Érző emberként és egykori nyolcadik kerületi rabbiként van, ami mellett nem tudok elmenni

PorajmosAz utóbbi időben sokat beszélünk a „gesztusokról” és a különböző kormányzati támogatásokhoz való hozzáállásról… (Józsefvárosi pályaudvar, stb)
Sőt… elmúlt hónapokban több „történés” is borzolta a kedélyeket…
Ám a mai napon, ez az eset egy picit megbillentette a lelki nyugalmamat…
Nézzük meg fél esztendő két józsefvárosi eseményét – egymás mellett!
2013 április / szeptember…
Józsefvárosi önkormányzat – még az Akadémia ellenében is – így dicséri az antiszemita írónőt:
„…Tormay Cécile a 20. század első felének kiemelkedő, nemzetközi sikereket is elért magyar írója volt. Munkásságát nemcsak a kortársai, hanem az utókor is elismeri. Könyvei a bestseller-listákon szerepelnek, A régi ház című regényéért irodalmi Nobel-díjra jelölték és elnyerte vele a Magyar Tudományos Akadémia Péczely-díját is.”
(A szakember eképpen vélekedik a jogosan elfelejtett íróról)
2013 október – roma-prímása szoboravatás
Józsefvárosi önkormányzat / Kocsis Máté szavai:
„Ott voltak mindenhol, ahol szerették az igényes zenét. Legyen szó bármilyen korról, bármilyen történelmi időszakról, a cigánymuzsika mindig jelen volt.”
Na persze…
Pláne 1944-ben Auschwitzban…
(a „génből jövő öröm”-met (Kocsis Máté – film 1:09-nél)- azaz faji alapon…)
És az aktuálpolitika?
Ahol a házelnök még egyszer sem szólalt fel a „cigány-bűnözés” kifejezés ellen…
Persze… Nem véletlenül…
Emlékezzünk a cigány holokausztra is, még akkor is, ha a kormány elfelejtette…
Legutóbb frissítve2

Megosztás

4 thoughts on “Érző emberként és egykori nyolcadik kerületi rabbiként van, ami mellett nem tudok elmenni

Hozzászólás a(z) Ferencné Szabo bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük