„Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.”

Nehéz napokat élek meg…
Keresem, kihez is legyek méltó…
Menjek vagy maradjak?
Mit kérnek „ők” tőlem?
Rabbi lettem, ez számomra azt jelenti, hogy „az őssejtig vagyok minden ős”, és nem tudom tétlenül nézni, ahogy atomjaira hullik szét, ami számomra „a minden„.
A Misna áldásokról (bráhot) szóló részének utolsó fejezetének utolsó mondatát szeretném ideidézni:
ואומר (תהלים קיט) עת לעשות ליי הפרו תורתך. רבי נתן אומר, הפרו תורתך עת לעשות ליי:
„És így mondja (a 119. zsoltár): ‘ideje van, hogy tegyünk az Örökkévalóért, mert szétszakították a Tórádat’, rabbi Nátán így mondat: ‘szétszakították a Tórádat, ezért ideje van, hogy tegyünk az Örökkévalóért’„ Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →