A hárommillió koldus és Horthy, a kivételes államférfi tündöklése – v2.0 – 24.hu

A 24.hu honlapon megjelent írásomnak volt egy kicsit bővebb (talán érzelmesebb) verziója. Ám végül nem ez jelent meg, ám a blogomra azért felrakom. Maradjon meg az örökkévalóságnak.

„Zavart érzek az erőben”, hogy egy klasszikust idézzek. Valami hiányzik.
Orbán Viktor miniszterelnök úr egyes-egyedül a magyar népet felejtette ki a tegnapi beszédéből és nekem, a zsidó hitközség Rabbitestületének vagyok elnöke, hiányérzetem van emiatt.

Igazán kár, hogy pont ilyen jeles alkalmat hagyott ki Orbán Viktor „zéró toleranciáról” író beszédíró stábja, hogy pont akkor ment el mindenki nyaralni a világ végére, ahol se térerő nincs, se wifi, amikor átadták a felújított Klebelsberg-kastélyt. Bárkit is kért meg miniszerelnök úr, hogy gyorsan dobjon össze valamit az ünnepélyes avatásra, szeretnénk Vele tudatni, hogy az illető csúnyán becsapta. Mert azért az az igazság, hogy a beszéd állításaival szemben mégiscsak felvethető egy és más, ami beárnyékolhatja Horthy ellentengernagy, kormányzó úr őfőméltósága, még továbbá őexcellenciája (vitéz, nagybányai satöbbi-satöbbi) kivételes államférfiúi nagyságát. Mondanék néhány példát, ha nem zavarja meg az ünnepélyes hangulatot.

Á, nem a zsidók, hagyjuk most a zsidókat, azt a néhány százezret, akiket kormányzósága alatt – általa aláírt – törvényekkel löktek ki a magyar nemzetből, az egyenjogú polgárok közösségéből, aztán deportálták és jórészt megölték őket. Ugyan ez sem zsidóprobléma, hanem mindannyiunké, de NE tegyünk úgy, mintha a zsidókon kívül mindenkinek ajándék lett volna az élet Horthy Magyarországán.

A fehérterror például – bár tagadhatatlanul volt némi pogromra emlékeztető, markáns mellékíze itt -ott – nem kizárólag zsidók ellen irányult. Egyebek mellett szegényparasztok, munkások, a szociáldemokrata vezetők és a Népszava újságírói is megkapták a magukét a feddhetetlen államférfiú hadseregének kötelékébe tartozó különítményes tisztektől. Somogyi Béla és Bacsó Béla újságírók valahogy kivégződtek azokban a követhetetlen ritmusú napokban – százakkal együtt egyébként – és gyilkosaik a nagy kapkodásban nem is vonattak felelősségre soha. Különben is, útjában voltak kellemetlenkedő, a fehérterrort nehezményező cikkeikkel a kivételes államférfiú teljes kibontakozásának. Kihasználnám az alkalmat, hogy jelentsem: ezeknek a kerékkötőknek a neveit még mindig utca viseli a fővárosban. Meddig tűrjük még, hogy e kivételes államférfi, Horthy Miklós ellenségei ilyen kitüntetésben részesüljenek? Nem lehetne inkább az elegáns tiszt urakról elkeresztelni ezeket az utcákat? Prónay Pál és Héjjas Iván utca? Ez méltóbb lenne a folttalan kormányzóhoz?

Természetesen nem gondoljuk, hogy ez a néhány száz halott beárnyékolja Horthy dicső tetteit, hiszen miniszterelnök úr megmondta, hogy még a második világháborús „gyászos szerepvállalás” sem árnyékolnak be semmit. Értsd: a második magyar hadsereg teljes elpusztulása, fiatal magyarok százezreinek halála és eltűnése a hazájuktól távol, a Harmadik Birodalommal kötött halálos szövetség és nyomában az ország történetének egyik legnagyobb katasztrófája. Romok, pusztulás és teljes reménytelenség, a gazdaság totális tönkretétele. És beszélhetnénk a Hitlerrel való békés kocsikázástól Szálasi nemzetvezető kinevezéséig. Árnyékmentesen.

De én, a Rabbitestület elnökeként akartam pár szót szülni róluk, szegényekről, a Don-kanyar áldozatairól mégis. Mindegy, haladjunk.

A népi mozgalom szociográfiái mutatták meg a városi középosztály lelkiismeretes, fiatal tagjainak is, hogyan élnek emberek hatalmas tömegei Magyarországon: A puszták népe, A tardi helyzet, a Viharsarok – tegnapig érvényes tudásunk szerint – nem a Horthy-rendszer dicséretét zengte, ahogy a filoszemitizmussal nem nagyon vádolható Szabó Dezső sem. Az úgynevezett magyar nép nyomoráról beszéltek. Pár millió ember. Nem komoly ügy. Ez sem árnyékolja be Őexcellenciája vakító fényességét, de én azért, a Rabbitestület elnökeként, magyar rabbiként, gondoltam, róluk is megemlékezem. De hát egyébként is már hogy is jönne ahhoz ez a koszos paraszti csürhe, hogy árnyékoljon, a városi munkásságról nem is beszélve? A miniszterelnök úr szerint akkor is munkaalapú társadalom volt és ma is ez szükséges. Bizonyára.

Néhány akadékoskodó szerint az is probléma lehet, hogy az akkori Európában már szokatlanul korlátozott volt a választójog, ez lehetővé tette, hogy a kormánypárt tulajdonképpen leválthatatlan lehessen, még a többpártrendszer keretei között is. Hogy a népet (polgárokat, stb), akikre alkalomadtán Miniszterelnök úr hivatkozni szeret, nem olyan nagyon kérdezgették, hogy mi tetszik nekik. Vagy ha igen, abban sem volt sok köszönet, amikor Európában utolsóként visszaállították a nyílt választás rendszerét, azaz ki kellett mondani, hogy kire adta le voksát a szavazó.

Beárnyékolja-e ez az államférfiúi nagyságot? Ugyan. Nem árnyékolja be Magyarország vezetője szerint. Szerintem sem, de eszembe jutott, hogy magyar rabbiként megemlítem esetleg.

És az, hogy az 1944. márciusi náci megszállás után az öreg Horthy kormányzó maradt? Nos, akad valaki, aki szerint ez olyasmi, ami nem vet rá jó fényt.

Az az Orbán Viktor, akinek nem mentek vakációra a beszédírói, két esztendeje azt mondta a törvényhozás előtt, hogy Horthy Miklós olyan ember „aki egyébként a magyar alkotmány szerint egy olyan időszakban volt politikai vezető, amit a magyar alkotmány világosan úgy határoz meg, hogy Magyarország elvesztette a nemzeti szuverenitását. (…) csak azt a tényt rögzítem, hogy olyan politikusnak nem támogathatja a kormány a szoborállítását, aki elnyomókkal működött együtt, és kollaborált Magyarország elnyomóival, akármilyen egyéb érdemei is vannak.” De tegnaptól egy újabb, frissebb, jobb Orbán Viktor van érvényben, nem szabad elfelejteni, hogy az alkotmányt is hozzá igazítsuk.

De ne butáskodjunk, egészen bizonyosan csak annyi történt, hogy a beszédírók a legalkalmatlanabb időben mentek szabadságra. Szörnyen várjuk őket vissza, hiszen mi fiatal demokraták már abban a politikai érában szocializálódtunk, amikor azt tanultuk, hogy a beárnyékolt országok nem sok jót és fényt adnak a világnak.