"Azok a boldog szép napok, ég veled!"

Nagy Feró híres sora jutott eszembe, mikor egy hete azt olvastam, hogy a Tett és Védelem Alapítvány egy önszerveződő biztonsági szolgálatot hozna létre a bulinegyedben. Ennek még akár lehetne is örülni, ám nekem valahogy mégsem sikerül.
Vártam egy hetet, hogy kiderüljön miről is szól ez a hangzatos bejelentés.
Ám se kép, se hang, csak maradt a köd és a füst.

Amiképpen a pont egy hónapja (2019. május 6.) történt az eset, hogy egy kedves barátom (remélem, hogy ezt azért még ő is bevállalja), Szabó György írt arról, hogy részeg, feltehetőleg angol turisták inzultálják a zsinagógába menet vagy jövet. Mint megemlítette, elég sűrűn mondták neki, hogy: „shot jewish”, „kill jewish”, „heil hitler”.

(Kerestem, de ebben az eltelt hónapban más atrocitásról nem találtam forrást, így maradt ez az egyetlen árva FB bejegyzés, amire ráépülve most újra akar alakulni a Júdea Népe Front.)
És azt sem értem egész pontosan hogy mit fognak tenni a verbális támadások ellen?
Mert ugye az meg önmagában nem bűncselekmény, ha csúnyát mondasz valakinek! (Konkrét fizikai atrocitásokról nem hallottunk az elmúlt években…)
Az már jogi kérdés, hogy egy önkéntes biztonsági járőr hogyan járhat el. Utcán fognak járőrözni, és ha valaki csúnyát mond, akkor ráijesztenek?
Természetesen ez az egész kiabálós, beszólós történet minden jóérzéssel megáldott magyar embert felháborít, és igen, ez ellen tenni kell valamit.
Tisztában vagyok azzal is, hogy az erzsébetvárosi bulinegyed problémája rengeteg embert zavar, bosszant, de azt is látom, hogy politikai hovatartozástól függetlenül az önkormányzat nem tud (vagy nem akar) lépni.
(Talán emlékezünk, hogy 2018. februárjában érvénytelen lett a bulinegyedről szóló népszavazás, mert a választásra jogosultaknak mindösszesen 15,9 százaléka ment el szavazni. Ennél is érdekesebb, hogy a szavazóknak csak 66%-a mondta, hogy korlátozták a belső-erzsébetvárosi vendéglátóhelyek éjszakai nyitvatartását, azaz éjfélkor zárják be a szórakozóhelyeket.)
Ugyanakkor az is igaz, hogy léteznek Erzsébetvárosban különböző hivatalos szervek. Vannak rendőrök, közterületesek, de valahogy eddig még nem sikerült teljesen rendet rakni. Bár azt mondják, hogy a lakók érdeke a legfontosabb, de valahogy a valóságban ez nem így látszik.

Akkor most ugorjunk egy nagyot!
Mindeközben azt is lehet (kell) tudni, hogy Magyarországon hivatalosan is a zéró tolerancia elve működik az antiszemita (és rasszista, kirekesztő) cselekményekkel szemben. Azaz mégiscsak lenne jogalap fellépni minden hasonló nácival, idiótával szemben, bár már Fülig Jimmy megmondta, “nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani”.
Ám valahogy ez sem jött össze, legalábbis én így érzékelem.
Amit ezen bejelentés alapján látunk, hogy a TEV szerint, a magyar hatóságok nem tudják megvédeni a zsidónak látszó zsidókat, és ezt az állításukat egy paramilitáris egység szervezésével húzzák alá.
Remélem és hiszem, hogy a TEV most nagyon nagyot téved, és Budapesten nincsenek még “no go zóná”-k a zsidóknak látszó zsidóknak. Ha mégis, akkor valami mégsem stimmel ezzel a zéró toleranciás kormányzati kommunikációval.
Mert kérem, az teljesen egyértelmű, – és most még egyszer leírom, nehogy szó érje a ház elejét, – hogy minden ilyen cselekedettel, minden ilyen szóval, kijelentéssel szemben fel kell lépni, nem szabad szó nélkül hagynunk.
De könyörgöm, nem nekünk, zsidóknak kell egyfolytában ajvékolnunk, hanem a társadalom egészének!
És ekkor megjelent a fentebbi, Szabó György-i füstbomba, majd a TEV, a “problémára” igen furcsa megoldást talált.
Azt gondolják, hogy ezzel az önszerveződő biztonsági szolgálattal enyhítenek a gondokon, netalán meg is oldják azokat. Sőt, ennél többről is van szó, hiszen a TEV első titkára (remélem, hogy ő sem fog megharagudni, ha azt írom, barátom), Szalai Kálmán azt is mondja, hogy a szervezet elejét akarja venni annak, hogy – idézem – Magyarországra „importálják az észak- és nyugat-európai antiszemitizmus terjedő pestisét”.
Hát ez nagyon jó, ez nagyon tetszett nekem!
Mert ez ritka fontos dolog, ahogy az is, ahogy a TEV rendszeresen monitorozza az antiszemita megnyilvánulásokat szép kis hazánkban, ahol ezek szerint elsősorban arra kell vigyázni, nehogy véletlenül valakik ide- „importálják az észak- és nyugat-európai antiszemitizmus terjedő pestisét”. És nosza, akkor hozzunk létre egy „zsidó-őrséget”, Júdea Népe Front újratöltve!
Én továbbra is azt gondolom, hogy ezek az idióta ittas nácik, félnácik megérdemelnék, hogy rájuk szóljon valaki, de szeretném azért a nagyrabecsült és méltán elismert TEV aktivistáinak a figyelmét egy-két alig elhanyagolható apróságra és mindezeket csak a közelmúltból.
Ugye tudjuk, május 26-án Magyarországon is választottak, mégpedig az Európai Parlamentbe képviselőket. A választás lezajlott, voltak benne várható és kevésbé várható eredmények, amiket persze meg kellett magyarázni. Ez elsősorban a politikusok gondja és problémája.
Nem is velük szeretnék foglalkozni, hanem azokkal a magukat újságírónak nevezett valakikkel, akik a voksolás másnapján a Hír Tv-ben, a Sajtóklub című „műsor”-ban szerepeltek.
Ebben a műsorban a következő mondat hangzott el, (sok másik mellett):
„Az ellenzéki szavazók azt a két ágens pártot tisztelték meg bizalmukkal, a DK-t és a Momentumot, aminek aztán az égvilágon semmi köze nincs ehhez az országhoz, nem is tudom milyen útlevél lapul a zsebükben, de élek a gyanúperrel, hogy nem magyar.”
Na most kérem szépen,
Először a Tisztelt Olvasótól szeretném megkérdezni, hogy mi a lényegi különbség ezen mondat és azon mondatok között, amiket Szabó György barátom idézett? Szerintem az égvilágon semmi, ha csak az nem, az egyiket részeg külföldi idióták mondták négy-hat-nyolcszemközt, míg a másikat pedig színjózan magyar emberek mondták élő egyenes adásban, egy országos televízióban, ahol gondolkodók és kevésbé gondolkodók a nap 24 órájában a kormány mellett fejtik ki véleményüket.
Kérem szépen, ilyenkor hol van a zéró tolerancia és hol vannak a “Judea Népe Front” szóvivői?
A félreértések elkerülése végett, megint le kell szögezzem, sem a jelenlegi magyar kormány, sem a közelmúltbéli elődei, egyáltalán nem antiszemiták, és a kormánytagok egyikéről sem lehet ilyet állítani. És tudjuk, hogy a jelenlegi kabinet nagyon sokban támogatja a magyarországi zsidóságot. Ez nagyon fontos tény!
A kormány különböző tagjai rengetegszer mondták és mondják el, hogy megvédik a magyarországi zsidóságot. Ez fontos tény.
Ám mindezek mellett egyrészt itt vannak (és folyamatosan jönnek és bevételt termelnek) az ittas, idióta nácik, félnácik, és ocsmányságokat ordítanak a szakállas, kalapos, különleges-ruhás emberek arcába, másrészt pedig itt vannak ezek az adás pillanatában biztosan színjózan magyar emberek, akik ilyeneket mernek kimondani.
Azt érzem, itt a kettős beszéd alkalmazása zajlik.
A zsidózást nagyon nem szeretem – semmilyen formában sem. Ez már csak ilyen attitűd a “magukfajták’-nál.
Emlékszem rá, magam is felháborodtam, amikor a TEV egyik mostani munkatársa évekkel ezelőtt azt a meggondolatlan mondatot írta le blogjában akkor még Deutsch-Für Tamásról: „Nem volt ez más, mint egy magasra földobott, szépen csavart labda, amit a Fidesz kettesszámú díszzsidója nagy svunggal ütött le.”
Ez nagyon nem szép mondat volt, pláne nem egy magát büszke zsidónak és izraeli állampolgárnak is valló embertől. Igaz, hogy később – mondjuk csak a botrány hatására -,vállalta a következményeket.
Ám azt gondolom, hogy – és semmiképpen sem akarom mentegetni az ittas angol vagy skót vagy holland vagy magyar idiótákat – előfordulhat másnál is egy-két meggondolatlan mondat. Ha ezt szántszándékkal tették, akkor meg kell őket ezért büntetni, mert Magyarországon zéró tolerancia van.
No de akkor mi legyen azokkal, akik színjózanul, ékes magyar nyelven és hasonlóan ékes magyar gondolkodással ilyen és ehhez hasonló gyalázatokat engednek ki a szájukon?
A TEV velük szemben is fellép?

Azért arra kíváncsi lennék, hogy ez a „zsidó-őrség” bemenne-e egy élő adásba, na jó, csak egy másik műsorba és ott elmondanák, hogy ez undorító, hiszen ezek a magukat újságíróknak nevezett valakik “az antiszemitizmus terjedő pestisét hordozzák magukban”.
Kedves TEV, még kedvesebb Szalai Kálmán barátom!
Kérlek Titeket, próbáljuk meg követni a miniszterelnök gondolatait, legyen legfontosabb számunkra a nemzetünk, azaz először itthon sepergessünk már a házunk előtt. Ha ez megvan, akkor csapjunk le ezekre az ittas idióta külföldi nácikra, félnácikra is.
Csak ez a fránya kettős beszéd ne lenne!
Nagyon szeretném, ha ebben a témában legközelebb nem ezt a címet kéne adnom a cikkemnek: „Azok a boldog szép napok, ég veled!”
 

Megosztás

One thought on “"Azok a boldog szép napok, ég veled!"

  1. Shabbat Shalom!

    Ez siralmas. Pont pár napja voltam Erzsébetvárosban és láttam egy tradicionális viseletet hordó ortodox zsidó urat, és gondolkoztam el, vajon mennyi inzultus érheti nap mint nap Budapest szívében. Aztán tovább gondolkodva, arra jutottam, hogy valószínűleg nem sok. Pontosabban inkább reménykedtem, hogy nem sok.

    Nem kevés gyűlölködő ember van köztünk, magyarok közt is, de a vérmérsékletünk ritkán eredményez konkrét inzultálást.

    De aztán, ahogy egyre tovább gondolkodtam, rá kellett döbbenjek, hogy én egy burokban élek. Akik közt én élek, toleránsak, elfogadók. De a többség nem ilyen.

    Aztán teljesen véletlenül rátaláltam erre a cikkre és rá kellett döbbenjek, hogy nagyon szűk csövön látom a világot. Amikor nyugat-európai turisták inzultálnak magyarokat a vallásuk miatt, az nagyjából az utolsó volt, amit el tudtam volna képzelni!

    Közben utánanéztem, mert nem akartam elhinni, hogy a magyar médiában erről egy szó sem esett. Nos, volt egy sor cikk a legnagyobb portálokon. Legalább.

    https://hvg.hu/itthon/20190529_antiszemita_incidens_bulinegyed/https://hu.flatfy.com/

    Szívből remélem, hogy
    javult a helyzet. Azóta semmi új híradást nem találtam a témában. Lehet jobb is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük