Emberként viselkedni: Schmidt Mária és a zsidó viselkedés

A lentebb olvasható cikk a on-line változata a MagyarNarancs.hu-n jelent meg június 17-én. (ott is lehet likeolni :))
„Kisfiam, azt mondtam, viselkedjél!”
Az emberek viselkednek, ez hozzátartozik a társadalmi együttélés alapszabályaihoz. Persze, mindenki másként viselkedik, ahogy Terentius szállóigéje tartja: „Ember vagyok, semmi sem idegen tőlem, ami emberi”.
Majdnem bármi belefér. De azért a viselkedés kultúrája mégiscsak bizonyos közösségen alapul, közös illemtudásunk szerint nem kéne, hogy beleférjen megmondani, ki viselkedik és ki nem „zsidóként”, hogyan kell „zsidóként viselkedni”. Hogy lehet-e a mumus, Soros György zsidó a nagyot nyilatkozó Schmidt Mária kritériumai szerint vagy nem. Szóval emberként, rendes emberként kéne viselkedni.
Időnként sikerül engem is meglepni, pedig néha azt hiszem, hogy már nem lehet. Most éppen Schmidt Mária mondott egy olyat, hogy talán nem csak én, de utólag még ő maga is meglepődött rajta.
A főigazgató asszony – ez eddig papírforma – megint beszólt a fél világnak, jól megkapta tőle Európa és a német nép, élükön Angela Merkkellel, hát most, egy ilyen jól sikerült Schmidt-interjú után főhet is a fejük,
nem lennénk most az imperialisták helyében.
Persze nem csak kritizált, hanem dicsért is, elsősorban Orbán Viktort és kormányát. Rendben.
Ez tulajdonképpen nem is lenne izgalmas, ezt tekinti valamiért történészi hivatásának, ennek él, és már megint nem tudott megfeledkezni a mumusról, Soros Györgyről sem.
„Régen” kötelező volt a tudományban és a művészetben is néha az úgynevezett „vörös farok”, azaz egy, a szöveg lényegétől független, de valamely elvárásnak megfelelő utolsó fejezet, vagy bekezdés, mivel a művek zárlatának tükrözniük kellett a domináns eszméket, ideológiai iránytűként. A főigazgató asszonynak Soros György az, akire a teljes elvi egyetértést demonstrálandó minden helyzetben hivatkozni szükséges.
Legutóbb, ebben az interjúban (Schmidt egy amerikai szélsőjobboldali, összeesküvés-elméleteket is előszeretettel terjesztő oldalnak nyilatkozott – a szerk.), az utolsó mondatban azt mondta,
I don’t know if he’s really Jewish. Why would you convert back to being Jewish in the 1930s? He never behaved like a Jew. He’s a mystery to me.
azaz
„az apját, Soros Tivadart katolikusként regisztrálták 1916-ban, miután hadifogságba esett. Nem tudom, hogy tényleg zsidó-e. Miért térne vissza a zsidó hitre valaki a ’30-as években? Soha nem viselkedett zsidóként, egy rejtély a számomra.” 
Na, ez meglepő. Mert, kérem szépen, én eddig elég biztosan tudni véltem, hogy zsidó vagyok. Sőt, a családom szerint még viselkedni is tudok. A barátaim szerint időnként még rendes ember is vagyok, de hogy milyen az igazi zsidó viselkedés, amelytől Soros György hétpróbás bomlasztóként eltér, még nem sikerült megfejtenem.
Fogalmam sincsen, mit is jelent zsidóként viselkedni.
Sebaj, Schmidt Mária ezentúl majd útbaigazít, ha a német kultúrát már kiosztotta, kik az igazi zsidók és hogyan kell kiérdemelni, milyen viselkedéssel, hogy közéjük tartozzon az ember.
Nekem ez nagyon (nem) tetszik.
Mert úgy tűnik, az örökös főigazgató asszony szerint – és most előfordulhat az is, hogy sarkítok, de szándékosan teszem – kell lennie egy viselkedési kódexnek, amelyben le van írva: a zsidóknak így kell viselkednie, a nem zsidóknak meg amúgy.
Aki tudja, ki az igazi, a mélymagyar és ki lehet maximum híg vagy egyenesen jött-magyar és le is osztályozza honfitársait ezek szerint a kategóriák szerint, az előbb-utóbb zsidóságteljesítményt is elkezd majd mérni. Ha egy üzlet beindul. Kár volt ezt elkezdeni, de nem volna késő még gyorsan abbahagyni.
A Hír Tv Sajtóklubjában az EP-választások után hangzott el ez a mondat:
„Az ellenzéki szavazók azt a két ágens pártot tisztelték meg bizalmukkal, a DK-t és a Momentumot, aminek aztán az égvilágon semmi köze nincs ehhez az országhoz, nem is tudom milyen útlevél lapul a zsebükben, de élek a gyanúperrel, hogy nem magyar.”
Az örökös főigazgató asszony szerint így kell viselkednie (kommunikálnia) egy magyar honfitársunknak?
Meg lehet mondania hozzávetőleg 900 ezer másik magyar képviselőiről, hogy ők valamilyen alapon nem elég magyarok?
Magyarként viselkedik, aki ilyet beszél?
Igen, olyan magyarként, aki otrombán és igaztalanul megbántja honfitársai tömegeit.
Van nekem egy barátom, aki elmesélte az egyik felmenője élettörténetét.
Adott egy somogyi faluban élő parasztzsidó ember, Sok gyereke közül az egyik érzi, neki nem abban a közegben a helye.
Vonatra szállt, Budapestre ment, ahol előbb ügynökösködéssel, később kereskedéssel kereste a kenyerét.
Hol jobban, hol rosszabbul „ment a bolt”, de megyegetett…
Amikor Pestre ért, akkor nevet változtatott, de a vallását nem (ez fontos volt neki, bár nem volt egy sűrű templomjáró, ahogy a hazai zsidóság túlnyomó többsége). Amikor kitört az I. világháború, számára természetes volt, hogy a királyért és császárért katonának kell menni. Becsülettel végig is harcolta a háborút, ki is tüntették. Megkönnyezte, megsiratta a vereséget, Trianont és végig azt gondolta, hogy Horthy főméltóságú úr egy rendes magyar ember.
A zsidótörvények alatt is így vélekedett.
Tudott felmentést adni a kormányzónak, még a csillagos házban is. Az októberi proklamáció után az egyik környéken élő nyilas csúnya szavakkal illette Horthyt, mire az akkor már nem fiatal ember jól elverte ezért, mert mit képzel, hogy bántja a Főméltóságú urat.
Később ez a nyilas visszajött, immár nem egyedül és ezt a derék magyar zsidó embert úgy elverte, hogy nem sokkal később belehalt a sérüléseibe.
Miért történt mindez?
Biztosan azért, mert ez az ember nem tudta, hogy miként kell zsidóként viselkedni.
Mint annyi más ember sem tudta a hatszázezerből…
Már csak azt nem tudom, hogy ha tényleg közreműködik az örökös főigazgató asszony a majdani Sorsok Háza kialakításában, (mert erről ellentmondásos hírek érkeznek), akkor előírja-e majd a többi szereplőnek, hogy hogyan és miként kell zsidóként viselkedniük?
Netán ezzel külön is foglalkozik majd a kiállítóhely?
Esetleg lesznek külön szobák is, ahol majd azokat mutatják be, akik zsidóként, sohasem viselkedtek zsidóként?
„Sorstalanság háza…”
Nem akarok „zsidó viselkedési” kódexet tanulmányozni!
Nem, nem és nem!
És ha Terentius-sal kezdtem, Adyval kell befejeznem!
fáj, hogy nem lehetek büszke arra,
Hogy ember vagyok.

Megosztás
error

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük