Vegyesházasság — holtodiglan, és holtomiglan???

Egy blogon találtam ezt a fényképet és a leírásból kiderül, mi is történt…
Ez két sírkő 1888-ból.
Egy katolikus nemes hölgyé és egy nem katolikus katonáé.
Szintén olvashatjuk, hogy a 19. századi Hollandiában, a társadalmi berendezkedés miatt – ezen két embernek szigorú tilalom alá esett a közös temetőben való eltemetkezés.
A szerelmes pár – akkor és ott – ezt így oldotta meg.
Számomra ez a kép manapság igen sok vallási és még több emberi kérdést vet fel…
Erről egyszer már írtam.., amiből fegyelmi ügyem is lett…
powerful-photos-21
Mint rabbi, sokszor találkozom hasonló esetekkel.
Ám az ortodox-zsidó (neológ…) vallásjog tiltja, hogy egy nem zsidó embert eltemessenek a zsidó temetőben.
Azaz a vegyes-házasságban élők közül a döntő többség inkább úgy dönt, hogy köztemetőben temetkeznek el mindketten – együtt -, hogy az „örök élet”-ben is egymás mellett lehessenek.
Zsidóként mit is jelent ez?
A vallásjog „szigorú” megtartása ez esetben sokszor azt jelenti, hogy a gyermekek és az unokák számára nem egyszer az utolsó kapocs, azaz a zsidó temető vagy a zsidó jelképek (dávid csillag, héber betű) is megszűnnek abban a pillanatban, amikor egy magyar köztemetőben eltemetkezik egy zsidó ember…
Tapasztalataimból pontosan tudom, hogy rengeteg családnál már csak a zsidó temető az egyetlen tanú és kapcsolódás az ősök hitéhez és a zsidó vallásgyakorlathoz…
Így abban a pillanatban, amikor egy köztemetőben eltemetik a szerettüket – a család részben elszakad a saját zsidóságtól.
Valamit tenni kellene…
Párizsban ezt a kérdést – a „másik” oldalról – már majd’ 2 évszázada megoldották…
Pl. Dreyfus kapitány sírja két héber betűvel és zsidó szimbólumokkal, háttérben egy keresztény sírkő.
Dreyfus_grave

Megosztás

4 thoughts on “Vegyesházasság — holtodiglan, és holtomiglan???

Hozzászólás a(z) István Gara bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük