EO – Vallásától megfosztva…

A kudarc tapintható közelségbe került.
EO már nem választhat az erkölcsi vagy a szakmai csőd közül. Ő önmaga az alkalmatlansági bizonyítvány. Ha eddig még nem jöttünk volna rá.
Most éppen perel… Megkaptam a behívót, mint gyanúsított
Meglesz az ujjlenyomat, a tenyérlenyomat, a fényképfelvétel, a biometrikus adatok felvétele… (Legalább a Facebook mellett már az országom is legálisan őrzi az arcélemet…)
Amivel engem / minket vádol, azzal ideig-óráig a rendőrséget is meg lehet téveszteni. Leírta a rendőrségnek, hogy ő bizony „a vallási szertartáson nem vehet részt, meg hogy közre se működhet” és nemes egyszerűséggel még a vallását sem gyakorolhatja… Ez meg annak köszönhető, hogy mi az ő őseinek nyilvános adatait csúnyán kezeltük.
Ez persze hazugság!
Hiszen pontosan tudja a kedves olvasó is, hogy ezeddig egy zsinagóga sem zárta be előtte a kapuit. – Bárhova bemehetett, még a Hegedűsbe is.
Ha akarna, holnap reggel mondhatna ott magában egy Smá-t…
De az már távol van tőle.
(Arról nem is beszélve, hogy  vasárnaponként az országban több ezer templom is várja szeretettel, hogy „vallását gyakorolja”…)
De ahová ő behazudta magát, az egy olyan közösség, amit a 3000 esztendős vallásjog tart össze. És ahol még a neológ Hitközség Alapszabálya is egyértelműen szabályozza kinek, hol a helye.
Bármennyire is befogadó a zsidó vallás, tudni kell, hogy bizonyos szertartásokon – közvetlenül – csak vallásjogilag zsidó emberek vehetnek részt. – És ebben bizony a rabbi dönt – akár tetszik, akár nem.
(Alapszabály 28. §: 
(1) A rabbi a vallástörvény hivatott őre és a vallási élet irányítója a Hitközség, az egyes körzetek, tagozatok vallási vezetője. 
(2) A Hitközség vezetésének hatásköréből ki vannak zárva azok a zsidó vallásra és szertartásra vonatkozó kérdések, amelyek a vallástörvényi (halachikus) döntés alá tartoznak.)
És persze el lehet rohangálni rendőrségre, hogy csúnya rossz rabbik, ejnye-bejnye, nem hívnak fel a Tórához. Ám ez esetben a szél visszafújta a köpetet, és még ha „bármi” is kiderülne, a legközelebbi hely, ahol ő ezek után respektet kaphat, az a tiranai zsinagóga.
Mert a történelem úgy hozta, hogy EO…
ITT EGY FÉLMONDATOT KI KELLETT HÚZNOM A BÍRÓSÁG DÖNTÉSE SZERINT, HOGY MIT? OLVASSUK EL AZ ITÉLETBEN!
…a közösségét, a barátait és mindazokat, akik bíztak benne és akik őt a nagymúltú újlipótvárosi körzet elnöknek megválasztották.
Pedig ő – nagyon nagy valószínűséggel – pontosan tudta, hogy nem lehetne sem elnök, de még sámesz se…,
hiszen a zsidóság anyai, anyai, nagymamai vonalon (és így tovább) öröklődik,…
És ha ez a hölgy lenne az anyai nagymama, akkor a 16 éves unoka valószínű ott állt volna az anyai nagyi engesztelő szentmiseáldozatán.
8. § (1) A Hitközség tagja lehet minden zsidó vallású természetes személy…
Mondja az alapszabály… Azaz ő nem!
Ezt eddig diszkréten kezeltük…
Ám mit tesz ilyenkor a mi legényünk? Oszt fogja magát, és bepörli mindazokat, akik ezt a csalást leleplezik. A „gyanúsított társam” ezt jegyzőkönyvbe is mondta a rendőrségen…
És most már – csakis önmagának köszönhetően, – mindenki megtudta, hogy miért nem lett ő „ügyvig”, azaz ki is ő valójában.
Hiszen ő önmaga írta le a rendőrségnek.
Ő vállalta az esetleges nyilvános bírói tárgyalást.
Ő akarta a bizonyítékok bemutatását.
Ezzel ő adta meg nekem a jogot, hogy védekezzek.
Az ügyvéd úr kapkod… Apró csúsztatásokkal próbálja félrevezetni a nyomozó hatóságot is. Különleges személyes adatról beszél…
Lezsidóztam? Legolyóztam?
A „különlegesen személyes adatokat”, azaz a vallását ő önmaga hirdette lépten-nyomon önmagáról és a családjáról!
Kényelmetlen lehet most EO-nak lenni.
Az álmatlan éjszakák, a szorongás, a kicsiny szoba folyton mozgó árnyékokkal.
Igen, ezt hívják lelkiismeretnek.
Pedig nem oly rég még a MAZSIHISZ, a BZSH, a MAZSÖK elsőszámú ügyvédje volt, a mendemondák szerint Zoltai kijelölt utóda, aki 2011-ben, – bemelegítésképpen – még a MAZSIHISZ elnök székéért is indulni akart, ám lebeszélték róla…
Mindezek után elég szépen távozott a munkahelyéről.
Decemberi megállapodott, hogy januárban aláírja, hogy áprilisban lelép.
3 hónap fizetés, 6 hónap végkielégítés és 3 hónap prémium.
Magával vitte egy kis körzet éves költségvetését…
Ha mindezek után, behúzta volna fülét és orrát, akkor ebből el tudott volna éldegélni 2-3 évig, és addig biztos történik valami…
De most? Harcol. Önmagával, az árnyékokkal, a szélmalmokkal.
Ám pontosan tudja, hogy kisszobája sarkában ülve készülhet a további sorscsapásokra. Például, hogy végül a nyakába varrják „az egész”-et. (mert pl. a Főnök mindent ellenjegyeztetett vele, stb.). Pedig ez nemcsak az ő műve, a cs… (bíróság itt is törölte a jelzőt!) minősítést nem egyedül harcolta ki önmagának.
Most kínjában bíróságról-bíróságra rohangál.
Projektálni próbálja a saját megvetettségét.
Magát továbbra is hatalmasnak és igazságosztónak gondolja, aki dönthet sorsok felett, és elküldheti két év dutyiba az őt bántókat.
Az igényesen gondolkodó ember gyorsan felállítja a kórképet erről a gondolkodásról.
Szóval gyanúsítottként megyek be a yardra….
A saját feljelentése szerint mi (én) megfosztottuk őt a vallásgyakorlás jogától…
Nem!!! Nem és nem!
Az a vallás, amiben ő hit, amiről ő azt állította, hogy az életét az elmúlt 10 évben vezette, (amikor önmagát éppen zsidónak képzelte), az a vallás a csalás, a megtévesztés, a karriervágy, a kompenzáció és a haszonszerzés vallása volt…
EO inkább legyen hálás nekünk, hogy kirángattuk ebből a mély erkölcsi és morális fertőből, amibe a saját elképzelt és újraírt történelme hajította őt.
Legyen hálás nekünk, hogy végre – ha volna lelki ereje – elvileg önmaga is tudhatna lenni, mindenféle álarc nélkül!
De ahogy látom, ennyi színészkedés után, már arra sem képes…

Megosztás

19 thoughts on “EO – Vallásától megfosztva…

  1. Visszajelzés: jövet – menet —- Mikroblog II. —- (minden kommentár nélkül) | Zolirabbi

  2. Visszajelzés: Nyílt levél – …és mindenkinek, akit érint… | Zolirabbi

  3. Visszajelzés: Tudózsidó

  4. Visszajelzés: Érzések egy MAZSIHISZ közgyűlés után és egy BZSH elnök-választás előtt… « Zolirabbi

  5. Visszajelzés: Szókimondó Zolirabbi | Szombat Online

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük