Betérés Magyarországon, a londoni konzervatív bét dinnel
Hogy hogyan is jutottam el a zsidósághoz talán annyira nem érdekes. Mindenkinek megvan a maga saját kis története. A lényeg nagyvonalakban talán csak annyi, hogy nincs vagy legalábbis nem tudok róla hogy lenne zsidó felmenőm. A zsidósághoz, mint néphez, kultúrához és valláshoz való vonzódásomban szerepet játszott a holokauszt, a katolikus egyház, egy izraeli család és még a munkám is.
Kétszer jártam Izraelben mielőtt eldöntöttem, hogy teszek valamit azért, hogy ne gondoljam magam kívülállónak, bár belül mindig azt éreztem, hogy Izraelhez és a zsidó néphez tartozom. Nézelődtem, kutattam a neten minden után ami a zsidósághoz kapcsolódott, így jutottam el a JMPoint honlapjára, és azon belül a rabbi válaszol rovathoz. Vettem egy nagy levegőt, és írtam a rabbinak. A gondolataimat a kételyeimet, az össze-vissza áramló érzéseimet. A rabbi nagyon kedves volt, válasza megnyugtatott, és bátorított, hogy menjek el a zsinagógába.
Beletelt pár hétbe mire elmentem, de onnantól kezdve szinte minden időmet ott töltöttem. Péntek esti szombat fogadáskor, a szombat délelőtti Tóra olvasásokkor, ünnepeken, tanulásokon. Soha nem beszéltünk arról, hogy be akarnék térni, és nem is gondolkodtam rajta igazán fél éven keresztül.
Akkor elmentem a a rabbinátusra az első beszélgetésre ami elég kiábrándító volt. Az ottani rabbi meglepődött, hogy tanulok héberül, Talmud-Tóra órákra járok, és hogy minden sábeszt a zsinagógában töltök. Azt mondta nem kell ennyire belevetnem magam ebbe az egészbe, és hogy 2 hét múlva kérjek új időpontot. Akkor újra felteszi ugyanezeket a kérdéseket, de mivel az a szokás, hogy háromszor el kell küldeni a betérni szándékozót, majd csak a negyedik találkozásunkkor mondja el milyen könyvet kell olvasnom, mit kell megtanulnom.
Amint eltelt a 2 hét, próbáltam új időpontot kérni, de a titkárnője azt mondta, hogy a rabbi most nagyon elfoglalt, telefonáljak újra 2 hét múlva. Ezt játszottuk egy-két hónapig, amikor is azt mondtam, hogy ebből elég, én nem akarok ennél a rabbinál betérni, biztosan van más útja-módja is a betérésnek. Elbeszélésekből hallottam már arról, hogy ez így működik, de felháborítónak tartottam ahogyan bántak az emberekkel, és szokás ide vagy oda, nem voltam hajlandó ezzel a rabbinátussal foglakozni tovább.
Magyarországon – és mégsem
A európai maszorti honlapot olvasgatva eljutottam a European Masorti Bet Din honapjára, ahol találtam egy leírást arról, hogy náluk hogyan zajlik a betérés. Szó sem volt háromszori elküldésről, strukturált programot használnak, és előre megfogalmazott követelmények alapján követik egy betérni szándékozó fejlődését. Nekem nagyon tetszett ez a rendszer és egy hirtelen ötlettől vezérelve, a rabbim egyetértésével írtam az Av Bet Din-nek egy levelet, hogy szeretnék rajtuk keresztül betérni. Mivel a rabbim tagja az Európai Masztorti Rabbik Szövetségének, és vállalta, hogy tanít és felkészít a betérésre, nem is volt semmi probléma.
A maszorti bet dinnek kellett írnom egy zsidó önéletrajzot, aminek arról kellett szólnia, hogy hogyan jutottam el a döntésig, hogy be akarok térni, mi ennek az oka, milyen zsidósággal kapcsolatos könyvet olvastam, hol és mennyit tanulok, mikor járok zsinagógába, milyen ünnepeken vettem részt, elmondtam-e a családomnak, hogy be akarok térni, ők hogyan viszonyultak a döntésemhez, és ehhez hasonló dolgokról. A levél elküldése, és a rabbim visszaigazolása után, hogy vállalja a tanításomat, elfogadták a jelentkezésem, és sok sikert kívántak.
Ekkora már majdnem egy éve jártam rendszeresen a zsinagógába, a közösség aktív tagja lettem, sok barátra és ismerősre tettem szert. Rendszeresen részt vettem zsidó eseményeken, és szép lassan a nevem bekerült a honi zsidóság tudatába. A zsinagógában ekkorra már javában folyt a betérési tanfolyam legelső szemesztere, amelyet az Európai Maszorti Bet Din akkreditált, így semmi már nem volt hátra csak tanulni, tanulni és tanulni, ami nem volt megterhelő, hiszen élveztem minden egyes órát.
Sábesz és kásrut
Körülbelül fél évvel a jelentkezésem után készen álltam a betérésre, és mivel mások is kedvet kaptak a maszorti bet dinhez, közösen egyeztettünk időpontot. Mivel volt másik 2 jelentkező Szerbiából, a Bet Din úgy döntött, hogy Budapesten lesz a betérés, nem Londonban, ahol a székhelyük van. Körülbelül 100 fontot kellett fizetni a betérésért, ami fedezte a Bét Din és a mikve díját is. Mire eljutottunk a várva várt naphoz, én már a zsinagóga közelében laktam, hogy szombaton ne kelljen utaznom, és fokozatosan kialakítottam a kóser konyhát is.
Természetesen sem a szombat tartás, sem a kóser étkezés nem ment gördülékenyen. Igyekeztem mindent fokozatosan csinálni. Eleinte csak nem ettem disznó húst, majd lemondtam a cheese burgerről is, azután kettéválasztottam az edényeket,az étkészletet és úgy csináltam mintha kóser lenne. Igyekeztem megfigyelni miből mennyire van szükségem, miből kell több vagy kevesebb húsos illetve tejes. Mire elérkezett a betérés napja, már nem követtem el hibákat, tudtam mire kell figyelni, és az új lakásba vettem mindenből kettőt.
A szombat tartást is igyekeztem fokozatosan beiktatni az életembe, és természetesen a családomat is felkészítettem arra, hogy ez számukra is áldozattal és lemondással jár. Megegyeztünk, hogy én minden pénteken telefonálok, és ők nem hívnak szombaton. Mivel vidéken laknak, nem akartam magam teljesen elzárni tőlük, ezért megkértem őket, hogy csak akkor hívjanak szombaton ha baj van. Sosem mentem haza egy teljes hétvégére, csak vasárnap, azt is csak akkor, ha nem volt tanfolyam. Sajnos nem mindig vették ezt jó néven, és beletelt egy kis időbe, mire ezt elfogadták.
Természetesen nehéz volt lemondani a péntek esti szórakozásról, étterembe járásról, vagy akár a tv nézésről. Olvasgattam hol, milyen halacha mit engedélyez, és hogyan lehet a kiskapukat megtalálni. Vannak olyanok, akik engedélyezik sabeszkor a tv nézést, ha nem nem érsz a távirányítóhoz. Aztán persze le kellett mondani a számítógép használatáról is, és el kellett intéznem, hogy télen hamarabb haza tudjak menni az irodából, hogy gyertya gyújtásra már teljesen készen legyek a sabeszi előkészületekkel. WC papír tépkedés, időzítő beállítása a lámpákhoz, péntek esti vacsora és a szombati ebéd elkészítése, zuhanysás, hajmosás és még sorolhatnám.
Természetesen nem mindig ment minden gördülékenyen, és mivel péntek Magyarországon munkanap, nem mindig tudtam lehúzni a rolót délután 3-kor. De idővel kitapasztaltam mit mikor kell megcsinálni, már szerdán elkezdtem a felkészülést, így nem kellett kapkodnom. Szerdán bevásároltam, csütörtökön megfőztem és kitakarítottam, pénteken pedig márcsak apróságokat csináltam.
Mivel egy idő után kezdett unalmas lenni a péntek este és a szombat délután tv és számítógép nélkül, elkezdtem vendégeket hívni és vendégségbe járni. Ha van program, gyorsan elszáll a szombat, és nem egy olyan nap lesz amikor nem lehet semmit sem csinálni, hanem egy olyan, ami tényleg a pihenésről, barátkoról (akinek van családról) szól, és akkor már nem is olyan fontos, hogy kihagyod a péntek esti sorozatot. Elkezdtem értékelni és szeretni a szombatot.
A bét din előtt
Maga a betérés elég gyorsan és jól zajlott. Inkább beszélgetés volt, mint vizsga. A rabbik nagyon aranyosak és kedvesek voltak. Kérdezgettek az ünnepekről, a szokásokról, és hogy én otthon gyakorlatban mit és hogyan csinálok. Talán 15-20 perc volt az egész. Miután végeztünk, külön vonultak, és megbeszélték, hogy “átmentem-e”. Majd visszahívtak, és közölték, hogy közösen úgy döntöttek, hogy készen állok arra, hogy zsidóként éljek, azonban válaszolnom kell még pár kérdésre vagy igennel vagy nemmel. Elfogadom-e, hogy csak egy I.ten van, hiszek-e a Messiásban, tisztában vagyok-e azzal, hogy a betéréssel a zsidó sors részese leszek – legyen az jó vagy rossz, betartom-e a micvákat, ha lesznek gyerekeim azokat a zsidó hit alapján nevelem-e majd őket,és ehhez hasonló kérdéseket. Mivel mindenre igennel válaszoltam, elfogadták a betérésem, és elmentünk a mikvébe.
Egy nagyon kedves tanítóm feleségét kértem meg, hogy legyen jelen, mégiscsak egy intim pillanat az alámerülés. Nagyon féltem, hogy nem fogok emlékezni az áldásokra, ezért felírtam őket egy cetlire, és bevittem magammal a medencébe és annak a szélére tettem. Minden merülés után, amikor azt mondta, hogy kóser, odamentem a cetlihez, és felolvastam az áldást, mire a falon túl várakozók “ámennel” válaszoltak.
Mikve után visszamentünk a zsinagógába, és megtörtént a névadás, és közösen elmondtuk a Smá Jiszráel első szakaszát, majd kaptam egy hivatalos iratot, hogy mától kezdve a a zsidó valláshoz tartozom, és a nevem Maya Batseva bat Avraham veSara.
Az egész történetet a tudozsido meg is örökítette az utókornak. A teljes film itt látható.

(Utóirat a szerkesztőtől: M. 2011 óta Oxford mellett él (Reading), ahol a helyi „Limud„-on szervező és rendszeresen tart előadást vallásjogi kérdésekről illetve a betérésről.)
1)
A sorozatban olvasható történetek a http://hagarorszaga.wordpress.com/ bloggal közösen kerültek összegyűjtésre, szerkesztésre és publikálásra.
2)
Három fényképen látható hölgy a történetünk szereplője, a többi kép illusztráció.
3)
Az összes történet itt megtalálható.
4)
Ha valaki szeretné megosztani a világgal a saját történetét, akár a kétségeit, vagy az útkereséseit, azaz a betérésének a történetét, objektív és/vagy szubjektív módon, akkor azt örömmel közöljük!