"FELHÍVÁS" – VAGYIS EGY BARÁTI KÉRÉS – EGY SZÜLETENDŐ KÖNYVHÖZ

kamenyec-podolszkijKedves Olvasóim!
majsaitEgy nagyon jó barátom (dr. Majsai Tamás) évek óta dolgozik a sokáig elhallgatni próbált 1941-es deportálások történetén.
Már rég óta sejtették, de nem oly rég fel is fedezték, hogy a VIII. kerületi Magdolna utcában, merre is volt az a toloncállomás, ahonnan ezeket az embereket elindították a halálba.
Majsai Tamás kérése:
Ha bárkinek is lenne ezzel kapcsolatos emléke, közelebbi, konkrét információja, az megosztaná-e vele?
Különösen is érdekelné, ha valaki netalán korabeli fényképpel rendelkezne.
Egy kis háttér:
Majsai Tamás nagyon sokat foglalkozott az 1941-es deportálás történetének a kutatásával, amit a jelenlegi politika, illetve a feléledő Horthy kultusz fényében igyekeznek annulálni.
Hogy ez ne történhessen meg, Majsai professzor 2003-ban ill. 2006 óta minden esztendőben (!) konferenciával emlékezik meg erről az eseményről, amit idén megtisztelt dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi és Ilan Mor Izrael állam nagykövete is.
Médiaháttér a kutatáshoz
– A KŐRÖSMEZŐ – KAMENYEC – PODOLSZKIJ-i deportálás emléklapja,
(Itt a történet feltárásával foglalkozó és a legutóbbi időkig elérhető majdnem teljes irodalom is megtalálható. Ezt a lapot Majsai Tamás folyamatosan bővíti.)
– A kutatás és a megemlékezés „Facebook”-os emléklapja.
– DEGOB – online gyűjtemény
Az információkat akár itt, akár Majsai Tamás vagy Radnóti Zoltán Facebookos lapján, vagy a mellékelt honlapok bármelyikén is elmondhatják.
Kérjük, aki tudja, ossza meg ezt a felhívást!
Támogatásukat előre is köszönjük:
Majsai Tamás lelkész és Radnóti Zoltán rabbi

Megosztás

17 thoughts on “"FELHÍVÁS" – VAGYIS EGY BARÁTI KÉRÉS – EGY SZÜLETENDŐ KÖNYVHÖZ

Hozzászólás a(z) Marianne Kiss bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük