"Vallások az alkoholról és az alkoholizmusról" – a Hir24 honlap kérdése a lelkészekhez XIV.

hypertoniaSegíthet-e a vallás az alkoholistákon? Miként viszonyulnak az alkoholfogyasztáshoz a nagy világvallások? Van-e a tanaikban bármi, ami az alkoholfogyasztásról szól?
Ezen a héten az alkoholizmusról, a vallások alkoholfogyasztáshoz való hozzáállásáról, valamint az alkoholistákkal való törődésről kérdeztük meg a világvallások képviselőit két korábbi cikkünk apropóján:
– 250 milliárd forintot piálunk el évente,
– Megásatták vele a sírját és befektették minden nap 20 percre
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Hogyan tud segíteni az Ön vallása az alkoholistákon, a függőségi problémákkal küzdő embereken?
Válaszom itt olvasható:
alkohol2Túl egyszerű válasz volna azt leírnom, hogy felvilágosítással, hogy elmondom minden hozzám fordulóknak, a médiumoknak, vagy az újságokban, hogy ha valaki a bort – mértékkel – szent célra használja, az – lehet – dicséretes dolog.
Ám a túlzott alkoholizmus, bizonyítottan az ember egészségét veszélyezteti, és ítélőképességét ássa alá, éppen ezért tilalmas.
Sőt, ha valaki már eléri az alkoholizmus szintjét, az megvetendővé válik, amivel mind saját maga, mind a családja életét kockára teszi.
Azért nehéz, mert ritkán fordulnak hozzánk alkoholisták, inkább a lelkészeknek kell elmenniük olyan intézetekbe, ahol ezeket a beteg embereket gyógyítják. 
Bár érdekesség, és a mértékletességre szoktat, hogy a zsidó hagyományban, – a Jeruzsálemi Szentélyben – a bor az áldozati kultusz része volt.
Napjainkban, amikor már nem áll a Szentély, a borra akkor is áldást mondunk szombaton és ünnepeinken; így a bor zsidó esküvő szerves része lett. Sőt tovább menve és a pészáhi (húsvéti) széder estén kötelező négy pohár bort meginni, mert ez szimbolizálja a jólétet és a szabadságot. Ám hangsúlyozni kell, hogy négy pohárral kell inni és nem tizennéggyel.Complete Shabbat Table kiddush
A mértékletesség a rabbik egyik legfontosabb tanítása.
A Tóra – Mózes öt könyve – súlyos példákon keresztül mutatja be a mértéktelen alkoholfogyasztás káros hatását. Noé volt az, aki az özönvíz után szőlőt termesztett, bort készített majd lerészegedett. Ennek igen súlyos következményei lettek, a Talmud szerint a saját fia kasztrálta az édesapját, hogy ne legyen több nép a világban. Majd előttünk van Lót példája, aki annyira elitta az eszét, hogy saját lányaitól született két unokája.
Későbbiekben a Tóra halállal fenyegeti a Szentélyben szolgáló részeg papokat, ám a dorgálás nem sokat segít.
Szeretném ideidézni Jesája próféta szavait (Jesája 28: 1-7-8) a szomorú valóságról és a részegeskedő hatalmasokról:
ugy_tunik_az_alkohol_valoban_elviselhetobbe_teszi_a_dolgokat_2„Jaj a büszke koszorúnak, amit Efrájim részegei viselnek…, akik bortól mámorosak…, tántorognak a bortól, támolyognak az italtól, papok és próféták tántorognak az italtól, megzavarodtak a bortól.
Támolyognak az ital miatt, tántorognak, amikor látomásuk van, ingadoznak, amikor döntést hoznak.
Minden asztal tele van undok hányással, nincs sehol egy tiszta hely.”

Összefoglalva a vallásjog általános alapelvként hangsúlyozza, hogy tilos az embernek bármi olyasmit megtennie, ami egészségére nézve ártalmas; olyasmit enni vagy inni, amitől beteg lehet. Az embernek tilos önmagában ártalmat tenni, pl. szigorúan tilos öngyilkosnak lenni.
A rabbi többi válasza itt olvasható.
A többi lelkész válasza a fentebbi kérdésre itt olvasható.alkohol 5
 
graph_drog2
 

Megosztás

One thought on “"Vallások az alkoholról és az alkoholizmusról" – a Hir24 honlap kérdése a lelkészekhez XIV.

Hozzászólás a(z) Tamas Szabadi bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük