"A hangok" – A BZSH-MAZSIHISZ által szervezett újévi fogadáson elmondott beszédem

Tisztelt Rabbi Urak, Elnök Hölgyek, Elnök Urak és Államtitkár Urak!
Egy elmúlt év és egy új év határán állunk…
Mindenkinek vannak pillanatai, amit visszacsinálna, ha tudná.
Azt mondja, ha újra kezdhetném, ha lenne még egy esélyem, és a múltbéli hibáimat bárcsak kijavíthatnám…
Mindenkinek vannak álmai, amit nappal is álmodik.
Van egy jó hírem: Van esély!
A zsidó ember naponta háromszor imádkozik.
Egészen az újév beköszöntéig, még az utolsó pillanatban is elmondja a főimában:
“Báréh álénu ez hásáná házot”,
azaz
“áldd meg nekünk ezt az évet!”
Miért mondjuk, hiszen alig néhány perc van még az évből.
Miért kérem, hogy legyen áldott az a néhány perc?
A válasz egyszerű:
Mert Isten segítsége egy pillanat alatt érkezhet.
Egy jó hír megváltoztathat mindent és lehet egy év áldott.
Egy pillanat alatt tudok olyat tenni, ami az elmúlt egész évet áldottá teszi.
És nem lehet azt mondani, hogy nem tudok változni!
Még az év utolsó pillanatában is tudok!
Az ember ezért különleges teremtmény, mert egy pillanat alatt meg tud változni.
És ezt ünnepeljük meg a zsidó újév napján.
Az ember teremtését.
Sófárt fújunk.
A kosszarv, a tórai történetben azt jelentette, hogy a kését már felemelő Ábrahámnak szól Isten angyala, és azt mondja: nem kell a fiát feláldoznia, hanem helyett áldozza fel a szarvánál bokorba beakadt kost…
Sőt…
Soha többet nem kell, még ehhez hasonlót sem tennie. Isten bevezeti Ábrahámot és a fiát egy teljesen új világba, és ott megtanítja, hogy a múltban lévő hibáinkat hogyan tudjuk a jövőben jóra fordítani.
Ros Hásáná: az ember teremtésének ünnepe
A tórai parancs szerint sófárhangok emlékeztetnek arra a csodás napra, amikor Isten belelehelte önmagát a porba…
Így adta át a világnak a saját részét, a lelket, és így lett a por és a víz emberré varázsolva.
“Eloháj, nesámá senátátá bi” – mondjuk el minden reggel…
“Istenem, a lelket amit adtál nekem, tiszta az. Te teremtetted, Te formáltad, Te lehelted belém és Te őrzöd bennem.”
Az ember tud önmagának hazudni és el tudja nyomni saját magát.
Ám a lelkét nem tudja szétszedni – mert az a mi isteni részünk.
A sófár négy hangja erről az élményről mesél.
Halljuk meg őket!
1)
tekiá – a hang, ami nem törik meg – ami célt mutat, amit követni kell!
Legyen célja a Mazsihisznek!
Projektek, ötletek, építő elgondolások kísérjék ezt az évet!
És a zsidó emberek menni fognak utána, mert a neológ mozgalom, az igényes és modern vallásos zsidóság, ami példa lehet mindenki számára.
Legyünk büszkék az őseinkre!
Mózestől kezdve a prófétákon és a talmudi tudósokon át, egészen a legújabbbkori rabbikig, ezek az emberek nem önmaguk tekintélyének, a személyes ambícióknak vagy uralkodási vágyuknak voltak szolgái, hanem éppen ellenkezőleg! A zsidó nép szeretete, a másik észrevétele és az egész világért való őszinte aggódás vezette a lépteiket.
Ezeket a lépéseket, ezt az útirányt (héberül: háláhá) átadták nekünk – őrizzük meg!
2)
sevárim – Ez egy törött dallam.
Azt mutatja: időnként eltévesztem az utat… és ezt felismerem.
Ezt hívják “tesuvá”-nak, „megtérés”-nek.
Ettől vagyunk emberek.
Ne szégyelljük a tévedésünk, tanuljunk belőle!
Tudnunk kell, hogy a zsidóságban a tudás és a származás nem elég!
A zsidóságért valami több kell… egy megfoghatatlan érzés..  a „zsidó” lélek, amelyben evidencia ez összetartozás érzése.
Ez volt és ma is az egyedüli esély a túlélésre.
Le kell tudni küzdeni a belső ellenségeskedést, a folytonos elégedetlenséget, a fennhéjazást és mindent, ami a közösséget megosztja.
Legyen a kulcsszó a kapcsolat, a szerénység és az alázat.
3)
A harmadik hang a “teruá” – a zokogás.
Nem az év első napján jövünk rá arra, hogy mit rejt magában az idő, hanem csak az év folyamán.
Ezt semmi nem magyarázza el jobban, mint a héber “sáná”, azaz “év” szó, amely a “változni” igéből ered, és amely egyben azt is jelenti, hogy “ismételni, áttekinteni”.
Visszanézünk, ismétlünk, változunk.
Mosolygunk és sírunk.
Ha Isten ítélete előtt fogunk állni hétfőn és kedden, akkor el kell tudnunk számolni az elmúlt évünkkel.
Át kell ismételnük, hogy kik voltunk. Mosolyogva és sírva.
Viszont az ember megteremtésének öröm-napja egyben a végtelen változás lehetőségéről, és annak megünnepléséről is szól.
Nemcsak az enyémről, vagy a Tiedről, hanem az egész mindenség folyamatos változásáról.
Legyen ez a cél a Mazsihisz előtt. Változzon tudatosan!
Imával, sírással vagy akarattal.
Ám legyen a tudat egyértelmű, “ávinú, málkénú”, az Isten, aki néha király, néha apuka, sose zárja be a kapuit a gyermekei előtt.
A tudat erősítsen minket, hogy amit mi a zsidóságért teszünk, ahhoz odafentről kapunk támogatást.
4)
Végül 4. hang: tekiá gedolá.
Hosszú, kitartó és erőteljes hang.
Az újjászületés.
A tiszta szív győzelme.
Az isteni igazság elfogadása.
Az újjáteremtés csodájának felismerése.
Ez ilyen egyszerű lenne?
Ilyen ereje van a sófár dallamának?
Természetesen nem… A sófárnak nincs ereje…
Az egy egyszerű hangszer.
Mint az emberi test.
Az erő a lélekben, az életben van, abban, hogy visszamegyünk Ábrahámhoz, Izsákhoz és a szináj hegyhez.
Mi egy hitközség vagyunk!
Cselekedjük meg és hallgassuk meg a 3500 esztendős a zsidó hagyományt!
Meg kell tanulni megbecsülni.
Meg kell tanulni megköszönni.
Mondjatok sok áldást!
És ne legyen evidencia a „van nekem” élménye!
Kedves kollégák,
Szeressétek saját magatokat a saját zsidóságotokban!
Az mondja a nagyünnepi ima,
“az ima, a megtérés, az adomány újjáteremti a lelkünket”.
Erre minden pillanatban megvan a lehetőség!
Kívánok mindenkinek egy sikeres, öntudatos, évet!
Legyen benne a sófárhang
– egyenesen előretörő ősi ereje,
– a megtörő, tévedést kijavító emberi hangja,
– az istenhez forduló meg-megcsukló ima hangja
– és a legerősebb hang legyen a zsidó és emberi öntudat hangja!
Ekképpen legyünk bepecsételve mindannyian egy még sikeresebb évre!(A fényképeket dr. Tóth-Ábri Péter készítette)
És a  beszéd felvételről:

Megosztás

2 thoughts on “"A hangok" – A BZSH-MAZSIHISZ által szervezett újévi fogadáson elmondott beszédem

  1. „De a rágalmazóknak ne legyen reménységük és a gonosztevők mind egy pillanat alatt vesszenek el,mindnyájukat mihamarabb irtsák ki.A gőgösöket nyomban pusztítsd el,verd le,zúzd össze és alázd meg hamar,még a mi napjainkban stb.” Kik lehetnek ezek a gőgösek?

  2. Tisztelt Zolirabbi Úr! Ön a cikkben utal arra,hogy a zsidók a főimában -Semoné eszré – az újévet is köszöntik.Kérdés,hogy az Önök hitközségében rendszeresen imádkozzák-e még ma is ugyanezen ima 12.pontját is,melynek babiloni változata az eretnekek,árulók elleni átkozódást tartalmazza,a palesztinai változat pedig a názáretiek /ha-nocerim/ azaz a keresztények pusztulását kívánja?Ha nem,az nagyon örvendetes lenne.

Hozzászólás a(z) Laci István Ács bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük