tartani a szombatot? Adok egy kis segítséget… – (Hagyomány II.)

szombat-cover_rz_v01Egyre többen keresnek meg azzal a kéréssel, hogy segítsek nekik a még jobb zsidóvá válás útján. Azt szoktam erre válaszolni, az út 80%-án már túl van, hiszen lélekben eldöntötte, hogy közeledni szeretne a hagyományokhoz, a maradék 20%-ot már könnyen megtanuljuk.
A három alappillér, amin a gyakorló zsidóság nyugszik,tumblr_mphk6f9mNm1strb76o1_500

Megosztás
error

Szülessünk-e zsidónak, tanuljunk-e zsidónak vagy érezzünk-e zsidóként? – Pészáh előtt… (Hagyomány XX.)

578459_500226783348135_1661356586_nKELL-E NEKÜNK MACESZ-MORZSA?
Avagy szülessünk-e zsidónak, tanuljunk-e zsidónak vagy érezzünk-e zsidóként?

Pészáh, a kérdések ünnepe és hónapja.
Niszán, a kérdések hónapja.

Kérdéseket szeretnék feltenni Nektek is, önmagamnak is. Ha meg tudjuk válaszolni, közelebb kerülünk a zsidóság, esetleg saját zsidóságunk megértéséhez is.

  • Bele lehet-e tanulni az érzelmekbe, vagy bele kell születni?
  • Lehet-e egységes a zsidó nép legalább egy pillanatra, vagy ez naiv álom?
  • Vannak-e mindenki által elismert vonatkoztatási normák?
  • Talán a teremtéstörténet – vagy az ősatyák élete? Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Megosztás
error

A legfontosabb pészáhi törvények dióhéjben… és néhány recept :) – (Hagyomány XIX.)

pesach-borderPészáh, a zsidó naptár szerint Niszán hónap 15. napjától 22. napjáig tart, ami idén, a 2016. polgári évben április 22. estétől – április 30. estéig (20.46) tart.
Az alábbiakban szeretném egyszerűen összefoglalni a pészáhi előkészület legfontosabb lépéseit kiegészítve az esetleges szombati széder estéből adódó lépésekkel.
Általános szabályok
1.
kosher4pesachA Tóra tiltja kovászos étel fogyasztását és birtoklását Pészáh nyolc napja alatt. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Megosztás
error

Rabbi, mi az igazság? – Ábrahám szövetsége pro és kontra – (Hagyomány XVIII.)

set-brit-milahEbben a sorozatban megtörtént eseteket szeretnék leírni, amelyekkel megkerestek engem és megpróbáltam válaszolni a felmerült kérdésekre.
Bízom abban, hogy a válaszaimmal tudok irányt mutatni, hogy az érdeklődők kiigazodjanak a vallásjog sokszor nagyon nehéz területein.

(Szeretném hangsúlyozni, egy háláchikus döntéssel nem mindig kell egyetérteni. Ezek a cikkek kizárólag az én véleményemet tükrözik, és egyik testületnek sem hivatalos véleménye. Szívesen veszem azok a véleményét, akik érdemben szeretnének reagálni a cikkekre.)

Ennek a kis munkának az is apropót adott, hogy a magyarországi zsidó közéletben egyre inkább előkerülnek azok a kérdések és viták, amiken a nyugati zsidó közösségek és az amerikai zsidó társadalom már évtizedekkel ezelőtt túllépett, – és a maga módján – de már feloldotta a problémákat.

Ábrahám szövetsége pro és kontra Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Megosztás
error

Milyen is a zsidó megtérés? Mi a lélek szerepe? – (Hagyomány XVII.)

A rabbik (és a papok is) éjjel-nappal a bűnről, a megtérésről és mindenféle ehhez hasonló dolgokról beszélnek…
A hallgató meg egyre kényelmetlenebbül érzi magát a bőrében.
Oh my God…
Page_Header_189 (2)Erről az érzésről szeretnék most írni.
Miért is?
Mert sokan félreértik a bűn fogalmát és azt hiszik, hogy aki bűnt követ el, az “rossz ember”.
Van egy jó hírem! Nem!
A zsidó filozófiában a “bűn” egy helyrehozható történés. Egy hiba, amit figyelmetlenségből, koncentráció-, vagy készséghiány miatt elkövettünk. És ettől még nincs semmi baj velünk… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Megosztás
error

Hetiszakaszok rajzfilmen gyerekeknek és felnőtteknek… – (Hagyomány XVI.)

Ezen a szombaton újból elölről kezdjük a Tóra olvasását.
Az első hetiszakasz neve: “Brésit”, a kezdet.
Legyen ez is kezdete valaminek!

Több barátommal egy éven át dolgoztunk ezen a folyamatosan bővülő sorozat magyar változatán. Hetiszakaszok, ünnepek, és minden, ami zsidóság rajzfilmen.
Minden szakaszhoz tartozik egy rövid kis filmecske (a Brésithez már kettő is).
Hétről-hétre.
Nézzék meg a gyermekeikkel!
Tegyetek fel kérdéseket!
Legyen számotokra program!
4 perc az egész.

A hetiszakaszokhoz tartozó rajzfilmek itt találhatóak!!!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Megosztás
error

És most kiderül, mit tudsz a zsidó vallásról… – (Hagyomány XV.)

Itt az öntesztelés ideje…
334 eldöntendő kérdés. Igen vagy nem?
A kérdéseket igyekeztem röviden megfogalmazni, ezért néha – első blikkre – nem egyértelműek, ezért elnézést kérek.
(A kérdések tematikusan vannak összeállítva.)
A kritikákat örömmel fogadom és annak tükrében a kérdéseket folyamatosan javítom…
Sok sikert!!! (A megoldásokról itt lehet tanulni…) Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Megosztás
error