"Én ezzel a beszélgetéssel köszöntöm…" – írásom dr. Schőner Alfréd 70. születésnapja alkalmából megjelent emlékkönyvbe

Dr. Schőner Alfréd (Frédi) 2018. október 12-én töltötte be a 70. életévét.
Közössége, a Hegedűs-Csáky zsinagóga emlékkönyvet jelentetett meg rabbija tiszteletére. Engem is megkértek, hogy egy írással tisztelegjek tanárom és – mondhatom – barátom élete, munkája és személye előtt.
Ezzel az elképzelt beszélgetéssel kívántam mesteremnek boldog születésnapot.
Élj 120 évig – עד מאה ועשרים !!
– Mester, gyere velem sétálni, szeretnélek megünnepelni.
– Barátom, nem szeretem az ünnepeket, az mindig lezár valamit. Inkább beszélgessünk a jövőnkről!
– Ünnep… jövő… (ízlelgetem a szavakat)… szerintem az ünnep nem zár le, hanem évről-évre egy újabb ajtó nyílik ki számunkra…
– 70 ajtó… Barátom… Sokszor soknak érzem. Nehéz megtalálni közülük a jót.
– Mester, akkor gyere, keressünk újabb célokat! Ugye, Te nagyon szereted Mózest?
– Persze, ő 40 esztendeig szolgált sétálva, ahogy most mi teszünk… Ám barátom, én már nem bírom addig, pedig most pont tíz évvel vagyok fiatalabb, mint ő volt, amikor elindult.
– Mester, és mit szeretsz Mózesben?
– Miközben sétált, megtanította népét, hogyan kell nemzetnek lenni. Átadta a törvényeket, hogy a zsidó nép fennmaradhasson a végtelenségig.
– Végtelenségig… El sem tudjuk képzelni, ami számára evidencia volt.
– Zoli, de miért kérdezted??
– A születésnapod tiszteletére szeretnék neked elmesélni két mesét Mózesről, – itt a csillagok alatt.
– Megtisztelő. Tényleg jól esik. Szeretve hallgatom. Közel áll hozzám Mózes.
– Szóval… Belegondoltál, hogy ő még 70 évesen is csak kereste önmagát? További 10 év kellett neki, hogy Isten észrevegye őt és elküldje a fáraóhoz. 80 esztendősen lett a zsidó nép vezetője, és az ő 40 éves sétája csak akkor kezdődött.
– Igen, mondtad, bár ebbe így, a számokon keresztül, még nem gondoltam bele…
– Azaz az első 70 év, számára még a keresés időszaka volt.
– Köszönöm, hogy biztatsz engem. 🙂 én nagyon sokat tanultam ebből a 70 évből. Például megtudtam, hogy én sohasem lehetek Mózes. Sokszor van, hogy még egy ember fájdalmába is beletörök, nemhogy hatszázezerébe.
– Mester, tudom, érzékeny lélek vagy…
– Mindannyian azok vagyunk… Rabbik lettünk, ez azt jelenti, hogy megnyitjuk a lelkünk.
– Van még egy meglepetésem neked.
– Kíváncsivá teszel barátom. szeretem a meglepetéseket, pláne a születésnapomon.
– 1948. október 12-én születtél.
– Igen.
– Ez keddi nap volt, Jom kipur előestéje.
– Igen, áldott emlékű édesanyám másnap már böjtölt, pedig vallásjogilag mentesítve volt a böjttől, ám számára ez olyan egyértelmű volt, mint a saját szívdobbanása.
– Én is – bár sok-sok évvel később, ezen a napon hallottalak téged beszélni – életemben először. A Dohány zsinagógában. Talán 21-22 éves lehettem…
– Emlékszel még, miről beszéltem?
– Az édesapád vagy a nagypapád által Auschwitzban készített hanukiáról. Elmesélted, hogy drótból hajtogatta és gyertyák helyett kis száraz ágacskákat rakott bele.
– Csodás emlék számomra.
– Megérintett, hogy még a halálban is az életre és a csodára emlékeztek.
– Zoli, tudod, a zsidóság sohasem adhatja fel azt az Istentől kapott csodát, hogy ünnepeink vannak. Ha elfeledjük az ünnepeinket, elfeledjük a zsidóságunkat is. Gondolj bele, hogy ott Auschwitzban elmondták a “sehehejánú” áldást is. Milyen lelki erő kellett ehhez…
– Igen. Óriások vállán ülünk, szoktam mondani. Ám ma téged ünneplünk. Azt, hogy Isten úgy gondolta, hogy nélküled nem lenne teljes a világ. Ezért most itt vagy. A születést megünnepelni szép dolog, ám akkor nem csak azt ünnepeljük, hogy az első ajtó kinyílt, hanem azt is, hogy az évek során, az ajtókban álló embereknek mit tudtál odaadni.
– Úgy érzem, évről évre többet és mélyebbet… Igen… Hitről, alázatról, önbecsülésről.
– Mester, Mózesról beszélgettünk, ő, az ő 120 évében odaadott mindent. Az emberek néha lázadtak, ám a többség csodálta őt. 40 esztendőnyi sétával teremtette meg a monoteista világ alapját, az Istenhit csodás palotáit. És amikor Mose rábénú elindult minden élők útján, akkor itt hagyta nekünk a 120 ajtót, és mindegyik ajtó mögött másik 120 ajtó nyílt ki.
– Zoli, milyen szép kép. Végtelen séta végtelen ajtók között… Mindig más úton. És mégis ugyanabban a világban. Ez a zsidóság. A Tóra hetven arca.
– Ez ma a Te számod… Hetven. Azért jöttem el veled sétálni, mert most is szeretném megköszönni Istennek, hogy Téged megismertelek. Hogy beszéltél nekem édesapádról, a hitéről, a lángokról, a becsületről és a hitről. Boldoggá tettél engem. Miattad lettem rabbi. Ez az én ajándékom neked, és azt kívánom neked, élj 120 évig!
– Megölelhetlek?
– Persze… És vigyázz magadra minden utadon…

Megosztás
error

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük