Miért nem támogatják a zsidó emberek a zsidó civil szférát?

In medias res…

Néhány hete leírtam, hogy 2018-hoz képest 2019-ben 3.566 fővel több ember adta a zsidó egyházaknak az adója 1%-át, azaz 14.150-en, ami 33,7%-os emelkedés.
Megdöbbentő!
Ám ebből az elég magas számból hány adózó gondolja, hogy az egyház mellett valamilyen zsidó civil csapatot is kellene támogatni?

Tavalyi civil 1%-os elemzésem fő kérdése szintén ez volt, ahol bemutattam, hogy mindösszesen 1733 fő, azaz az adózók kb 15%-a adta a 10 legnagyobb zsidó alapítványnak a másik 1%-át…
A miértek megválaszolása nem az én szakmám, ám tudok benne segíteni. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Miért lettem zsidó? – "Most úgy érzem, rend van a világomban" – (Betéréstörténetek IX.)

Bét Sálom reggeli minjen… Az ablak mellett állok… A nagy….


Miért lettem zsidó? – avagy vannak-e véletlenek?
Mint minden ilyen történet szubjektív, talán nem is tudom úgy elmesélni, ahogy megtörtént, ahogyan érzem.
Mégis, ha van ilyen sorozat, és talán, ha lesz valaki elolvassa, lesz valaki, aki erőt merít belőle, leírom a sajátomat, ami nekem életem élménye, másnak talán unalmas. De ha egy valakinek is tudok segíteni, csak egy lépést megtenni, már megérte. Ez vezérelt, hogy összefoglaljam, leírjam, és picit újra átéljem az én történetemet.
Most úgy érzem, rend van a világomban, minden a helyére került, vagyis, én kerültem a helyemre a betérés aktusával. Rend és harmónia uralkodik bennem és körülöttem.
Bár, egy út kezdetén vagyok csak, de azzal a jó érzéssel, hogy rend van. Biztosan ismeri ezt az érzést mindenki, amikor nem csak tudja, de érzi is a rendet.
Miért lettem zsidó?
Egyszerűen: jött.
Nem tudom megindokolni.
Mert így természetes, mert így jó.
Mintha mindig is az lettem volna, és nem betérek, hanem csak hazatérek. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A mi pészáhi kampányunk… – "Mert légy zsidó!"

Többen kérdezték, hogy miről szól ez a rendkívül sikeres a pészáhi Facebook kampány és egyáltalán mi vezetett bennünket!
1)
Megvolt az üzenet, amit 2013 pészáhján próbálok átadni, és ezt egy írásomban – más szavakkal – le is írtam a múlt héten:

  • Hagyományaink felfedezése.
  • Saját zsidóságunk megtalálása.
  • Identitásunk megőrzése a vallásgyakorláson keresztül.
  • Öntudatunk megerősítése.

2)
Ehhez kerestem fő-üzeneteket (key message), amiben próbáltam a zsidó büszkeségre helyezni a hangsúlyt, azaz
– Ez a mi saját ünnepünk.
– Az ünnepnek vannak vallási törvényei.
– Éljük meg a zsidóságunkat, mint élő hagyományt. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Heisler András: A BZSH jövője

Heisler András:
A BZSH jövője
(Heisler András a Bét Sálom közösség küldötte a BZSH és a MAZSIHISZ közgyűlésében)
HeislerJelen sorok írója a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) december 20-i elnökválasztó közgyűlésén felvázolta hogyan látja a BZSH helyzetét és milyennek szeretné látni jövőjét. Többek biztatására, jelen publicisztikában adja közre gondolatait – az Új Életen keresztül (talán) célzottan a szélesebb zsidó közélet felé. A leírtak bizonyára nem hibátlanok, de mindenképpen a segítő szándék szülöttjei. Elsősorban gondolatébresztőnek készült – a budapesti és vidéki zsidóság valódi közösséggé szervezésének reményében. Ezért akiben gondolatot ébreszt, induljon ki abból, amiből a cikk írója: a budapesti zsidóságnak lépést kell tartania az őt körülvevő gyorsan változó világgal. A szerző a cikket vitaindítónak szánja, ezért írásában található sarkos megfogalmazások szándékosak. Egy kattintás ide a folytatáshoz….