“Tiltja-e bármelyik vallás a válást?” – a Hir24 honlap kérdése a lelkészekhez XIX.

gyj_divorceVan olyan vallás, amelyik megkülönbözteti az elvált embert a többitől? Az elvált ember is gyakorolhatja a vallását?
Ezúttal – Ferenc pápa legutóbbi nyilatkozata után – arról kérdeztük a vallások képviselőit, hogy miként állnak a házasság szent kötelékének felbontásához, mi a véleményük a válásról?
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Mi a hozzáállása az Ön vallásának a válásokhoz, az elválni készülő, vagy elvált emberekhez?
Válaszom itt olvasható:
389873594In medias res: a zsidó jog – a Tóra/Biblia alapján – megengedi a válást, sőt, ha nincs esély a házastársak kibékülésére, akkor a rabbik szerint jobb, ha a házaspár elválik.
Tudjuk, hogy egy válás mindenkinek (pláne ha vannak gyermekek) különös traumával jár, éppen ezért a vallási bíróság tagjainak minden meg kell próbálniuk a házaspár összebékítésére. Amennyiben ez nem sikerül és elválik egy pár, akkor a hagyomány szerint még „az isteni oltár is könnyeket hullajt”.
Mi a „zsidó válás”? A férj, az esküvőkor kijelentett„megszentelést” teszi semmissé egy vallási bíróság előtt, és válólevelet (héberül: get-et) ad a feleségének, amiben kijelenti, hogy a felesége ezáltal szabaddá válik minden férfi számára. (A polgári válás nem helyettesíti az egyházi szertartást!)
pjSu768670A Tóra még megengedte, hogy a férj – a feleség beleegyezése ellenére – adjon számára válólevelet, ám a koraközépkor neves rabbija, Rábénu Gerson, előírta, hogy a nőnek is – szabad akaratából – át kell vennie azt, így a „zsidó válás” mindig kölcsönös megegyezés után történhet csak meg, de továbbra is a férj adja és a nő veszi át a „get”-et.
Ám ezzel vissza is lehet élni! Hiszen ameddig a férfi nem adja át a válólevelet, addig a nő nem tud mással házasságot kötni (női poligámia nem létezik a Tóra alapján). Ezen probléma kezelésében elválik Izrael országa és a diaszpóra… Izraelben börtönbe zárják azt a férfit, aki puszta kénye végett megtagadja a válólevél átadását, azaz a feleségét kvázi magához láncolja. (Régebben a város józanabbul gondolkodó része (az ókori jogvédők) ezt a férfit addig verte, ameddig végül „saját akaratából” bele nem egyezett a válásba…). Izraelen kívül a zsidó vallási bíróságnak nincs joga kötelezni a férjet a válólevél átadására, sem a feleséget annak elfogadására, azaz a zsidó vallásjoghoz való ragaszkodás önkéntes vállalás kérdése.
Összefoglalva: Furcsa dolog ilyet kijelenteni, ám tény, hogy a válás tórai (isteni) engedélyezése biztosítja a továbbiakban mindkét ember és a család békéjét és kapcsolatát. Mindannyian tudjuk, hogy bizonyos helyzetekben ezzel nem rosszat tesznek önmaguknak, hanem inkább jót, mivel a békés távolság sokkal jobb, mint a háborús közelség.

A rabbi többi válasza itt olvasható.
A többi lelkész válasza a fentebbi kérdésre itt olvasható.
0202122
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük