9+2 zsidó iparos, aki tehetségével és adójával támogatta az anyaországot

c1631vem1281783-at írunk.
A „Systematica gentis judaicae regulatio” rendelet, a bányavárosok kivételével megengedte a zsidóknak a városokban való letelepülést és ezzel a zsidóság közgazdasági tevékenysége jelentős mértékben megnövekedett.
Az „iparos zsidók” megélhetése azonban még mindig lehetetlenné volt téve, mert nem lehettek céhek tagjai.
Az 1790. kiadott De Judaeis törvény megerősítette a zsidók ama jogait, amiket II. Józseftől kaptak és ebben az állapotban éltek 1840-ig, de lényegében az elnyomatás nem szűnt meg.
1840-ben újabb törvény intézkedett a zsidók jogállapotának rendezéséről és ez a törvény kimondta azt is, hogy „mesterségeket akár maguk kezükre, akár vallásukbeli legények segítségével szabadon űzhetnek”.
E törvénnyel kezdődik a zsidók polgáriasodásának korszaka, amelyben erőteljes lendülettel igyekszik feljutni arra a színvonalra, amelyen eloszlik minden előítélet. Legalábbis a XIX. században az a hit járta, hogyha értékes tagjává válnak a társadalomnak, azzal felszámolható a zsidókkal szemben érzékelhető előítélet…

Hogy ez mennyire sikerült, a történelem megválaszolta… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ha a világban létezik magasság és mélység, akkor ez az ember mindkettőt megjárta. Bele is halt. – (Életmesék XXIX.)

Hol volt, hol nem volt, megszületett a 19. század.
Sok zsidó embernek adott lehetőséget, hogy az egyenjogúsítás lehetőségével élve a nulláról indulva világhírű legyen.

Már írtam a blogomban Aschner Lipót akaraterejéről, Zukor Adolf ötleteiről. Schwarz Dávid álmairól, Dr. Steinberger Sarolta tehetségéről, „Kronberger kisasszony” életigenléséről, és persze itt van Weisz Erik, alias Houdini.

buday goldberger leoÁm annak az embernek, akiről ma megemlékezünk – a szülei már a 18. században megteremtették az alapokat, még azokban az években, amikor a zsidó emberek üzleti életét béklyók szorították a földhöz.
A mi főszereplőnk ezt az örökséget nem elherdálta, hanem – erejéhez képest – a lehető legtökéletesebbé tette.
Ez a férfi pontosan 136 esztendeje született és szinte napra pontosan 67 évet élt.
1945. május 5-én halt éhen Magyarország egyik leggazdagabb embere.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….