Szerdócz Ervin rabbi: Az én Erdélyem, zsidóságom, Máramarosszigetem, álmaim és a cél — önéletrajz gyanánt… – Életmesék XXXVIII.

dsc_00391Önéletrajz gyanánt…

Szülővárosom Máramarossziget. „Sziget” név önmagában misztikus.

A Jeruzsálemi Szentély idején a Főpap ruhájának két misztikus kellékét, az Urimot és a Tumimot a Talmud két szigettel azonosítja. A várost három folyó határolja: a Tisza, az Iza és a Mára teszi szigetté.

Máramaros névadója a Mára folyócska. A Máramaros névben a Mára eredetileg „mori” volt a „maros” pedig „mors”. Ősi indoeurópai nyelven a „mori” tengert, állóvizet jelent. A „mors” jelentése: „holt”. Egy ismeretlen így határozta meg a várost: „Sziget… egykor-volt, édes vásárhely”. 1951-ben az „egykor-volt” Sziget, az akkor már zsidók nélküli város légüressé vált állapotába születtem. Akkorra a hajdan volt „élő tenger” holt, állóvízzé lett. Minden utca, minden ház, minden sarok még őrizte zsidó múltját, titkait. Az „egykor-volt” zsidó sziget emlékeivel, titkaival végleg bezárult.

Négy-ötéves koromban a felgyújtott és felrobbantott „Nagy” Zsinagógával szemben laktunk a szüleimmel, a szigeti főrabbi házához tartozó melléképületben, amely a „magán” imaháza volt. Talán az sem véletlen, hogy az akkori kisfiú egy imaházban kezdte életét, majd hatvan év múlva belőle is imaház „gazdája”: rabbi lett. Az utcában, amely jelenleg a Gh. Sinchai nevet viseli, állt rabbi Gross háza is. Szemben emelkedett dr. Smuel Danzig, a szefárd zsinagóga rabbijának nagy, elegáns háza. Danzig rabbi a pszichológia doktora volt, a Román Akadémia tagja. Pszichológiai könyveiből a mai napig tanítanak a román és más európai egyetemeken.

Nagyszüleim a Cigány utcából a Kígyó utcába költöztek. Az utca másik végében volt Elie Wiesel író szüleinek háza. Szemben lakott rabbi Slomo Dov Heller, a vallási bíróság feje. Sokan jártak hozzá, ráimádkozást kérve. Máleáki prófétára hivatkozva ilyenkor hívatott egy kisfiút, s maga mellé ültette: „…s szólnak istenfélők, és az Örökkévaló figyelmesen hallgatja őket, és feljegyeztetik az Emlékezés könyvébe.” Így szólt imatársához: „Ketten vagyunk: Te még túl fiatal vagy, hogy ne mondj igazat. Én már túl öreg, hogy hazudnom kelljen… így a Kegyelem Istene, Máleáki próféta szerint, biztosan meghallgatja imánkat.”Maramarossziget

A Szlatinai úton lakott Pichász Háger, a Wizsnicer ruf, a híres Koszovi Mendel Háger unokája. Szigeten egykor mindenki csak az ő maceszét volt hajlandó fogyasztani Peszáchkor.

Ki tudhat ma Rabbi Dovid Ábráhámovicsról, az első szigeti rabbiról? 1735-ben jött Szigetre. Dávid Frank rövidesen Messiáchnak hirdette ki önmagát. A szigeti zsidók hozzá verődtek. Olyan rítus részesei lettek, amely a kánaánita amorita Aséra-kultuszhoz, a „szent prostitúcióhoz” hasonlított. Dovid Ábráhámovics rabbi ezt nem tudta elviselni: öngyilkos lett. A régi, „kiátkozott” temetőben hantolták el. Ma csupán a rabbi és a felesége sírköve áll. Rabbi Jehuda Jekutiel Tejtelbaum, a sárospataki rabbi unokája, amikor Sziget főrabbija lett, minden frankista zsidó sírkövét földre döntötte, és méternyi földdel fedte. Megtiltotta, hogy bárki betegye oda a lábát. A frankizmus a múlté, de Máramarosban a mai napig létezik a nem zsidó, un. „tremurici” (reszketők) kultusz.

Avigdor Pollák rabbi a Cigány utcában élt egy putriban. Sziget temetőjében csak a Teitelbaum rabbikat temették ohelé-be (sátorba, kriptába), na meg a nagy ellenzéket, a Káháné és a híres Freund családot. Sátrat azonban Ávigdor Polláknak is emeltek.. Szegény volt, de lelkének, tudásának gazdagsága felmérhetetlen. Ohelje mellett állt Rabbi Joszef Lichtensteiné. Ő volt a fia a híres Margitai Hilél rabbinak, aki a harmadik generációs Tejtelbaum Chanania Yom Tov Lipa főrabbival 1867-ben meghirdette a neológia ellen az Érmihályfalvi Kongresszust. Joszef rabbi apjának halála után, Szigetre költöztette a margitai Jesivát.norbi_maramaros_2

Szigeti volt Mordche Nevedner rabbi. Nem volt zsinagógája Szigeten. Ekhós szekéren járta a környéket. Megáldott gyertyákat cserélt szövetre. Pénzt gyűjtött a szegény lányok kiházasítására, kistafírungozására.

Szigeten élt a kalói Mose Taub rabbi, Elijahu Stern rabbi, Israel Weiss, és a szlatinai Josef Drimmer rabbik? Borsáról Szigetre menekült Nathan Gelbermann rabbi? A máramarosi havasok legmagasabb csúcsa, a Priszlob lábánál található Borsa híres volt arról, hogy onnan minden rabbit, szófert, sajhettet, mohelt előbb-utóbb elkergettek.

Szigeten élt a kabbala-tudós fenoménje, Jidele Modern rabbi? A Kahane család mindent elkövetett, hogy a Tejtelbaum rabbik ellenében Ő legyen a város főrabbija. Ő azonban elutasította az ajánlatot. Nem altruizmusból és nem szerénységből. Azt mondta: „Nem fogom pénzért a Tórát szolgálni”. Vezette a szigeti nyolcszáz tagú Jesivát. Olyan tisztelet teli áhítat vette körül az egyébként nagyon szerény és visszahúzódó természetű rabbit, hogy az a hír keringett róla, hogy Ő a Mesiách, csak még nem jött el az ideje, hogy felfedje igazi természetét.1

A híres szaploncai Josef Meir Weissnek, azaz a kabbalista Szpinker csodarabbinak, imaháza és hívei is voltak Szigeten. A szigeti második Teitelbaum, Jehuda Jekutiel rabbi Jahrzeitján mindig a szigeti Nagy Zsinagógában imádkozott. Talán az „ellenpárthoz” tartozó előimádkozó meg akarta tréfálni vagy sérteni? Amikor Szpinker rabbi megjött, rákezdett, a 79. zsoltárra, mely nem is tartozott a reggeli imához: „Isten, idegen népek mentek be örökségedbe, tisztátalanná tették szentséged templomát, tették Jeruzsálemet kőhalmazzá”. Szpinker rabbi nem ismert tréfát. Elhagyta a zsinagógát, és soha többé nem tette be lábát Szigetre. Különös, de a jelen lévő főrabbi nem futott utána, hogy marasztalja. 1919-ben a rabbi elhunyt, és eltemették Szaploncán.

Hívei 1962-ben exhumálták, hogy Cfátban, a Kabbala „fővárosában” helyezzék végső nyugalomra. Amikor ez történt, néhány ismerős családdal a Szigettől 25 km-re felfakadó híres „szaploncai büdösvíz” forrásához kirándultunk teherautón. A sofőr megállt a zsidó temető előtt, mert nagy sürgés-forgást látott a temetőben. Döbbent csend: rabbi földi maradványait emelték ki sírgödréből. Kis ládát készítettek a csontjai számára. A szemünk elé táruló látványtól elállt mindannyiunk lélegzete. A gyolcsba burkolt, negyvenhárom évvel korábban elhunyt rabbi teste oly ép volt, mintha előző nap temették volna el.09

Kisfiú koromban édesapám egyszer elvitt horgászni Karácsonyfalvára, és megmutatta a varázslatos fekvésű zsidó temetőt. Meredek dombon fekszik, mélyen alatta a Tisza kanyarog, körös-körül a szemet gyönyörködtető erdők. Két rabbi sírja. Az egyik rabbi Eliezer Zeéf Rosenbaumé, a másik az apjáé, rabbi Meir Krecseveré. Rabbi Eliezer Zeéf gyógyító csodarabbi volt. Gyógynövényeit saját maga szedte, és készítette a főzeteket. Beszélik, hogy a „hegedűs a háztetőn” musicalbéli alakjának rabbi Eliezer Zeéf szolgált mintául. Szombat kimenetele után a háztetőjén hegedült. Ilyenkor az erdők szarvasai, medvéi, a nyulak és az őzek jöttek hallgatni a „szférák zenéjét”.

Szigetnek 1944-ben huszonötezer lakosa volt. 1944. május 16-án, 18-án, 20-án és 22-én, e négy nap alatt, 22 749 zsidót deportáltak. Máramaros megyéből negyvenezret. Szigetről száz rabbit vittek gázkamrába.

A túlélők elemi erővel menekültek a kommunizmusba. 1970-ben a Hitközséget újraszervező lelkes Klein Oszkár szájából hangzott el: „Ha húsz évvel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy zsidó vagyok, leköptem volna.” A romok között újraindult a hitélet. Drimmer Jancu bejött Berbesti faluból tanítani, ellátta a rituális vágás feladatát is.10-1907-Máramarossziget

Zsidóságom kérdése harminchét éves koromig nem érdekelt. Apai nagymamám mesélt az amerikai rokonokról. Tudtam, hogy a Nádlerek, a Teszlerek unokatestvérek, de nálam ezzel ki is merült zsidóságom. A Szombat illatát viszont a mai napig érzem. Szombatonként mamám átvitt a húgommal Cili mamához. Estig játszottunk Maxival és Erikával, édesapám húgának, Babi néninek gyerekeivel. Este nagymama betett egy almát a befűtött cserépkályha sütőjébe. A szobát rövidesen betöltötte a sült alma mézes illata. Ez jelentette gyermekkorom Szombatját. Sokszor mondta pénteken: amikor a három csillag „feljön”, Szombat van. Egyszer kérdeztem: „Mi az, ami az ajtóra van szögezve?” „Zsidó szokás – felelte. – Ha megérinted, azt kell mondani: „Hachlajmesz, mákré rué mákré.” Mai napig nem tudom, honnan a megfejthetetlen szavak. Cili mama bazedovkóros, mozgásában korlátozott, alacsony, nagyon sovány, törékeny asszony volt. Szinte elveszett a magas háttámlájú fotelben. Mindig feketébe öltözött. Egész lényét fátyolos titok lengte körül. A Mamámmal, aki gyönyörű szőke nő volt, nem voltak jóban. Mamám szerint azért, mert szebb volt a sógornőinél: Babinál és Erikánál. Mamám nem ritkán nevezte „babonás vén boszorkának”. Tény, hogy lakása átjáró ház volt: asszonyok jöttek-mentek. Megtörtént, hogy bennünket, gyerekeket kiküldtek a szobából. Sokat suttogtak átkokról, átoklevevésről, szemmel verésről.mc3a1raamarossziget

1970-től Aradra kerültem, az ottani rokonok, Auerbach Zsiga bácsi és Piri néni felügyelete alá. Szombat is tanítási nap volt, de utána mindig náluk ebédeltem. Ott maradtam vacsoráig. Zsiga bácsi idővel megkért, hogy péntek este menjek vele a „templomba”. Vele voltam először zsinagógában. Az atmoszféra nem volt idegen, a dallamok ismerősek voltak. Nagymamám, ha elmerült gondolataiban, hasonlókat dúdolt.

A katonaság alatt derült ki, hogy mindenki tudja, és mindenki figyelmeztetett, hogy „evreu” vagyok. „Másságom” inkább előny volt, semmint hátrány. Egészségügyi lévén gyakran találkoztam magas rangú, idős tisztekkel. Zsidó fogalmakról, szokásokról kérdezősködtek folyton. Be kellett vallanom, hogy válaszaimban improvizáltam. Minden magyarázatomat elfogadták, ami annyi idő távlatából felveti a kérdést: lehet, hogy immanens, atavisztikus módon ismertem a helyes válaszokat?

Életem nagy fordulata 1988. Purim ünnepe volt. Apám hívott telefonon: „Bárány Béla, az elnök kér, hogy menjek, mert kevesen vannak. Nincsen kedved velem jönni?” Vele tartottam. Hárman, Drimmer Jancu, a „rabbi”, Markovics Herman előimádkozó és Bárány úr, az elnök fenyegetően fogadtak: „Miért kerülsz minket? Miért nem küldöd a lányaidat hájderbe? Olyan bűnös akarsz maradni, mint a kommunista apád?”norbi_maramaros_1

Nos, járni kezdtem, mégpedig a lányaimmal. A Hitközség nagy eseménye volt a bukaresti főrabbi, dr. Moses Rosen látogatása. Ez volt a Hanuka-körút, amikor a már idős főrabbi hanuka geltet, pénzadományt osztott a gyerekeknek. Emlékszem, órákon át vártunk a hideg zsinagógában. Hogy jobban teljen az idő, a gyerekkórus ismételgette az ünnepi dalokat. Aztán végre megszólalt a csodavárás ígérete: „Megjött”. Emlékszem, a gyerekek sorba rendeződtek. A rabbi fekete ornátusban, óriás láncon függő arany Mogen doveddel (zsidó csillaggal) a nyakában elhaladt a gyereksor előtt, és minden gyerek kezébe nyomott száz lejt.moses_rosen_120

Nos, az én gyerekeim is beálltak a sorba, mi szülők pedig mögöttük. A rabbi osztotta a pénzt, már túlhaladt két lányom során, amikor visszalépett, átnyúlt lányaim feje fölött, megsimogatta arcomat, és így szólt: „Sájne jid”. Az esemény beszédtémává vált. Mindenkit furdalt a kíváncsiság, miért éppen nekem mondta a főrabbi: „Rendes zsidó”. Mély benyomást tett rám, és ha visszaemlékszem, még érzem arcomon érintését, látom csillogó, okos tekintetét.

Gesztusa számomra a sors érintését jelentette!RetrieveAsset

Rövidesen kiismertem magam az imákban. Sokan tanítottak. Elsősorban Herman Willy, a „zseni”, akivel a fogászaton egy helyiségben dolgoztam. Fogadni akart, hogy nem vagyok képes egy nap alatt memorizálni a Kádist. Elfogadtam a fogadást, és megnyertem. Drimmer Jancu Ádmor első perctől a fiaként kezelt. Minden szombaton elvitt ebédelni a Moldován családhoz. Ragaszkodtak hozzá, hogy legalább egyszer egy héten kósert ebédeljek náluk.

Martin Heidegger szerint az ember nem „valamiben levés”, hanem „valamivé válás”. Karl Jaspers viszont azt állítja, hogy a történelem produkál szerencsés körülményeket, „tengelykorszakokat”. Életemben is voltak szerencsés személyes találkozások, amelyek minőségi fordulatot hoztak: „tengelykorszakot”.

1990. május 28-án a családommal Magyarországra költöztünk. Lányainkat beírattuk a Wesselényi utcai Amerikai Alapítványi Iskolába. Az első osztályfőnöki órán egy tőlem fiatalabb úr megkérdezte, melyik zsinagógába járok. Éppen zsinagógát kerestem. „Gyere a Bethlen térre”! A fiatal úr Deutsch Róbert, a jelenlegi főrabbi volt. Vele való találkozásom lett „tengelykorszakaim” első mérföldköve. A Stefan Zweig-i „csillagperc” meghatározó pillanata. „Bethlen téris” lettem. Deutsch Róbert előimádkozása – megkapó szerénysége, sajátos beszéde, vallásos alázata mellett – tudatomban metafizikai szuperlatívusszá szublimálódott. Imájából értettem meg, mit jelent „beszélni Istennel”. Idővel már én is előimádkoztam. S az óta minden napom a Bethlen téri zsinagógában kezdődik.deutsch róbert

1990-ben a Dolgozó utcai rendelő fogászati laboratóriumában kaptam munkát. Gödörbe kerültem. Márpedig a gödörben az embernek nem sok a kilátása. A gödörből csak az álmodozó lát ki. Tulajdonképpen egy lehetőségem maradt. „Szemeimet a magasságokba emelem, honnan jöhet segítségem?” – ahogy a 121. zsoltár mondja. A gödörből az égre nyílik kilátás – s én az égre tekintettem.

1997-től a Benjámin Óvodában dolgoztam gondnokként. Nem volt tudatos választás, de mint utóbb bebizonyosodott, tengelykorszakaim második mérföldköve lett. 1998-ban egy óvónő megkért, hogy gépeljek le egy jelentkezési lapot. Kiderült, hogy az ORZSE művelődéstörténeti szakot indít. Én is kitöltöttem egyet. Felvettek. Tanulásom az óvoda vezetője, Rádai Éva engedélyével vált lehetővé: munkaidőmet az egyetemi órarendhez igazíthattam. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy nagyon rosszul beszéltem magyarul. A „ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel” alapján, a hátrányból előnyt kovácsoltam: hajtott a bizonyítási kényszer. Óriási energiával vetettem bele magam a stúdiumokba. A csillagperc eufóriájából azonban majdnem „csillaghullás” lett. Lichtman Tamás tanszékvezető hívatott. Elmagyarázta, hogy szakom posztgraduális egyetemi képzés. A hallgatónak rendelkeznie kell már egy felsőfokú diplomával. Fogtechnikusi státuszom Magyarországon szakmunkás végzettségnek felelt meg. Alternatívát ajánlott: ha párhuzamosan elvégzem az egyetem liturgia-történeti és előadói szakát, végbizonyítványomat elismeri alapdiplomának. Tanulhatok tovább, de diplomát csak akkor kapok, ha a másik is a kezemben lesz! Elfogadtam ajánlatát. Mindkét szakot Summa cum laude eredménnyel végeztem.

Tengelykorszakaim következő s egyben legmeghatározóbb mérföldköve az volt, amikor a folyosón megszólított az egyetem rektora: „Szerdócz! Hallom, van hangja és hallása is! Nem lenne kedve beiratkozni a kántor szakra?” Volt! Az első év elvégzése után rövidesen kineveztek Délpest, Soroksár, Erzsébet, Csepel körzet akkor alakult zsinagógájába „sac-mac”-nak, azaz mindenesnek: egyszerre lettem egyben kántor, rabbi-helyettes és tanító is.

A régi pesterzsébeti zsinagóga

A régi pesterzsébeti zsinagóga

Közben felmerült az a lehetőség, hogy az egyetem ajánlásával az MTA filozófiai osztályának tudományos munkatársa legyek. Nagyon boldog lettem. Lehetőséget adott volna, hogy beiratkozzak az ORZSE doktoriskolájára is. Mindkettőhöz az Egyetem Rektori Tanácsának engedélye kellett. Két volt tanárom azonban leszavazott. Mégpedig azzal, hogy nem beszélek helyesen és jól magyarul. A világ omlott össze bennem! Dühös voltam, és ellenszenvet éreztem irántuk, pedig nekik kettejüknek „köszönhetően” jutottam át következő tengelykorszakomba. Ketten ugyanis ellenem, ketten pedig mellettem szavaztak. A rektor volt a mérleg nyelve. Ő is ellenem szavazott. Szó szerint sírva mentem dr. Staller Tamás Tanszékvezetőhöz: „…hogy tehették ezt velem?” Elvitt Schőner rektorhoz. Életem legabszurdabb, ugyanakkor legfontosabb, leghihetetlenebb s legmeghatározóbb ajánlatával várt: „Szerdócz! Azért döntöttem így, mert meggyőződésem: magából rabbi lehet!”schoner alfred

„Drága rektor úr! – fakadtam ki elkeseredettségemben: – Ön túlértékel engem! 52 éves vagyok. Hogyan vehetem fel a versenyt annyi ismeretlen tárggyal, vizsgázom együtt huszonéves hallgatókkal? Hogyan tekintenek majd rám tanáraim, akik fiaim lehetnének? Meddig tarthat még szellemi frissességem? Hogy bírom energiával?”

A rektor mélyen a szemembe nézett, lassan, nyomatékosan szótagolta: „MEG TU-DOD CSI-NÁL-NI”.

Nem kértem gondolkodási időt. Emlékszem, amint dermedten, engedve a tehetetlenség átláthatatlan, megmagyarázhatatlan ösztönének ezt válaszoltam: „Hát, ha komolyan így tetszik gondolni… Ha ennyire tetszik hinni bennem… rendben van, nekivágok!”

…2014. június 29-én rabbivá avattak.Ervin-Szerdcz-

A cikknek egy bővebb változata korábban megjelent a Szombat folyóiratban.