Beszélgetés Simonnal (1932) – Bethlen tér, zsidó iskola, neológia, cionizmus, disszidálás – (Memento-interjú V.)

Név: Simon (1932)
Téma: Régi zsidó ünnepek, (2 vh előtti zsidó élet), Budapest.
Interjút készítette: Schlenker Ádám

???????Gyerekkorában a családja milyen formában őrizte meg a zsidó hagyományokat?
Arra határozottan emlékszem, hogy péntek esténként és szombaton délelőtt zsinagógába jártunk a szüleimmel, a Bethlen téri zsinagógába, és a nagy ünnepeket is a Bethlen téri zsinagógában ünnepeltük meg. Az apám nagyon vallásos ember volt, nem ortodox, csak neológ, – ahogy azt hívják -, és minden reggel tfilinnel, taliszban imádkozott, nálunk kóser koszt volt odahaza, és természetesen sábeszkor nem lehetett sem főzni, sem villanyt gyújtani, tehát betartottuk azokat a szabályokat, amelyeket a vallás előír. Szegény apámat elvitték munkaszolgálatba, 1940-től vagy ’41-től minden évben be kellett, hogy vonuljon, haza is jött, de ’44-ben, amikor elvitték, többet nem jött haza.
A Bethlen téri zsidó elemi iskolába jártam, és ott természetesen zsidó nevelést kaptam. Megtanították az összes ünnepet és azoknak a jelentőségét, például a Pészachot, amikor meg volt ünnepelve a hagyományos széder este, a szokásos széder tállal és az imákkal, a macesszal, a kemény tojással, sült hússal és így tovább, hagyományosan minden olyannal, ami akkor szükséges, és Új Évkor természetesen bementünk a Bethlen téri zsinagógába és ott az ünnepek alatt elmondtuk az imákat.
Az apám nagyon szigorúan vette azt, hogy én és az öcsém imádkozzunk, megtanuljunk imádkozni a szidurból héberül, habár abban az időben még askenázi kiejtéssel tanultuk az imákat, amit aztán én később megszoktam a szfaradi kiejtéssel. Mert Izraelben is éltem, és ott megtanultam héberül. Túl sokat nem tudok magáról közösségről mesélni, csak azt tudom, hogy többnyire vallásos zsidók voltak, neológ zsidók, nem ortodox zsidók, ez a Bethlen téri templom nem is volt nagyon vallásos, szóval nem ortodox templom, hanem inkább neológ templom volt, hogy ki volt ott akkor a rabbi, hát annak a nevére már nem emlékszem.
Az édesapja hogyan tanította meg önöket héberül imádkozni?
Tulajdonképpen mi az iskolában tanultunk meg héberül imádkozni, és az apám mintegy felügyelte azt, hogy amit mi az iskolában tanultunk, azt begyakoroljuk, és tudjuk és emlékezzünk rá, sőt, meg is értsük. Habár abban az időben, úgy volt megoldva, hogy jobb oldalon volt a héber szöveg, és mellette baloldalon a magyar fordítás. De mi soha nem tudtuk azt pontosan, hogy melyik szó melyiknek felel meg. Mi csak azt tudtuk, hogy itt van ez a szöveg, és itt van mellette a fordítás. Így az egyes héber szavakat nem nagyon értettük, azt csak később, a Zsidó Gimnáziumban, az Abonyi utcai gimnáziumban tanultam meg, ahova később jártam.
Az édesapja kitől tanult meg imádkozni héberül? Az ő családjáról mit tud mesélni?
Az apám Tiszaigaron született Heves megyében, és az apja, aki egy zsidó földbirtokos volt, ez ugyan, ahogy én tudom, nem túl gyakori, hogy zsidók földbirtokosok legyenek. A nagyapám, aki szintén vallásos ember volt, tíz gyermeket nevelt fel, abban az időben még nagyon divatos volt a sokgyermekes család. Az apám volt a legfiatalabb előtti gyereke. A nagyapám nagyon szigorú volt abban a tekintetben, hogy jó zsidókat neveljen a gyerekeiből, és különösen a fiúk tanuljanak meg héberül imádkozni és tartsák be a vallási szokásokat, és pontosan tudják, hogy azt, hogy amikor jönnek a zsidó ünnepek és ezeket hogyan és miként kell megünnepelni tradicionális formában.
5-tfilinEmlítette, hogy az édesapja minden reggel taleszban és tfilinben imádkozott, ez munkába indulás előtt történt?
Úgy van, úgy van, ő felkelt egy órával korábban, mintahogy el kellett volna készülnie, hogy beérjen a munkába, azért, hogy legyen ideje talesz-tfilinnel elmondani a reggeli imát, és miután mindezt elmondta, akkor indult el a munkába. Ő egy tisztviselő volt egy cégnél, főképpen könyvelést csinált az üzemnek, annak a főkönyvelője volt, habár fiatal korában a húszas években jelentkezett az orvosi egyetemre, de hát akkor már numerus clausus volt, és nem vették fel. Amikor megindokolták, hogy miért nem veszik fel, nem mondták azt, hogy azért nem vesszük fel az egyetemre, mert maga zsidó, hanem a létszámbeteltségre hivatkoztak. De nem tudott egyetemre járni és akkor ki tanulta a könyvelést, és ennél a vállalatnál dolgozott.
A szombati munkanapot hogyan oldották meg?
Nem, nem szombaton soha nem dolgozott, és az üzem sem volt nyitva, mert ez egy zsidó tulajdonosnak az üzeme volt, és ott csak az műhelyben voltak munkálatok, az irodában nem volt senki. Csak a műhely volt nyitva a munkásoknak, az iroda zárva volt.
Hogyan keresett egy szombattartó zsidó akkoriban munkát?
A tulajdonos megmondta a munkásoknak, hogy a szombati napot önöknek nem kötelező ünnepelni, de nálunk az irodában a legtöbben, akik zsidók azok ünnepelnek, mert szombat a zsidóknak az ünnepnek számít. És persze vasárnap is ünnepnap volt, úgyhogy csak a hétnek öt napján dolgoztak. Az apám szombat-vasárnap nem kellett, hogy bemenjen. Vasárnaponként kivitt minket a Városligetbe, ami közel volt a hetedik kerülethez, és élveztük az apám társaságát.
Az édesanyja hogyan tartotta össze a családot, hogy megtartsák a zsidó hagyományokat?
Édesanyám szintén betartotta a vallási szabályokat olyannyira, hogy még mikvébe is járt, a hetedik kerületbe, ami ha jól emlékszem, a Kazinczy utcában volt egy mikve, talán még ma is ott van. Amikor egészen kisfiú voltam még egyszer-kétszer magával is vitt, kint meg kellett várjam az öltözőben, mert nem volt, hogy hol hagyjon, és türelmesnek kellett lennem, volt személyzet és azok foglalkoztak velem. De hát én mindenáron szerettem volna bemenni, hogy anyukám hol van, anyukám hol van, de ugye én természetesen nem mehettem be, és amikor végre kijött a mikvéből akkor nagyon örültem. Mondom hol voltál, hol voltál, azt mondja: ’megfürödtem’.
Akkor még nem értettem jelentőségét, ennek a vallási motívumnak a jelentőségét, hogy egy zsidó asszonynak a mikvébe kell menni mikor és miért.
Az édesanyja budapesti volt vagy vidékről származott?
Nem, az édesanyám tulajdonképpen a Felvidékről származott, az ő apját az első világháborúban hősi halottnak nyilvánították, meghalt az első világháborúban, és az anyja, a nagyanyám, ott élt vele még egy darabig Szlovákiában, de röviddel aztán, hogy az ottani élet folytatódott, a háború után 1918-ban vagy 19-ben, felköltöztek Budapestre, és néhány év múlva a nagyanyám ismét megházasodott. Az anyám, ha jól tudom már Budapesten végezte a tanulmányait, középiskolában.
De miután Szlovákiában éltek mindketten, az anyám is, és a nagyanyám is, beszéltek szlovákul, és az volt a ’nicht for dem kinder sprache’, ami tulajdonképpen egy zsidó családban mielőtt megtanulnak a gyerekek németül azt használják, hogyha valami olyanról akarnak beszélni, ami nem a gyerekek fülének való. Később aztán én német óvodába jártam, és akkor már németül se lehetett beszélni ilyen titkokról, akkor jött elő a szlovák az anyám és a nagyanyám között.
Beszélt az interjú elején arról, hogy az édesanyja kóser háztartást vezetett. Milyen módon történt ez, hol szerezte be az élelmiszert?
Voltak kóser üzletek a hetedik kerületben, ha jól emlékszem a Rumbach Sebestyénben, és azon a környéken, ott vásároltak be, szombaton természetesen általában sólet volt, amit már péntek délután mielőtt a sábesz bejött feltettek, és nagyon-nagyon lassú lángon sült a sólet, úgyhogy ne kelljen lángot gyújtani sábeszkor, és akkor melegen vették le a gázkályháról és megtudtuk ebédre enni. Szóval szigorúan kóser koszt volt, az apám ezt megkövetelte, és az édesanyám természetesen úgy vezette a háztartást, hogy minden kóser legyen.
Budapest-Rumbach2Amikor Ön gyerek volt a Rumbach utca vagy a Dohány utca környékének zsidó jellege miben nyilvánult meg?
Tulajdonképpen azon a környéken sok volt a vallásos zsidó, tehát szakállas és hagyományos öltözékben öltöző, és sokszor meg is kérdeztem az apámat, hogy ha mi zsidók vagyunk, akkor miért nem vagyunk úgy öltözve, mint ők. És akkor megmagyarázta, hogy mi neológ zsidók vagyunk, ők pedig ortodox zsidók, de ugyanúgy zsidók vagyunk, ugyanaz a vallásunk, ugyanúgy tartjuk az ünnepeket, csak nem vagyunk úgy öltözve, és nem vagyunk annyira vallásosak. Ünnepek alkalmával a vallásos zsidók kalap helyett strájmlit hordtak, és ünnepi öltözék volt rajtuk, ami sokkal elegánsabb volt, mint a hétköznapi, úgyhogy tudtuk jól, hogy ez azért van, mert ünnepek vannak. Amikor mi templomba jártunk, akkor az apám természetesen öltönyben, nyakkendőben volt, és minket is felöltöztetett anyám ünnepi ruhába.
Tehát péntek este és szombat délelőtt úgy mentünk a zsinagógába, hogy látható legyen, hogy nekünk most ünnepünk van, és ezért ünnepi öltözékben vagyunk.
Akkor ortodox zsidókkal nem is voltak rendszeres kapcsolatban?
Nem, a kapcsolatunk főképpen a rokonságunkkal volt, akik szintén csak neológok voltak, mert tudomásom szerint ortodoxok csak ortodoxokkal tartották a közvetlen társadalmi kapcsolatot, de nem nagyon a neológokkal. Lehetséges, hogy az ortodoxok, nem tartották a neológokat eléggé zsidónak, vagy nem eléggé vallásnak és ezért nem volt szoros a kapcsolat az ortodoxok és a neológok között. Ez biztosan így volt, ezt tudom. Tehát azokkal a rokonokkal, akik szintén a hetedik kerületben laktak, azokkal meg volt a kapcsolat, de tudomásom szerint ők is ugyanúgy ünnepelték a zsidó ünnepeket, a sábeszt, ami pénteken este jött be, és ők is jártak a Bethlen téri templomba.
A látványosabb ünnepek alkalmával, mint mondjuk a Szukkot szokás volt sátrakat építeni a negyedben?
Sajnos, nálunk nem lehetett sátrat építeni, mert mi egy soklakásos lakóházban laktunk, több emelet és körfolyosó volt, és az udvarban sem lehetett, mert nem volt rá mód, hogy sátrat építsünk. De voltak olyan rokonaink, akik például Újpesten laktak, az apámnak a testvérei, akikhez kijártunk általában hétvégénként vasárnap, -szombaton nem szabadott utazni- és amikor sátoros ünnep volt, akkor ott, őnáluk volt sátor az udvarban és bementünk a sátorba és megemlékeztünk arról, hogy most sátoros ünnep van, és ilyenkor sátorban élnek a zsidók és ott imádkoznak, tehát mondjuk ebből a szempontból megvolt a jelentősége a Szukkotnak.
A már említett Bethlen téri iskolával kapcsolatban milyen emlékeket tud felidézni? Ez csak fiúiskola volt?
Nem, ez vegyes iskola volt, olyan értelemben, hogy az első négy elemi is vegyes osztályokból állt, tehát fiúk-lányok együtt jártak. Természetesen az összes tanár, vagyis tanító, -mert azok még tanítók voltak, akik elemiben tanítottak- azok is mind zsidók voltak, olyan értelemben hagyományőrzők, hogy mindent tudtak az ünnepekről és igyekeztek minket úgy tanítani, hogy állandóan figyelmünk legyen arra, hogy mi zsidók vagyunk és hogy milyen ünnepek vannak, és azokat hogyan kell betartani. És ha bármilyen más tantárgyat kellett tanulnunk, ott mindig meg volt említve, hogy, na de a zsidók nem így csinálják. Tehát a zsidó szellem megőrzése, a Bethlen téri iskolában nagyon is fontos volt.
zsidó gimnáziumHa jól értem, akkor minden héten volt több vallási órájuk a rendes tantárgyakon felül?
Igen, volt hittan óra kétszer-háromszor egy héten, volt héber óra, amikor nem a ma érvényes modern hébert tanították, hanem az askenázi kiejtéssel főképpen az imákat, azokat, amelyek a szidurban vannak, amit a zsidók használnak, a Sma Jiszróel és hasonlók.
Az iskolában volt valamilyen közös ünneplés a zsidó ünnepek alkalmával? Például Purimkor volt farsangszerű, vidám ünnep?
Ó, természetesen! Minden egyes alkalommal, amikor zsidó ünnep volt akkor a tornaterembe kellett vonulnunk, hogy az összes osztály együtt legyen, és ott a tanárok és az igazgató megemlékeztek az adott ünnepről, és amit meg kellett tenni az ünnepkor azt megtettük.
Purimkor, ha jól emlékszem ugye, akkor volt álarcos bál, azt is megcsinálták, de hát az ilyen korú gyerekeknél ez még elég enyhén megy, de azért megemlékeztünk a Purimról, és Pészachról is. De főképpen Hanukáról, amikor elmagyarázták nekünk hogy mit is ünneplünk a Hanukával, miért van a nyolc gyertya, hogy történt az, hogy amikor a Második Szentélyt lerombolták, akkor megmaradt az olajmécses, és habár csak egy napra való olaj volt benne, de nyolc napig égett, és ennek az emlékére gyújtunk nyolc napon keresztül hanuka gyertyákat. Sőt azt is megmagyarázták, hogy amikor meggyújtjuk őket, nem egyenesen a hanuka gyertyát hanem a sameszt gyújtjuk meg, ami a kilencedik gyertya, amit minden egyes napon meggyújtunk és csak avval szabad meggyújtania nyolc hanuka gyertyát. Szóval, ezt mind-mind megtanultuk az elemi iskolában.
Az állami iskolákban kötelező szombati tanítási napot hogyan oldották meg?
Nem volt tanítás, egy zsidó iskolában szóba sem kerülhetett a szombati tanítás. Se szombaton se vasárnap, ami meg nemzeti ünnep van, szombaton meg zsidó ünnep nem volt tanítás. Csak heti öt nap volt tanítás, egy zsidó iskolában meg tudták oldani, hogy ebbe beleszorítsák azt, amit máshol hat napig tanítottak. Nem volt egész napos iskola, de reggel nyolctól délután kettőig, néha háromig ott maradtunk, és akkor benne volt az az anyag, amit egy másik nem zsidó iskolában került tanításra. Nálunk is megvolt minden, ami a kötelező volt, de szombaton muszáj volt ünnepelni, ez nekünk olyan természetes volt, mint az, hogy kósert eszünk, vagy, hogy nem utazhatunk szombaton, mint az, hogy apám – aki sajnos dohányzott -, hogy nem dohányozhat szombaton.
A környéken élő nem zsidók mennyire tartották nyilván, hogy a zsidóknak éppen milyen ünnepük van?
Ők nem tartották számon, de amikor az ünnepek eljöttek, akkor már hozzászoktak ahhoz, hogy na, most zsidó ünnep van és most ők ünnepelnek. A szomszédok, akik ugyanabban a soklakásos bérházban laktak, azok javarészt türelmesen, hogy úgy mondjam eltűrték azt, hogy most a zsidók ünnepelnek valamit, habár javarészük nem tudta, hogy mit és miért, de arra gondoltak, hogy a keresztényeknek is megvannak a saját ünnepeik, amit mi tiszteletben tartunk, hát akkor miért ne tartsák tiszteletben ők is a zsidó ünnepeket. Ilyen volt javarészüknek a magatartásuk, kivéve egy-két antiszemitát, amit nem lehetett megakadályozni, ami aztán a harmincas évektől fogva nagyon elburjánzott és a negyvenes években tragédiákat okozott.
a zsidok budapesten 08Milyen emlékei kapcsolódnak a Bethlen téri elemi iskola után az Abonyi utcai Zsidó Gimnáziumhoz?
A Zsidó Gimnáziumba kizárólag csak olyan tanulókat vettek fel, akik zsidók voltak. Oda nem juthatott be egyetlen egy nem zsidó tanuló sem, és ott is ugyanígy megvolt a zsidó nevelés, az ünnepek megtartása, és a héber nyelvnek az ismerete. Tulajdonképpen az utolsó években az érettségi előtt volt egy hittan tanárunk, aki nem csak a Tórát, és a több zsidó tanulmányokat és ismereteket tanította, hanem a héber nyelvet is, és olyankor már volt fogalmunk némileg arról, hogy Izraelben másként beszélik a hébert, habár az ugyanaz a nyelv, de más a szefárdi és más az askenázi kiejtés. És aztán később, amikor Izraelbe kimentem, könnyebb volt héberül megtanulnom beszélni, mert megvolt az alap, amit a gimnáziumban kaptam.
A jiddis az egyáltalán nem volt használatos a hétköznapi beszélgetésekben vagy nyelvként oktatva?
A jiddis, mint olyan, a magyar zsidók között nem volt egy használt nyelv. Szerintem ezt a nyelvet csak a lengyel zsidók vagy a szlovákiai zsidók egy része beszélte, de nálunk kötelező volt a német nyelvtanulás. Engem német óvodába irattak be, és nekem meg kellett tanulnom németül, és tulajdonképpen a jiddisnek a javarésze német, csak egy fura, eltorzított kiejtéssel úgyhogy, amikor én kikerültem Izraelbe, könnyű volt megértenem a jiddis javarészét, mert tudtam németül és meg volt az alap. És aztán ott még egy kicsit jiddisül is megtanultam, de mint olyan a jiddis nem volt a magyarországi zsidók között egy beszélt, használt nyelv.
A gimnáziumban hogyan épült fel a vallási tárgyak rendszere, több volt belőlük, mint az elemiben?
Sokkal komolyabb volt mint a Bethlen-téren, ott félig-meddig játékos formában, rajzolgattuk, meséltek, mesélgettünk, de a gimnáziumban egészen komolyan meg lett magyarázva minden, bővebben, részletesebben, de mi, már akik a zsidó elemiből jöttek, tudtuk ezt. Nem minden gyerek, aki az Abonyiba került járt előzőleg zsidó elemibe, és nem tudtak erről, azoknak külön kellett tanítani ezeket a dolgokat, és eleinte hátrányban voltak, és elölről kellett szinte megtanulni, hogy miről szól az adott ünnep. Úgyhogy mi jeleskedtünk, akik zsidó elemibe jártunk, de végül is mindenki megtanulta gimnáziumban, hogy miről szólnak a zsidó ünnepek, a Hanukka, a Pészach, az Új Év, a Jam Kipper.
A középiskolában ez ki volt hangsúlyozva, hogy azok is, akik nem jártak zsidó elemibe, hogy tudják, és értékeljék a zsidó ünnepeknek a lényegét.
herzl zsido allam-belyegA gimnáziumban volt szó a cionizmus bármilyen formájáról vagy az akkori Palesztinában zajló eseményekről?
A történelmi tényeket elmagyarázták nekünk, és tisztában voltunk avval, hogy Izrael története hogyan áll, és hogy 1948-ban megkezdődött a szabadságharc és az arabok ellen harcoltak a zsidók, sőt még az angolok ellen is abban az időben, úgyhogy teljesen tisztában voltunk mindennel, és már elég nagyok és értettek voltunk, hogy ezt megértsük és értékeljük.
Sőt, 1949-ben, ha jól emlékszem, néhány osztálytársunk ki is vándorolt Izraelbe, és volt kapcsolat velük, levelezés természetesen, mert abban az időben még nem volt más, mint levelezés és akkor sok mindenfélét írtak az izraeli életről.
1945 után hogyan és mi változott meg nagyon drasztikusan a hétköznapi zsidó életben a hagyományok szintjén? A koalíciós idők után hogyan számolták ezt fel?
Lehetett zsidó életet élni, de már elég ferde szemmel néztek a zsidókra, és akárhogyan is vesszük, bizonyos fokú antiszemitizmus volt a 40-es években, és mint tudjuk a Rákosi korszakban eléggé antiszemiták voltak a magyarok, holott Rákosi zsidó volt, de ez nem jelentett semmit. Az volt a helyzet, hogy nálunk a Zsidó Gimnáziumban elterjedt a híre, hogy aki odajár azok közül senkit sem fognak felvenni se egyetemre se főiskolára.
Olyannyira, hogy az utolsó évben, az érettségi évében szinte az egész osztály, kivéve négyünket, többiek elmentek más gimnáziumokba, hogy ott érettségizhessenek, és onnan jelentkezhessenek egyetemekre vagy főiskolára. Négyen maradtunk, és négyen érettségiztünk, de végül mind a négyünk-bekerültünk főiskolára és egyetemre, úgyhogy ez inkább rémhír volt, mint valóság.
A Zsidó Gimnáziumnak aztán mi lett a sorsa, meddig működhetett tovább?
A Zsidó Gimnáziumot elfoglalták az oroszok, az Abonyi utcai épületet, és minket kilakoltattak, átirányítottak a Wesselényi utcába, a 44 szám alá, ahol a mai napig zsidó iskola van, az alapítványi iskola, és ott folytattuk a tanulmányainkat, mert az épületet elkommunizálták a kommunisták, és valami orosz intézmény lett belőle. Az érdekes dolog ebben az, hogy ezt megelőzően, a németek is elvették az Abonyi utcát, és amikor úgymond felszabadultunk a Vörös Hadsereg kiűzte a németeket. Akkor visszamentünk az Abonyi utcába, és amikor oroszok elfoglalták, akkor megint kiűztek minket, tehát kétszeresen lett elfoglalva az Abonyi utcai Zsidó Gimnázium, és ha jól tudom, ma már nem tartozik a zsidó közösség tulajdonába, habár tudomásom szerint sok olyan klerikális iskolát visszaszolgáltatott az állam, de a Zsidó Gimnáziumot nem, úgy tudom, hogy így van.
54637A gimnáziumi évek alatt volt lehetősége részt venni cionista ifjúsági szervezetek munkájában és hogyan viszonyult ehhez a gimnázium tanári kara?
Volt lehetőség, volt a Hanoar Hacioini és volt a Hasomer Hacair, nagyon sokan részt vettünk ezekben az aktivitásokban és itt sokat tanultunk meg Izrael államáról, és mint gyerekek azt néztük néztük-habár nem csak azt-hogy lehet szórakozni, táncolni, zenét hallgatni. Emlékszem, hogy a Rákóczi úton volt egy étterem, a Síp utca közelében, a szemközti oldalon. Nem ott, ahol a Síp utca végződik, hanem a szemközti oldalon, úgy hívták az éttermet, hogy a Fehér Ló Kerthelysége. Mert kerthelység is volt, meg fent volt az emeleten egy étterem és ott voltak összejövetelei vagy a Hanoárnak vagy a Hasomernek, erre már nem emlékszem, hogy melyiknek, mert én mind a kettőbe jártam, és ezeken az összejöveteleken zsidó dalokat, izraeli dallamokat énekeltünk, hórát táncoltunk, és éreztük azt, hogy mi egy zsidó közösséghez tartozunk.
Ez már a ’47-es, ’48-as évben volt, de aztán betiltották a cionista mozgalmat, mert akkor már igazán megkezdődött az úgynevezett Rákosi-féle zsidó antiszemitizmus, és aki Izraelt éltette és vagy Izraellel volt, az a kommunizmus és a nép ellensége lett, akkor a cionista mozgalom underground lett és a föld alá költözött, tehát titkos lett.
Akkor 1948 után a baráti körében tetten érhető volt jelentősebb kivándorlás Magyarországról Izraelbe?
Persze, sok osztálytársam a szüleikkel együtt kivándoroltak Izraelbe, és a kapcsolat úgy maradt meg, hogy leveleztünk. Küldtek levelet, hogy itt élünk-ott élünk, Tel-Avivban élünk, Jeruzsálemben élünk, Netanyán, Naharián élünk, beszámoltak arról, hogy milyen az életük, hogy mit csinálnak, hogyan tudnak továbbtanulni, szóval sok értesítést és értesülést kaptunk, és ki tudtuk többé-kevésbé értékelni, hogy milyen is az élet Izraelben.
1956 előtt az ötvenes évek elejére Rákosi bukása után vagy avval egyidőben mi változott a zsidó életben?
Addigra, amire a forradalom ideje eljött és megérett, hogy a forradalom kitörjön, már ’55-ben olyan irodalmi körök voltak ahol nyíltan kritizálták a Rákosi korszakot és a Rákosi-féle kommunizmust, habár ők nem nevezték kommunizmusnak, csak szocializmusnak. Akkora már a zsidó élet tulajdonképpen meglehetősen illegalitásba volt szorítva.
És aki még mindig tartozott valamilyen cionista mozgalomhoz, annak nagyon-nagyon reszkírozott volt a sorsa, ez határozottan tilos volt, és törvénybe ütköző. Tehát a zsidó élet, ha volt olyan, akkor az titkos kellett, hogy legyen, és főképpen akkor annak azt kellett bizonyítani, hogy hűek vagyunk az államhoz és éljen Magyarország és a kommunizmus és Rákosi elvtárs, haha.
A vallási élet is teljesen megszűnt?
Ezt ugye nem tudnám mondani, mert sokan jártak akkor még zsinagógába, főképpen az ortodoxok, de mi már nem mertünk menni, mert volt olyan dolog, hogy elmondták, hogy a zsinagógával szemközt vannak titkos fényképező gépek és lefényképezik azokat, akik bemennek oda, és imádkoznak, hogy azok zsidók és azokkal el kell bánni a zsidóságuk miatt.
Tehát tulajdonképpen gyakorlatilag ebből a szempontból nem sok minden változott attól, mint ami történt a 30-as években.
Így érkezünk el 1956-hoz, amikor Ön elhagyta az országot. Ez pontosan hogyan történt?
Nagyon érdekes volt a szökésem. Én ’56 szeptemberében kezdtem el tanítani, egy általános iskolában. Amikor oda bekerültem, nyelvtanár voltam, angol-orosz nyelvtanár, de angolt akkor már nem tanítottak, csak oroszt, és az igazgató, aki felvett engem az állásba, azt mondta:’Kedves uram, nem tudok magának teljes elfoglaltságot, heti 16 órát adni, de mivel teljes állásba veszem fel, a hiányzó orosz órákat úgy fogja nálunk letanítani, mint úttörő csapatvezető’. Ami azért volt nevetséges, mert én, aki soha sem voltam kommunista, és inkább voltam zsidó, mint magyar, nekem fura volt, hogy úttörő csapatvezető legyek.
És mondtam neki, hogy igazgató elvtárs, én eléggé éretlen vagyok politikai szempontból, mire ő azt mondta, hogy sportszempontból is éretlen? Nem, mondom, abból nem, pinpongozok, futbalozok, kosárlabdázom. Azt mondja, hogy akkor maga kitűnő úttörő csapatvezető lesz, mert ezeket a sportokat fogja tanítani. Tehát, mint úttörő sportvezető és főképpen a sportokon lesz a hangsúly. És amikor elkezdtem tanítni szeptemberben, rövidesen-ez ’56-ban volt már- ugye, októberben kitört a forradalom, és én ’56 december elsején már illegálisan átléptem a határt.
De érdekes dolog az, hogy akkor nagyon nehéz és komplikált volt lejutni a határzónába. A vonaton útközben minden megállónál leszállították a disszidálni készülőket, és én ezt úgy úsztam meg, hogy az iskolából meglehetősen illegális módon vittem magammal egy igazolást-még megvan nekem otthon-, amelyben az állt, az igazgató állítólagos aláírásával, hogy én alulírott ezen az és ezen iskolának az igazgatója kijelentem, hogy az általam a határzónába küldött úttörőcsapat vezető és orosztanár a zónában elfogott és szökési kísérletükben meghiúsított tanítványaimat hozza vissza.
És én ezzel az írással eljutottam a határig, és megpróbáltam átmenni, de szerencsétlenségemre ott elcsíptek az oroszok, és akkor nagyon ügyesen eldugtam ezt a papírt, mert ha ez a papír a kezükbe kerül, akkor valószínűleg ott helyben elintéztek volna. Így csak megúsztam azzal, hogy a személyi igazolványom megfelelő oldalára bepecsételték, hogy statáriális bíróság elé, amikor visszaér Budapestre.
Felraktak egy vonatra és visszaküldtek, de Győrben a rendező pályaudvaron megint leléptem, visszakerültem a határra, és másodszorra sikerült átszöknöm, és akkor az osztrák határon jutottam át, egy olyan kis falucskánál, amit úgy hívtak osztrák oldalon, hogy Pámhágen magyarországi oldalon úgy hívták, hogy Pomogy ami ugyanaz, mint Pámhágen. Ez még valamikor Burgenlandhoz tartozott. Onnan kerültem el a menekülttáborba.
Kislexikon:
Askenáz – klasszikus magyar zsidó kiejtés
Hasomer Hacioni – baloldali cionista ifjúsági szervezet
Hanoár Hacioni – cionista ifjúsági szervezet
Jiddis – a kelet európai zsidók beszélt nyelve
Sábesz – a szombatnap jiddis neve
Sma Jiszróel – a legfontosabb imák egyike
Szidur – imakönyv
Szfaradi – Izraelben beszélt héber dialektus.
Talisz – imasál
zsidok_budapesten_02
A sorozat többi része itt olvasható.

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük