Radvánszki Péter: Élim Története – Midrás Besállách szombatjára és Tu biSvátra —– Esti mesék V.

Libya_oasis_c02043413d2e475a807f80f8f0937583Elhangzott a Bét Sálom zsinagóga péntek esti gyerekfoglalkozásán…

Réges-régen, még valahol a Vörös-tengertől nem messze élt egy kisfiú és egy kislány. Az oázist, ahol laktak Élim-nek hívták.

Az oázis egy olyan kis sivatagi település, ahol víz van, fák, és megpihenhet a vándor hosszú, fáradságos útja során. A szüleik nagy szeretettel fogadták az arra járó idegeneket, akik megszomjaztak a száraz, forró vidéken. Élimben volt tizenkét vízforrás és hetven pálmafa, amit nagy becsben tartottak. A vízforrásokat rendszeresen megtisztították. Az állatoknak külön itatójuk volt az emberektől, hogy ne piszkítsák be a vizet. A fákat pedig ápolták és öntözték, ha kellett.

A kislány, akit Debórának hívtak, különösen szeretett egy fát, ami alatt gyakran üldögélt, ha éppen volt ideje a sürgős teendők között. Ugyanis akkoriban már gyakran jártak arra karavánok, mert elterjedt a kereskedők között, hogy a Vörös-tenger és Izrael között, hogy Élim a legkellemesebb, legfrissítőbb pihenőhely. Sok volt a vendéglátók dolga, de ők nem panaszkodtak, mert tudták: áldásos időket élnek. A szomszéd oázist Mátok-nak hívták, ahonnan a fűszereket hozták a kereskedőknek Élimbe. Egy ilyen fűszerkereskedő fia volt Benjámin.

Egyszer, amikor már pakolták portékáikat, mert véget ért az aznapi vásár, Benjámin meglátta Debórát, aki éppen a fa alatt ült. Nagyon megtetszett neki, mert nagyon nyugodt és kedves arca volt a kislánynak. Engedélyt kért a szüleitől, akik elengedték, hogy sétáljon az oázisban. Odament Debórához, leült mellé, és azonnal barátok lettek. Sokat beszélgettek, a napról, a holdról, a csillagokról, és az állatokról (rögtön kiderült, hogy a cerkófmajom volt a kedvenc állatuk mindkettőjüknek). Meg persze a karavánokról, a különböző, színes kultúrájú emberekről, akik már megfordultak az oázisban.

jewish-weddingWElhatározták, hogy rendszeresen fognak találkozni. És onnantól kezdve minden újholdkor (amikor a hold sarlója először jelenik meg), vagyis havonta egyszer ott találkoznak a fa alatt. Ez így ment egészen addig, amíg mindketten felcseperedtek, és szerelmesek lettek egymásba. A szüleik azonnal beleegyeztek a házasságba. Nagy lakodalmat tartottak, ahová rengeteg különös, de persze barátságos embert hívtak meg a szomszédos oázisokból. Három napig tartott, és talán azóta sem volt akkora bulizás a Vörös-tengeri oázisokban.

Ekkor híre ment, hogy az izraeliták, az egyiptomiak rabszolgái kiszabadulnak a Fáraó elnyomása alól. Ez hatalmas hír volt, hiszen tudni lehetett, hogy innentől kezdve minden szolga szabadnak érezheti magát, csak önszántából marad ura mellett. Ha egyszer az izraelitáknak ez sikerült, akkor mindenkinek sikerülhet. És a zsidók törzsei átvonultak a Vörös-tengeren, Mózes vezetésével, és Élim felé tartottak. Épp náluk, az ő oázisukban pihennek meg a Közel-kelet legnagyobb hősei, akik legyőzték a legpusztítóbb elnyomást!

Nagy volt a sürgés-forgás, és méltóan felkészültek Élim családjai az izraeliták fogadására. Ott is maradtak náluk napokig, még Benjámin családja is oda költözött, hogy fűszereiket kínálja, felfrissítve a megfáradt népet. Azonban néhány nap múlva tovább kellett indulnia az izraelitáknak. Hosszan búcsúztak, ez egy olyan nagy találkozás volt, hogy még a Tóra is leírja.

hyksos06bNéhány hét múlva azonban rossz hírek jöttek.
Egy Amalék nevű nép lakott a pusztában, akik nem ismertek kíméletet. A leggyengébbeket: az időseket, gyerekeket, elesetteket támadták meg mindig egy karavánban. Az terjedt el, hogy az Izraelitákat tervezik megtámadni. Élim férfiai önként vállalkozva útra keltek, hogy segítsék őket a harcban. Elbúcsúztak családjaiktól, még Benjámin is Debórától, aki már néhány hetes terhes volt. Elindultak a háborúba.

Az izraeliták a környező, jólelkű népek segítségével legyőzték az amalekitákat. De ennek a győzelemnek nagy ára volt. Sajnos kevesen értek vissza a férfiak közül Élimbe, és Benjámin nem érkezett vissza velük. Debóra nagyon szomorú lett. Az oázis elnéptelenedett, de ő ottmaradt, hátha visszatér az ő Benjáminja. Végül már csak ő, újszülött gyermeke, és egy másik család maradt ott. Már nem is tudták fogadni a vándorokat, csak esetleg vízzel kínálták őket.

Évekkel később, amikor Nátán felcseperedett (így hívták Debóra és Benjámin kisfiát), pásztorfiú lett, aki az oázis két családjának kis nyáját őrizte. Debóra minden újholdkor ott ült a fa alatt a múlton elmélkedve.

Egyszer, – Svát hónap újholdján – meglátott egy vándort, aki közeledett a fájuk felé. Benjámin volt! Megsebesült a háborúban, és sajnos évekig lábadozott, de felgyógyult, és íme, most ott állt velük a fa alatt. Tudta, hogy akkor ott fogja találni Debórát. Hogy megörültek egymásnak! Akkor látták egymást először Nátánnal, a kisfiával.

Onnantól kezdve soha nem vált szét a család. Újra dolgozni kezdtek az oázis felvirágoztatásán. És tényleg, visszaköltöztek a kereskedők, pásztorok, és más nagy családok, hogy felépítsék azt, ami elfelejtődött, elhanyagolódott a nagy háború alatt: a tizenkét forrás és a hetven fa. Ez lett Élim virágkora, ami azóta is tart, talán az idők végezetéig.Syrian_Bedouin_Kahlil_Sarkees_with_family,1893_World's_Columbian_Exposition