A szembenézés művészete – a félelem @ “új szó” 1

A cikk eredetije, a szlovákiai Új Szó című magyar napilap “vasárnaplélek” mellékletében található rovatom első írása.

—————-
Sok-sok kérdéssel kezdem a gondolatsort, hiszen ezek visszhangzanak a lelkünkben, amikor a félelemről beszélünk.
Miként győzhető le, mit lehet tenni az ismeretlentől, az idegentől való félelemmel
Elutasítani vagy harcolni vele?
Esetleg szembenézni és elfogadni?
Sőt, egyáltalán meg kell-e ismerni a félelem tárgyát, a félelem gyökerét, vagy ne is foglalkozzunk vele, nézzünk át rajta?

Az ismeretlentől való félelem természetes, az ember egyik legősibb érzése. És most furcsa dolgot fogok mondani: hasznos érzés. Ne feledjük, – a fájdalomhoz hasonlatosan – megóvhat bennünket a balesettől, veszélytől.
Ezért is mondja Salamon király a Példabeszédek könyvében: „Boldog az ember, ki mindig retteg, de aki megkeményíti szívét, bajba esik.” (28:14)
Vallásos emberként vallom és tudom, hogy a félelmeink egy részének – mint mindennek a teremtett világban – oka van, sőt, nagyon fontos célt szolgál. Éppen ezért nem is kell mindig feltétlenül legyőzni…
Megtapasztalása egyéniségünk része. Mindenkinek máshol van a félelemhatára, hiszen a lelkünk más-más terhet bír el.
Ám létezik egy belülről táplált, a tudattalanunk által megerősített félelem is.
Ez nem is igazán félelem, mégis annak nevezzük. Ez inkább valami bizonytalanság, vagy olyan dolog, amely csak az enyém. (Értem ezen a sötéttől vagy az új ízektől való félelmet, esetleg a szegénységtől, a börtöntől vagy a magánytól való rettegést.) Ezeket az érzéseket a zsidó hagyomány a lélek ruhájának nevezi, ami azt jelenti, hogy teljességgel uralhatók, azaz legyőzhetők és legyőzendők.

Hogyan éljünk együtt velük?
Zelig Pliskin, az Egyesül Államokban élő ortodox rabbi (1946–) írta:
„Van egy közös pont a között a két ember között, akik közül az egyik 100 lépést tesz, míg a másik 3000 kilométert. A második lépés előtt mindkettőnek meg kell tennie azt a bizonyos első lépést.”

A zsidó vallás egyik alappillére szerint bennünk él az isteni lélek.
Ez azt jelenti, hogy elvileg, sőt gyakorlatilag is, megvannak bennünk azok a képességek, amelyek lehetővé teszik, hogy szembenézzünk az elsőre ijesztőnek tűnő kihívásokkal.
Piciny Isten él bennünk, amelyet léleknek hívunk, és ezért élünk. Ez az életet adó energia.

A zsidó vallás másik alappillére, hogy felismerjük életünk valódi célját, azaz a világ jobbá tételét, amit héberül „tikun olám”-nak nevezünk.
Amikor ezt felismerjük, és ezzel együtt az isteni jelenlétet is, amely ott él bennünk, akkor olyan bennünk élő félelmek tűnhetnek el, melyek azaddig pokollá tették az életünket.

A kérdés visszhangzik: szépek a szavak, de mit tehetünk, ha úrrá lesz rajtunk az irányíthatatlan rettegés?

A fentiek alapján a legelső tett: keressük meg magunkban az isteni részt, a lelket, amely pontosan tudja, hogy merre kell menni. Ismerjük meg saját tetteinket és reakcióinkat. Ismerjük meg a helyünket a világban és azt, hogy hol tudunk javítani bármin is, ami körülvesz bennünket.

Ez az utazás – remélhetőleg – kiszakít bennünket az anyagi világ fogságából, és rájövünk, hogy életünk célja nem a vagyon, a karrier vagy a társadalomban betöltött helyünk, hanem teljesen más. Ha ezt meglátjuk és belátjuk, biztosan kevésbé fogunk félni, hiszen a félelemnél egy sokkal erősebb partnert ismerünk meg: a Teremtő erőt.

Ennek a lelki utazásnak a végén üljünk le szeretteinkkel, és írjuk le mindannyian, mi az a négy dolog, amely számunkra a legfontosabb, majd olvassuk fel a listákat.
Látva és hallva a leírt szavakat rá fogunk jönni, hogy ezek mind-mind örök érvényű célok, amelyeket meg tudunk valósítani, ha akarjuk. Amitől oly sokszor félünk, nem is lesz rajta a listán, nem meghatározó része életünknek.
Akkor meg miért félünk tőle?
A pozitív értékek és célok együttes megerősítése és megélése a legjobb harc a bizonytalanságunk által generált félelemmel szemben.

Lépésről lépésre rá fogunk jönni, hogy a világ minden kicsiny szegmense kapcsolódik hozzánk, szól hozzánk.
Ezek nem „Árnyak”, hanem „Te” vagy, amiről csak „Te” döntesz.

Egy másik rabbi szavaival zárom az írásomat: Noah Weinberg (1930–2009) amerikai ortodox rabbi írta:
„Ne féld felfedezni, milyen vagy valójában, mert lehetséges, hogy az különbözik attól, ahogyan önmagadat most látod!”

(Az új szó napilapban megjelent írásaimat ide kattintva olvashatod!)

Megosztás
error

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük