11+1 zsidó származású színésznő

Hollywood-Sign-600x250Az idei esztendőben a blogom egyik legolvasottabb cikksorozata volt a 10+1 tény sorozat. Írtam komolyabb és vidámabb cikkeket. Hiánypótlóakat és közismeretieket.
Majd egy pici szünetet tartottam. Most egy kicsit könnyedebb témával térek vissza: Hollywood-dal és zsidó színésznőkkel. Ismerjük meg őket!
(Apropó, Hollywood… Ne feledjük el, hogy ezt a csodavárost is egy Magyarországról elszármazott zsidó alapította, amiképpen korábban már megírtuk.)
70th Annual Golden Globe Awards - Arrivals1) Rachel Weisz
Westminsterben született, Londonban nőtt fel. Mind édesapja, mind édesanyja zsidó származású. Édesapja szülei – Magyarországról – a náci terror miatt menekültek az Egyesült Királyságba.
Nevét olyan híres filmekből ismerhetjük, mint az “Ellenség a kapuknál”, vagy az egyik legismertebb horrorfilmből, a „Múmiá„-ból.
Talán a leghíresebb filmje az “Elszánt diplomata”, amiért sikerült bezsebelnie egy Oscar-és egy Golden Globe-díjat is valamint kiérdemelte a a ‘Critics’ Circle Theatre Díjat. Érdekesség, hogy szerepelt Szabó István monumentális filmjében a „A napfény ízé„-ben is.
2) Mila Kunis
Teljes nevén: Milena Markovna Kunis.
Mila-Kunis-11983-ban született Ukrajnában, zsidó szülőktől, akik a Szovjetunió antiszemitizmusától menekülve 1991-ben kivándoroltak az Egyesült Államokba. Ott már színjátszó körökben szerepelt, és első igazi kitörését a “That 70’s Show” műsorával szerezte.
Napjainkban arról ismert leginkább, hogy ő kölcsönzi a Family Guy c. animációs sorozatban “Meg Griffin” hangját.
Szerepelt híres amerikai komédiákban is, mint például a “Ted” c. alkotásban a  kissé obszcén szájú, ám melegszívű medvével, vagy a “Barátság extrákkal” Justin Timberlake-el a főszerepben. Darren Aronofsky Fekete hattyú című filmjében egy balerinát játszott Natalie Portman mellett. Szerepéért Golden Globe-díjra jelölték.
Érdekesség, hogy jelenleg Ashton Kutcher élettársa, aki jogilag még Demy Moore férje. Sőt, Mila Kunis áldott állapotban van a modell-színésztől.
3) Scarlett Johanson
1984-ben, New Yorkban született zsidó édesanyától és dán apukától.
scarlett_johanssonAz első szerepét már 9 évesen kapta az “Világgá mentem” c. filmben, majd ezt követően feltűnt kisebb-nagyobb alkotásokban. Ám neve igazából 1998-ban terjedt el széles körben, amikor Robert Redford-al a címszerepben játszott a már klasszikusnak számító “Suttogó„-ban, és ekkor még csak 14 esztendős.
Azóta láthattuk többek között “Vasember” oldalán, vagy a “Bosszúállók” című akció-mozikban.
2006-ban megkapta a legszexisebb nőnek járó díjat, 2007-ben pedig a Playboy a legszexisebb nőnek választotta. 2011-ben Woody Allen egyenesen a “szexuálisan nyomasztónak” titulálta.
4) Sarah Silverman
portrait-sarah-silverman-photo-7156384961970-ben, Bedfordban született, szülei zsidó bevándorlóként érkeztek az országba.
Négy testvére közül ő a legfiatalabb. 12 évesen már a helyi színházban játszott. A Saturday Night Live 1993-94-es szériájában tűnt fel először, majd onnan hamarosan kirúgták.
Azóta, a filmográfiája mintegy 25 filmet számlál, számtalan sorozatban szerepelt, és sokszor adta a hangját karaktereknek. Leginkább humoristaként ismerik. Elindult saját műsora a „The Sarah Silverman Program„.
Humora inkább szarkasztikus, sokszor érint érzékeny témákat, mint a szexualitás, rasszizmus vagy a vallás.
5) Barbra Streisand
1942-ben született Brooklynban, egy ortodox zsidó családban.
60s pic 2Édesapját korán elveszítette, ez adott neki ihletet első rendezéséhez és a ma már epikus filmmé vált 1983-as “Yentl”-hez, aminek rendezője, producere és főszereplője is volt egyben.
Barbra Streisand énekesi pályafutása talán még a színészinél is fényesebb volt, annak ellenére, hogy színészként kétszeres Oscar és háromszor Golden-Globe és sokszoros Grammy-díjas volt. 140 millió lemezét adták el szerte a világon
Leghíresebb szerepe a “Yentl” mellett a “Funny Girl”, és a „Hello Dolly” manapság pedig a mindenkit megnevettető “Vejedre ütök” trilógiában tűnt fel.
Két érdekesség az életéből:
– édesanyja sokáig nem nézte jó szemmel Barbra színészi álmait sőt becsmérelte feltűnő külsejét.
– már befutott énekesként is többször énekelt héber dalokat nagy nyilvánosság előtt. (Az „Avinu Malkénu”t, a zsidó újévi liturgiából vagy akár az Izraeli himnuszt)
large.loFUu_FzuViAuKvXwSyyFqhYWCXvHshroEp1lmls5bY6) Emmy Rossum
Emmanuelle Grey Rossum-ként született New Yorkban 1986-ben, orosz származású zsidó anyukától és protestáns édesapától.
Ismertebb szerepei közé tartozik a “Holnapután” c. katasztrófa film, vagy a nagy sikerű “Operaház Fantomja”.
Manapság a “Szégyentelenek” c. elsöprő sikerű sorozatban csillogtatja tehetségét, immár 4 évad óta.
2012 áprilisában a “Shalom Life” hatodik helyre helyezte az „50 legtehetségesebb, legintelligensebb, legviccesebb és leggyönyörűbb zsidó nők a világban” ranglistáján. 🙂
7) Lisa Edelsteinlisa-edelstein-4
Edelstein Bostonban 1966-ban született Bonnie és Alvin Edelstein lányaként.
Zsidó családi légkörben nevelkedett fel és ha lehetőség van rá, zsidó származását szereti filmbeli szerepeiben is kihangsúlyozni.
Talán leghíresebb szerepe a mindenki által jól ismert “Dr. House”-ban: Dr. Lisa Cuddy szerepe, aki állandó harcban állt a mogorva ám zseniális diagnosztával.
Kisebb szerepben tűnik fel az „Ég velünk” című rabbiról és papról szóló vígjátékban, illetve Jack Nicholson Oscar díjas filmjében, a „Lesz ez még így sem„-ben.
8-9) Goldie Hawn  és Kate Hudson:UNESCO Benefit Gala For Children 2008
Talán a legismertebb anyja-lánya színészpáros. Hawn Washingtonban született, a magyar származású Laura Steinhoff lányaként, akinek ékszer boltja és tánciskolája volt, édesapja Edward Rutledge Hawn zenész presbiteriánus volt, aki egyenesági leszármazottja az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat legfiatalabb aláírójának. A gyermekeiknek teljes zsidó nevelést biztosítottak. Nevét a “Goldie”-t az Aranka név angol tükörfordításaként választotta.
1968-ban a “A kaktusz virágában” nyújtott alakításért Oscar-díjat kapott.
Jelenlegi férje a szintén színész Kurt Russell.
Goldie 2002 óta semmilyen szerepet nem vállal, inkább az írással foglalkozik.
Kate-Hudson-kate-hudson-84582_1600_1920Lánya, Kate Hudson 1979-ben, az előző férjétől született.
Hudson magyar, olasz és askenázi zsidó származású, akit a nagymama által fontosnak vélt zsidó nevelésben részesítettek. Híres amerikai komédiákban tűnik fel leggyakrabban a neve. A „Majdnem híres” című filmben nyújtott szerepéért Golden-Globe-ot és Oscar jelölést kapott. Napjainkban a “Glee” c. amerikai sorozatban, ahol a szintén zsidó származású Lea Michelle mentorát alakította.
10) Gwyneth Paltrow
1363537716_gwyneth-paltrow_1Az 1972-ben született Paltrow zsidó gyökerei Fehéroroszországig nyúlnak vissza.
Két gyermeke van: a fiát „Mózes”-nek, a lányt pedig “Almá”-nak nevezte el, azon okból, hogy a Mózes mellett legyen egy ne túl hagyományos név is a családban.
1995-97 között élettársa volt Brad Pitt-nek, majd Ben Affleck-nek, később pedig az igazit a Coldplay frontemberében találta meg.
A „Hetedik” című filmmel lett igazán híres, ám 1998-ban a “Szerelmes Shakespeare” c. alakításáért Oscar és Golden Globe-díjat kapott. Fel sem lehetne sorolni mennyi filmben foglalkoztatják. A legutolsó szerepei: a “Vasember trilógia”-ben vagy a “Bosszúállók”.
Kat_Dennings_111) Kat Dannings
1986-ben született „Katherine Litwack” néven Pennsylvaniában. Szülei zsidó származásúak, akiktől otthon is zsidó neveltetést kapott. Sosem járt általános iskolába vagy közép iskolába. A szülei otthon tanították. Bár a szülők nem támogattak színészi karrierjét, mégis Los Angeles-be költöztek. Itt vette fel a “Dannings” művésznevet.
Sok sorozatban kapott szerepeket, többek között a „Szex és New York”-ban, vagy a CSI helyszínelőkben.
Ő is erősíti a szuperhős mozikat, legutóbb a „Thor 1-2″ című produkcióban láthattuk.
+1 Natalie Portman
Cikkünk egyetlen izraeli születésű színésznője 1981-ben született Jeruzsálemben, Natalie Hershlag néven.
Szüleivel később az Egyesült Államokba költöztek.
Kitörési szerepe mindenképpen az 1994-es “Leon a profi” című film Jean Reno-val. Diplomáját a Harvardon szerezte pszichológiából.
A New York Post-ban ezt nyilatkozta: “nem érdekel ha vége a színészi karrieremnek, de inkább okos legyek, mint filmsztár.”
17 évesen játssza el a „Csillagok háborúja trilógia”-nak Amidala hercegnőjét
2011-ben nyerte az első Oscar- és második Golden Globe díját a sokak által vitatott Fekete Hattyú-ban.
Az elmúlt években ismét a szuperprodukciók felé fordult és megkapta a „Thor 1-2” főszerepét.natalie-portman-portraitA zsidó fiúkról itt olvashat
 

Megosztás

5 thoughts on “11+1 zsidó származású színésznő

Hozzászólás a(z) Bauer Viktor bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük