Antiszemitizmus? Vannak pillanatok, amikor már nem lehet csöndben maradni.

pope-at-auschwitz1Korábban is félve nyúltam a politikához, hiszen egy rabbinak nem biztos, hogy a Tóra tanulására szánt idejét a belpolitikára, idegeskedésre vagy ehhez hasonlókra kell fordítania.
Ám vannak pillanatok, amikor már a Tóra parancsolja, hogy megszólaljunk. Hiszen bárminemű gyűlölet – és legfőképp a zsidógyűlölet – a nép életét, boldogulását és nyugalmát veszélyezteti. Meg kell szólalni, hátha valaki meghallja…
És ha sok hang szól, az talán még messzebbre eljut.
Ennek apropóján írtam le – 2014. január 1-én – véleményemet a felállítandó „megszállás emlékműről„.
Másnap megszólalt a MAZSIHISZ elnöke, majd reagált Rogán Antal is, hogy ő nem is érti….
És két hétre rá a TEV elnöke is beszállt a beszélgetésbe.
Ám a hangok nem csitultak, sőt…
Most szombat este arra kapcsoltam be a gépemet, hogy a „Kamenyec-Podolszk”-ban két nap alatt kivégzett 16 000 ember meg csupán idegenrendészeti eljárás volt.
Semmi más… MIIIIII????
Aztán a főnöke, – a politikus – kijavítja, ám ezzel sem érünk többet, csak annyit, hogy egy politikus kijavítja a „szakembert”.
Kálmán Mihály írásban majd György Péter élőszóban is pontosan foglalja össze az ügy lényegét.
Ám a kérdés továbbra is fennáll: kihez jut el az üzenet, aki nemcsak a fülével, hanem a lelkével is meghallja?
Sajnos forrás továbbra sem nagyon található az ügyben, mert majd’ mindenkit meggyilkoltak, éppen ezért próbálta és próbálja Majsai Tamás összeszedni az adatokat és publikálni. Lassan halad a munka, mert a támogatást – több ok miatt – megtagadják tőle.
1391435_10152143441052048_1271632170_nÉs még sorolhatnánk a baloldal és holdudvara által írt cikkek tucatjait, ám amíg a felháborodás mellé nem társul – legalább egy pici – hatalom, addig az pont annyit ér, mint a papír, amire ráírják.
Reméljük – ahogyan az elején is írtuk -, hogy ez a sok apró próbálkozás, egyszer talán erővel fog bírni és megakadályozza az emberi butaság terjedését.
Egy dolgot azonban pontosan láthatunk: néhányan belülről „ellensúlyozni” próbálják a kormány által megálmodott és erőnek erejével megvalósított „Holokauszt emlékévét”.
Létrehoznak szervezeteket (pl. ez a bizonyos Veritas), az érintettek megkérdezése nélkül terveznek emlékműveket, osztanak pénzt szinte gondolkodás nélkül…
Ám mi lehet az oka ennek a nagy odafigyelésnek és érzékenységnek? Mi biztatja és bátorítja az embereket ilyen aktivitásra – ebben a témában, amikor ezernyi – az ország boldogulása szempontjából – fontosabb téma tűnik el a süllyesztőben.
Két példát hadd írjak ide és akkor talán közelebb kerülünk a megértéshez.
Ha valaki megnézi a Fidesz honlapját, akkor néhány perc keresés után érdekes dolgokat találhat…
1579829_10202224688712510_2023214907_nBaloldalt a zárójelbe tett számok a cikkek számát jelzik.
Ez persze nem antiszemita, hanem inkább hangulatkeltő…
A legtöbb persze MTI hír, bár van közte sok hírtv, echo, stb.
Ám – azt gondolom – hogy egy magyar politikai pártnak inkább a régióval kellene foglalkozni.
Igazából azt nem értem, hogy miért téma ennyiszer Izrael?? A 2700 hírből vagy két tucatnyi gázai harcokról szól…
Törökország EU csatlakozásra készül folyton.
Lengyelország kvázi testvérország a Fidesz kommunikációjában.
Romániában 1,5 millió magyar él, stb.
És mégis 2-3-szor annyit foglalkoztak Izraellel, mint ezekkel az országokkal…
Tudjuk, kell az olvasottság, és a kémrepülőket, izraeli vízágyút, izraeli-sukoró befektetőket, izraeli baloldali kampányfőnököt a mindig is többen fogják olvasni, mint a felvidéki falvak mezőgazdasági beszámolóit.
Ám a hírek sulykolása meghozza az eredményét.
Pont ezt láttuk az állami Híradó honlapján található interjúban és cikkben
Engem tényleg nem érdekel, hogy Gyurcsány maga az ördög, csak megborotválkozott, ám az annál inkább, amit a „történészek” mondanak, miszerint:
„Heller Ágnes és Konrád György háttérben lévő balliberális guruk”
szóval, ők a háttérhatalom képviselői,
majd…
„Heller Ágnes, Konrád György és mások Bajnai Gordont raportra vitték, egy bizonyos lakásban megbeszélték vele, hogy Gyurcsány Ferencet be kell venni az ellenzéki szövetségbe, mert a hatalmat mindenáron meg kell ragadni.”
charles-leandre-rothschild-dieu-protege-israel-la-rire-1898Ezt a „zsidók” és „hatalom megragadás” szóösszefűzést már halottam valahol. Akkor világháború lett belőle.
Ha ezt megértjük, akkor rögtön megértjük az egész Veritas kérdést, a szabadság téri emlékmű építést, a Frankel Leó utca átnevezési kísérletét, a Tormay Cecilia őrületet, vagy Recsk Auschwitzhoz való hasonlítását…
Én nem szeretnék a gyermekeimnek egy olyan országot, ahol bármely definíció a másik ellenében születik meg…
Gondolkodó emberek, kérlek benneteket ébredjetek már fel!!!!
antisemitism3b

Megosztás

21 thoughts on “Antiszemitizmus? Vannak pillanatok, amikor már nem lehet csöndben maradni.

Hozzászólás a(z) Melinda Erika Szabó bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük